Hr cikkek


Kattintson, ha unatkozik a munkahelyén!

Kattintson, ha unatkozik a munkahelyén! 

A munkahelyi unalom (bore out) legalább olyan veszélyes, mint a kiégés. Az elégedetlenség ugyanis először pszichésen, majd fizikailag is beteggé teszi a munkavállalókat. Vajon pozitív hozzáállással megszerethető-e az utálatos munka?
Rugalmas munkavégzés válasz a válságra?

Rugalmas munkavégzés válasz a válságra? 

Az alkalmazottak mind Európában és Oroszországban úgy gondolják, hogy rugalmas munkavégzéssel a foglalkoztatás szintjét jelentősen emelni lehetne. A megkérdezettek 85 százaléka biztos benne, hogy ezáltal új munkahelyek jönnének létre, a dolgozók megtarthatnák munkahelyüket, sőt, visszatérhetnének a munkaerőpiacra. Nagyobb rugalmassággal a vállalatok fokozhatnák termelékenységüket és képesek lennének megtartani tehetséges munkavállalóikat a szervezeten belül.
Pénz nélkül is elkerülhető az elbocsátás

Pénz nélkül is elkerülhető az elbocsátás 

Még európai szinten is első számú - de nem kizárólagos - válságkezelő intézkedésnek számít az általános létszámcsökkentés, vagyis a hatékonyabb gazdálkodás érdekében történő elbocsátás. A recesszió leküzdésének egyetlen megoldásaként tekintenek a leépítésre, és még mindig nem teljes az információáramlás, ugyanis a szervezetek több mint fele nem ismeri a gazdasági válság enyhítése érdekében indított kormányprogramokat - mutatta be kutatásának eredményeit a DGS Global Research és a Boda & Partners Kft. a II. Országos HR Benchmark Konferencián.
Mire készüljön egy HR-es?

Mire készüljön egy HR-es? 

Egy korábban publikált amerikai HR karriermodell szerint a folyamatosan változó HR-es munkakörhöz kell igazítani a szakemberek készségeit, így a tehetségek kiválasztása és kinevelése is átalakul.
Jó, ha minden harmadik szabály betartanak...

Jó, ha minden harmadik szabály betartanak... 

A kis- és középvállalkozások messze elmaradnak a nagyvállalatok mögött a munkahelyi biztonság terén az Európai Unióban, jelentette ki Jukka Takala, az Európai Unió bilbaói székhelyű Munkahelyi Egészség és Biztonság Ügynökségének (EU-OSHA) vezetője Prágában tartott sajtótájékoztatóján - írja a Prague Daily Monitor.
Hogyan küzdjünk a manipuláció ellen?

Hogyan küzdjünk a manipuláció ellen? 

A visszajelzésnek alapvető szerepe van az önértékelés alakulásában, általa válik világossá cselekedeteinknek súlya, következménye, és ebből érzékeljük azt is, hogy a többiek miként viszonyulnak hozzánk. Visszajelzések nélkül viszont könnyen félrecsúszhat a kommunikáció, hiszen kénytelenek vagyunk képzelőerőnkre hagyatkozni - mondja Dr. Szirmay Ágnes. A munkapszichológus úgy tapasztalja, a vezetők szeretnek elzárkózni a visszajelzéstől, amely mintha azt feltételezné, hogy csak az ő véleményük számít.
Csak óvatosan a szakmaváltással!

Csak óvatosan a szakmaváltással! 

A járt utat a járatlanért? A biztosat a bizonytalanért? A rosszul fizetőt a jól fizetőért? A közszférát a versenyszféráért? Sorolhatnánk a végtelenségig, milyen kérdések villódznak agyunkban, amikor szakmaváltásra adjuk a fejünket. De mielőtt belevágnánk a fejszénket, érdemes végiggondolunk karrierünket, milyen tevékenységet szeretnénk végezni. A leglényegesebb, hogy próbáljuk ki magunkat az új szakmában, hiszen lehet, hogy beleestünk a "szomszéd fűje mindig zöldebb" csapdájába és nem derül ki, bírnánk-e az adott munkát - mondta A HR Portálnak Gerlei Béla karrier tanácsadó.
Nem igaz, a magyar nem lógós!

Nem igaz, a magyar nem lógós! 

Nem menekülnek táppénzre a dolgozók az elbocsátás elől, a "lógás" ugyanis nálunk nem jellemző, sőt a különböző ösztönző rendszerek miatt betegen is dolgoznak a magyarok - mondta el a HR Portálnak szakszervezeti tisztségviselők és HR vezetők véleménye alapján Tarsoly Imréné, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szakmai titkára.
Állásbörzék 2009: az érdeklődés hiényában

Állásbörzék 2009: az érdeklődés hiényában 

A munkaerő-piaci egyensúlyzavarok mellett a válság is leszűkítette a pályakezdők álláskeresési lehetőségeit, arról nem is beszélve, hogy már az állásbörzék sem a régi fényükben tündökölnek. Az ELTE például nemrég jelentette be, hogy érdeklődés hiányában elmarad a rendezvénye, de az ország két legpatinásabb felsőoktatási intézménye, a BME-nél és a Corvinus Egyetemnél is 25-30 százalékkal kevesebb vállalat jelezte kiállítási szándékát.
"Ne hazudj, a családod bánja!"

"Ne hazudj, a családod bánja!" 

A család jelentősége gyakran eltörpül a pénzkeresés, karrier mellett. Pedig a munka és a magánélet harmonikus egyensúlyával érhető el a legjobb egyéni teljesítmény. A szülőtréninggel mindezek megtanulhatók. Ám nemcsak az összeomlott családi háttér rontja a munkahelyi teljesítményt, hanem a folyamatos hazudozás is, hiszen rengeteg energiát emészt fel a kiötlött történet szinten tartása - mondja Jeviczki Tamás, a különleges tréningekre specializálódott pszichológus, családterapeuta.

Csalnak a táppénzzel a magyarok, vagy sem? 

Egy multi személyzeti munkatársa és a munkajogász tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozók táppénzre menekülnek az elbocsátások elől, az Országos Egészség Pénztár (OEP) azonban cáfol. Az adatok szerint igaz, hogy az esetek száma 2008-ban emelkedett az előző évhez képest, de még mindig elmarad a 2006-os adatoktól.

Hogyan kölcsönözzünk ezentúl munkaerőt? 

A munkaerő-kölcsönzésre vontakozó, tavaly ősszel elfogadott uniós irányelvet 2011. decemberig át kell ültetni a magyar munkajogi szabályozásba. A legfontosabb változások egyike lesz, hogy a kölcsönzés csak határozott időre történhet, és szigorodnak az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályok is.

Aki sokat dolgozik, hamar elhülyül? 

Az American Journal of Epidemiology című folyóiratban megjelent finn tanulmány készítői 2214 brit közalkalmazottat vizsgáltak, s megállapították, hogy a keményen dolgozóknak a rövid távú memóriájuk és a szófelidézés terén problémájuk akadt.

Hogyan vehet kölcsön minket egy cég? 

A munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, tavaly ősszel elfogadott uniós irányelvet 2011. decemberig át kell ültetni a magyar munkajogi szabályozásba. A legfontosabb változások egyike lesz, hogy a kölcsönzés csak határozott időre történhet, és szigorodnak az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályok is.

Hogyan vitatkozzunk a főnökkel? 

A munkahelyi légkörre is hatással van a válság: a dolgozók félnek állásuk elvesztésétől, fizetésük csökkenésétől, így sokkal feszültebbek és hamarabb konfliktusba kerülhetnek egymással. Ezeket a stresszes helyzeteket a cégvezetők nehezen és kevésbé szakszerűen kezelik, ami további negatív folyamatokat idéz(het) elő: kialakulhat a munkavállalók közötti erős versengés az állásban maradásért, az áskálódás és meghatározó tényezővé válhat a kétségbeesettség.

Az IBM-esek a fejükre estek? 

Egy globális vállalatnál elengedhetetlen, hogy különböző kultúrájú emberek jól tudjanak együttműködni, hiszen gyakran nemzetközi csapatokban kell dolgozniuk, így nem árt, ha nyitott, rugalmas gondolkodásmóddal áldja meg őket az ég. De sokszor ez sem elég. A kommunikáció síkjai könnyen elcsúszhatnak, ha nem ismerjük az adott országot, körülményeket, kultúrát. A jövő munkahelyéhez elengedhetelen lesz ez a multikulturális szemléletmód. Intődy Gábor és Sztrókay Péter, az IBM két munkatársa belekóstolt Afrika és Ázsia világába, és megtanulta: lehet másként is élni.

"Válságtervet nem válságban kell csinálni" 

Nincs még vége a leépítéseknek, a DGS Global Research kutatása szerint ugyanis a vállalatok 30 százaléka további leépítéseket tervez. Pedig - mint az a február 4-i Válságkezelési Konferencián kiderült - számtalan más módon is csökkenthetnék költségeiket a cégek: atipikus foglalkoztatással, a kompenzációs csomag reformjával vagy újonnan keletkezett piaci rések kihasználásával. Mindeközben nem szabad elfeledkezniük a kulcsemberekről sem, ha ugyanis nem értékelik pénzben is a kiváló teljesítményüket, magukra maradnak a fellendülés időszakában.

A migrén miatt a munkahely is veszélyben 

"Képtelen vagyok koncentrálni, úgy fáj a fejem!" - ki ne hallotta volna már ezt a mondatot? Magyarországon több százezer ember szenved különféle fejfájásos panaszoktól, ezek közül az egyik legkínzóbb a migrén, amelynek hosszútávú szövődményein túl a munkaképességre kifejtett romboló hatásai sem elhanyagolható tényezők.

Cafeteria: bizonytalan a jövő 

Még nem tudni, mit hoz az idei év a cafeteria piacnak, hiszen a gazdasági válság miatt a cégek takarékoskodnak, és sokan vélik most úgy, hogy nem a dolgozók motivációja a legfontosabb. A Sodexo Pass és a Le Chéque Déjeuner egyelőre nem érzékel visszaesést rendeléseiben, és bár az Accornak is pozitívak a tapasztalatai, Balázs Krisztián marketing vezető azt mondta, várnak piaci csökkenést, a mélypontot az év 2. és 3. negyedévére teszik. Szolgáltatói körkép.

Talpra áll-e a magyar pénzügyi szektor? 

A pénzügyi szektor még alig érezte meg a válságot, legalábbis pénzügyi és számviteli szakemberekre továbbra is van kereslet - árulta el a HR Portálnak Faragó Zsuzsanna, a Randstad Hungary Kft. HR menedzsere. A bankoknál jelenleg létszámstop van érvényben, kivétel ez alól a magyarországi CitiBank, amely a válság ellenére is bővül bizonyos területeken: szolgáltató központjába Nyugat-Európából kerülnek át pozíciók.

Hogyan növeljük a hatékonyságot? 

Az alkalmazottak elkötelezettségének fejlesztése az egyik kiút. Tréning helyett tanulási folyamatok - Dale Carnegie újra Magyarországon.

Ausztria nem kér a magyarokból (sem) 

Az osztrák kancellár szerint Ausztria az idén nem nyitja meg munkaerőpiacát az Európai Unió (EU) új tagállamainak állampolgárai előtt, s a korlátokat egészen a végső határig, 2011 április végéig fenntartja.

50 millió nincstelen világa jön? 

A globális gazdasági válság következtében várhatóan drámaian nőni fog a munkanélküliek, dolgozó szegények és azok száma, akik bizonytalan állásban dolgoznak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves "Globális foglalkoztatási trendek" (Global Employment Trends - GET) című jelentése szerint.

13. havi fizetés: cafeteriában kapják vissza a közalkalmazottak 

A HR Portal értesülései szerint a fegyveres szervek hivatásos állományánál cafeteria rendszert vezetnek be, amelynek célja a 13. havi illetmény elvonása következtében történő keresetkiesés valamilyen mértékű kompenzációja, materiális juttatások formájában történő visszapótlása.

Szabaduljon meg kollégájától! 

Együttműködésre képtelen, összeférhetetlen dolgozó mérgezi a légkört munkahelyén? Jó tudni, hogy ezért akár fel is mondhat neki a munkáltató, az ideges munkatársakkal ugyanis nem halad a munka. De mi számít összeférhetetlen magatartásnak? A HRportál utánajárt, hogy mikor jelent az összeférhetetlenség csupán kibúvót a munkáltatónak a nemkívánatos kollégától való megszabaduláshoz.

A válság ellenére munkaerő-felvételt tervez a Spar 

A SPAR tavaly sikeresen magába olvasztotta a Plus-t, az így átvett 2300 dolgozó mellé pedig további létszámbővítést tervez - árulta el a HR Portálnak Kiss Judit, a cég humán erőforrás igazgatója. HR-szempontból azonban még nem ért véget a fúzió, a Plus-üzletek átalakítása mellett a dolgozókat is átképzik, hogy a diszkonthoz szokott személyzet képbe kerüljön az új választékkal, illetve a SPAR-nál alkalmazott rendszerekkel.

Mi a sztrájk legjobb ellenszere? 

Sztrájkok és több éves, elhúzódó munkaügyi perek megelőzésére már kidolgoztak Nyugat- Európában és az Egyesült Államokban egy olyan technikát, amelyet Magyarországon azonban még alig használnak. A mediáció, a közvetítés olyan eszköz, amely nemcsak gyorsabb lefolyásúvá teheti a munkaügyi konfliktusokat, hanem olcsóbb a pernél és a munka beszüntetésénél sokkal hatékonyabb.

Mit csinált korábban a szóvivő? 

Nagy dilemma egy szervezet életében, hogy a szóvivői munkát kire bízza: egy kommunikatív háttérmunkásra vagy egy PR-ban képzett szakemberre. Erről kérdezte a HR Portál Dr. Kathi Attilát (Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság), Sipos Jenőt (Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága), valamint Győrfi Pált (Országos Mentőszolgálattól).

Sok múlhat egy jó könyvelőn 

Válság idején nem csak a HR osztályra hárulnak többletfeladatok, a pénzügyi szakembereken is sok múlik, hogy elhárítsák a cég likviditási gondjait. A megfelelő könyvelő, pénzügyes kiválasztása azonban komoly szakmai tudást igényel, így csak néhány fejvadász cég, illetve újabban könyvvizsgáló társaság próbálkozik meg vele. "A válságot éppen ezért még nem érezzük - árulta el a HR Portalnak Jamniczky Andrea, a BDO Forte HR igazgatója -, a személyzeti tanácsadás üzletág vezetője, a jó pénzügyi szakemberek közvetítésére ugyanúgy van igény, mint ősz elején."

Tudja, kik túlóráznak a legtöbbet? 

Nem könnyű kiigazodni a túlórák jogi szabályozásain, különösen igaz ez a speciális munkakörben dolgozókra. Dr. Sipos Márta a jogharmonizációt hiányolja, Szima Judit rendőr alezredes pedig a rendőrségénél tapasztalt visszásságokra hívta fel a figyelmet.

Szakszervezetek: mindig a dolgozók érdekei szem előtt? 

Egyesek szerint az érdekvédők nem mindig a dolgozók érdekeit tartják szem előtt és két szinten folyik a szakszervezeti egyeztetés: egy a sajtó és egy a tárgyalás szintjén. A HR Portal a BKV-t, a BA-at, a Molt, az MTV-t, a Nokiát az érdekviseletekhez fűződő viszonyáról kérdezte. Abban egyetértettek: jól működik. Valóban így van?

"Húszezer forinttal kisebb fizetést kérek!" 

A munkaerő felvételekor a megállapodás legfontosabb pontja, amikor kiderül, hogy a vállalat a leendő dolgozóval meg tud-e egyezni a bérben. Sok helyen nem is fizetésnek, hanem juttatási csomagnak hívják azt a ráfordítást, amelyet a munkaadó az elvégzett munka ellenértékeként ad. Sok munkahely a felmerülő megtakarítási lehetőségek miatt áttekinti azokat a lehetőségeket, amelyekkel a bruttó és a nettó bér hányadosa - törvényes úton - "munkavállaló- barátibbá" válhat.

"Maga lusta, ki van rúgva!" 

Egyes cégek előnyt kovácsolnak a válságból és ezen címszó alatt minőségi cseréket hajtanak végre a munkaerő-állományukban. - Mielőtt azonban drasztikus lépésekhez folyamodnánk, érdemes a dolgozó teljesítményének értékeléshez hozzákezdeni, célokat, azok teljesítésének határidejét kitűzni. Ha azonban a türelmi időn túl sem történik változás, akkor jogossá válik az elbocsátás - szögezi le Dr. Juhos Andrea, a DBM Magyarország ügyvezető partnere.

Az elbocsátás mikéntjei 

Egyes cégek előnyt kovácsolnak a válságból és ezen címszó alatt minőségi cseréket hajtanak végre a munkaerő-állományukban. - Mielőtt azonban drasztikus lépésekhez folyamodnánk, érdemes a dolgozó teljesítményének értékeléshez hozzákezdeni, célokat, azok teljesítésének határidejét kitűzni. Ha azonban a türelmi időn túl sem történik változás, akkor jogossá válik az elbocsátás - szögezi le Dr. Juhos Andrea, a DBM Magyarország ügyvezető partnere.

Csak a női vezető húzhat ki a válságból? 

Egyre több férfi felsővezető látja be, hogy a nők által hozzáadott értékek hatékonyabbá teszik a szervezetet. A tudásalapú vállalatoké a jövő, a tanulási folyamatban pedig a hölgyek erősebbek férfi társaiknál: kitartóbbak, szorgalmasabbak, nyitottabbak, gyorsabban tudnak jeleket érzékelni, képesek a tudásmegosztásra és sokkal jobban figyelnek másokra - hangzott el A vezető nő III. című konferencián, ahol az is kiderült: lejárt az egy-két napos tréningek kora, új fejlesztési módszerekre van igény.

Egy jó hír: "csökkentjük a fizetését!" 

Egy stresszmentesebb környezetben - amit a rugalmasabb munkaidő is megadhat - még alacsonyabb fizetésért is hajlandóak az emberek dolgozni.

"A németek túl sokat dolgoznak" 

A berlini kormány szeptember közepén úgy döntött, hogy a 2009. január 1-jére tervezett munkaerő-piaci nyitását korábbi időpontra hozza, vagyis már ez év november 1-jével szélesebbre tárja a német foglalkoztatási piac kapuit. Cikkünkből megtudhatják, milyen változásokat jelent ez, milyen munkakörökben lehet elhelyezkedni és milyen munkajogi szabályozás van érvényben.

"Itt kérem terrorizálják a dolgozókat" 

A dolgozók terrorizálása, sanyargatása a munkahelyeken rendkívül elterjedt jelenség, a vezetők mégsem tesznek igazán ellene - állítja egy pénteki brit jelentés.

Mi lesz a gyessel és a gyerekekkel? 

Még ebben a kormányzati ciklusban - 2010 előtt - változhat a gyes rendszere. - Akármilyen intézkedés történik, ha az nem párosul a kettő-négy éves gyermekek napközbeni gondozására hivatott intézmények jelentős növelésével, minőségének javításával, akkor az nem lehet sikeres - jelentette ki Koltai Luca, a Budapest Esély - FKFSZ Kht. innovációs igazgatóhelyettese.

Mire számíthat egy diplomázó álláskereső? 

Az őszi "KarrierExpo - országos, integrált állásbörze diplomázóknak, friss és fiatal diplomásoknak" rendezvény 2008. november 12-13-án ismét betölti az egész földszintet a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri főépületében.

Mindenkinek jó a munkahelyi megfigyelés? 

A munkahelyi megfigyelő rendszerek humánus bevezetésében nincs nagy tapasztalatuk a hazai cégeknek, a legtöbben csak elrettentésként használják, ahelyett hogy munkaszervezési kérdésekre keresnék meg a válaszokat vele (ki mennyire leterhelt, miben kéne továbbfejleszteni stb.). Pedig megfelelő hozzáállással a dolgozók is könnyebben elfogadnák a folyamatos ellenőrzést, különösen ha kompenzálják őket a korlátozásokért, például otthoni internet biztosításával vagy számítógép-vásárlás támogatásával - véli Spiller László, a Kelly Services IT tanácsadója.

Sokan örülnek az ilyen dolgozónak! 

A megváltozott munkaképességűek csak nehezen tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, ezért januártól bevezették a rehabilitációs járadékot, amely a rokkantsági nyugdíj összegének 120 százalékát biztosítja számukra. Ezért cserébe teljesíteniük kell a munkaügyi központtal közösen kidolgozott, és így személyre szabott rehabilitációs tervben foglaltakat - derült ki a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ október 30-ai sajtótájékoztatóján.

Mennyit ér az OKJ? 

A közelmúltban elhangzott felmérésekből kiderül, hogy egy főiskolai, egyetemi hallgató esélyét sem látja annak, hogy diplomája megszerzése után rövid határidőn belül el tudjon helyezkedni. Ezek a felmérések több éves várakozási időt jósolnak az elhelyezkedésre, míg külföldön két-három hónapon belül sikerül munkát találniuk az értelmiségi pályakezdőknek.

Csapatépítő-e a munkahelyi káromkodás? 

A káromkodás elősegíti a hatékony munkavégzést: stresszoldó hatása révén csökkenti a frusztrációt és erősíti a szociális kapcsolatokat - állítja egy kelet-angliai kutatás. Juhász Ágnes pszichológus szerint azonban a káromkodás önmagában nem lehet "csapatépítő tevékenység", sőt inkább a feszültségek, a stressz magas szintjére utal, amivel foglalkoznia kell a vezetőnek.

"Átképezték, most munkanélküli" 

Az uniós projektek kapcsán sok ígéret elhangzott az elmúlt években, azt azonban kevesen tudják, hogy nincsenek mindig összhangban ezen programok és a vonatkozó jogszabályok, így fordulhatnak elő olyan esetek, hogy gyakran a támogatott képzések célja pontosan a jelenlegi jogszabályok miatt nem tud, vagy nem az elképzeléseknek megfelelően tud megvalósulni.

Felvegyem vagy kineveljem? 

Hogyan lehet beazonosítani a tehetséget? Hogyan lehet megszerezni és megtartani? Többek között erre keresték a választ a múlt héten rendezett tehetségmenedzsment konferencia résztvevői. Szakértők szerint az átlag feletti képességekkel rendelkező dolgozó elégedettsége szempontjából lényeges az előrelépési lehetőség, a teljesítményértékelés és a pozitív visszajelzés. A magyar vezetők azonban csak a kritizálásban vannak otthon.

A támogatást felvevők jól járnak 

A hatalmas összegű uniós programok, pályázatok ellenére sem érzékelhető nagy változás a munkahelyi diszkrimináció terén. Gyakran az uniós támogatásból megvalósuló képzések, álláskeresési technikák ellenére is az utcán találják magukat az álláskeresők, miközben a támogatást felvevő cégek, képzők jól járnak.

Önéletrajz: a fénykép (is) dönt? 

Míg az Egyesült Államokban és Kanadában az állásra jelentkezőnek sem a képe, sem neme, bőrszíne, családi állapota sem szerepelhet, a hazai munkaadók kiköthetik, hogy kizárólag fényképpel ellátott önéletrajzokból válogatnak. De vajon mennyit nyomnak a latban a fotók, szimpátia vagy intuíció alapján választanak-e a HR-esek?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo