Kattintson, ha unatkozik a munkahelyén!

A munkahelyi unalom (bore out) legalább olyan veszélyes, mint a kiégés. Az elégedetlenség ugyanis először pszichésen, majd fizikailag is beteggé teszi a munkavállalókat. Vajon pozitív hozzáállással megszerethető-e az utálatos munka?

2007. decemberében látott napvilágot az a hír, hogy veszélyes unatkozni. A bore out a munkahelyi kiégés (burn out) ellentétpárja, bár egészségügyi következményei miatt ugyanolyan veszélyes. Azok a dolgozók szenvedhetnek a bore out-ban, akiket nem érdekel munkájuk, nem kapnak feladatokat és úgy tesznek, mintha dolgoznának. A "Diagnose Bore out" című könyv szerzője, Philippe Rothlin szerint nagy számban az állami hivatalok dolgozói, de a szolgáltatói szektorban dolgozók közül is sokan érintettek lehetnek.

A munkával való elégedetlenség és az önbecsapás elegye teszi valójában először pszichésen, majd fizikailag is beteggé a munkavállalókat. Erősítheti a bore out kialakulását a túl sok előírás, a szűk döntési jogkör. Az érintettek frusztráltak, mert nem ismerik el munkájukat és nem tudják tudásukat használni. Azok a munkavállalók, akiknek a munkaidejük kis részét tölti csak ki a tennivaló, gyakran elégedetlenek. Ezek az emberek gyakran érzik úgy, hogy nem a megfelelő helyen dolgoznak, vagy a munkájuk nincs jól megtervezve, állítja a Sirota Survey Intelligence nevű társaság, mely felmérésében egymillió munkavállalót kérdezett meg világszerte. Mindkét, az agyonhajszolt és unott alkalmazott panaszait is komolyan kell venni, figyelmeztetett a felmérés egyik vezetője, mivel az előbbiek növelik a fluktuációt, hiszen a sok munka miatt esetleg kisebb megterheléssel járó pozíció után néznek. Az unatkozó munkatársak ellen szóló érvek közül ki kell emelni a munkahelyi morál és a termelékenység csökkentését, miközben értékes erőforrásokat vonnak el a cégtől.

Dr. Szirmay Ágnes, munkapszichológus szreint két válfaja létezik a munkahelyi fásultságnak. Az első típus az, amikor rutinná válik a munka és nem találjuk már azt olyan színesnek, érdekesnek, mint amikor belevágtunk. Ezen lehet változtatni: munkakör-gazdagítással, szakmaváltással, kihívásokkal. Az már sokkal súlyosabb, ha valaki nemcsak a munkáját, hanem az élet minden területét unja, semmit nem tud élvezni. Ezek az emberek alulmotiváltak, folyamatosan változtatják munkahelyeiket, sehol nem találják a helyüket - mondja Szirmay.

Teljes cikk a HR Portálon.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo