A kutatás eredményei különösen aktuálisak a 2026-os év eseményeinek tükrében. A rendkívüli aszály és a Duna extrém alacsony vízállása megmutatta, hogy a fizikai klímakockázatok rövid idő alatt közvetlen gazdasági kockázattá válhatnak. Az alacsony vízállás korlátozta a dunai hajózást és az áruszállítást, miközben a Paksi Atomerőmű egyes blokkjainak teljesítményét is vissza kellett fogni. Egy külső gazdasági elemzés a magasabb energiaimportból fakadó többletkiadást 100–200 milliárd forintra becsülte.

„Mindez jól mutatja, miért nem elegendő önmagában a dekarbonizáció. A vállalatoknak egyszerre kell csökkenteniük saját klímahatásukat és felkészülniük azokra a fizikai következményekre, amelyek már most hatással lehetnek az energiaellátásra, az alapanyagokra, a logisztikára és a működési költségekre. A mitigáció és az alkalmazkodás ezért ugyanannak a vállalati klímastratégiának a két oldala, és az ellenálló képesség ezért a hosszú távú működőképesség egyik kulcskérdésévé vált.” –  mondta Márta Irén, a BCSDH igazgatója.

Az értékláncban még jelentős a különbség a klímacélok és a megvalósítás között

A dekarbonizáció területén az előrelépés elsősorban a mérésben és a célkitűzésben látható, az értéklánc tényleges átalakítása azonban lassabban halad. Egyre több vállalat mér és tűz ki kibocsátáscsökkentési célokat: a válaszadók 71 százaléka rendelkezik konkrét célkitűzéssel, 56 százalékuk pedig már a teljes Scope 1, 2 és 3 kibocsátását méri, szemben a 2024-es 45 százalékkal. A mérés és a célkitűzés közötti korábbi rés is bezárult: 2026-ban már minden kibocsátáscsökkentési céllal rendelkező vállalat méri ÜHG-kibocsátását. Ugyanakkor a konkrét Net Zero céldátummal rendelkező vállalatok aránya 68 százalékról 59 százalékra csökkent, ami nagyobb óvatosságot és a hosszú távú vállalások megvalósíthatóságával kapcsolatos bizonytalanságot is jelezhet.