A Republikánus Párt hatalmas vereségének hírére estek a világpiaci kőolajárak, az európai piacon irányadó Brent olaj ára például közel 20 százalékkal zuhant, aminek következtében a 100 dolláros lélektani határ alá is benézett – írja laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.
Igaz, a lap szerint a magyar autósok egyelőre csak óvatosan örülhettek, hiszen számos uniós országban a hazainál gyorsabban vitték le az árakat. Az uniós Weekly Oil Bulletin adatai alapján ezen a héten kilenc olyan ország volt az EU-ban, ahol olcsóbban lehetett tankolni, mint nálunk, míg egy héttel korábban még csak nyolc országban voltak alacsonyabbak az árak. Ugyanakkor a régiós kitekintés alapján már rosszabb az összkép. Már csak azért is, mert öt olyan ország is van, ahol a magyarnál alacsonyabb átlagárat találunk.
Ráadásul az olcsóbb országok között ott találjuk Ausztriát is, ami az ottani és a hazai életszínvonal jelentős különbsége miatt különösen bosszantó lehet a magyar autósok számára.
Fotó: Pexels
A gázolaj esetében más volt a helyzet, eleve kedvezőbb volt a kezdő pozíciónk és a magyar árak helyzete a héten nem változott. A Weekly Oil Bulletin listája alapján az egy héttel korábbihoz hasonlóan most is csak öt olyan uniós ország volt, ahol a magyarországinál alacsonyabb átlagárak vannak. Mindez azt jelenti, hogy közép-európai összevetésben sem változott a magyar árak pozíciója. Ezúttal is három olyan régiós ország volt a listán, ahol a magyarországinál alacsonyabb gázolajárakat láthattunk.