Aki sokat dolgozik, hamar elhülyül?

Az American Journal of Epidemiology című folyóiratban megjelent finn tanulmány készítői 2214 brit közalkalmazottat vizsgáltak, s megállapították, hogy a keményen dolgozóknak a rövid távú memóriájuk és a szófelidézés terén problémájuk akadt.

Azok, akik 55 óránál többet dolgoztak egy héten, rosszabb mentális készségekkel rendelkeztek, mint azok, akik átlagos munkaórát dolgoztak hetente. "A túlmunka hátrányait komolyan kell venni" - mondta a kutatást vezető doktor Marianna Virtanen, a Finn Munkaegészségügyi Intézet munkatársa. A kutatók szerint a stresszhez kapcsolódó növekvő alvásproblémák, a depresszió, az egészségtelen életmód, valamint a szív- és érrendszeri betegségek növekvő kockázata is közrejátszik az agyműködés romlásában, de ezt még pontosan nem lehet tudni.

A felmérésben résztvevő hivatalnokok mentális működését öt különböző alkalommal vizsgálták. A legtöbb túlmunkát végzők érték el a leggyengébb eredményeket két vizsgálaton. A hatás halmozódik: a heti leghosszabb munkaidőben dolgozóknak lettek a legrosszabbak az eredményeik. A hosszú munkaidőben dolgozó alkalmazottak aludtak a legrövidebb ideig, több depressziós tünetről számoltak be és több alkoholt fogyasztottak, mint a normál munkaidőt dolgozók.

Leépülés recessziós környezetben

"Különösen fontos megvizsgálni, hogy hosszan tartóak-e ezek a hatások, és a túlmunkaidőben dolgozóknál fellép-e később komolyabb probléma is, mint például a szellemi leépülés" - mondta Mika Kivimaki professzor.

Az eddig is köztudott volt, hogy a hosszú munkaidő általában árt az egészségnek, de e tanulmány szerint a mentális működésnek sem tesz jót. Ebből a munkaadók rájöhetnének, hogy a túlmunka nem használ az üzletnek, és üzleti ügy az, hogy az emberek életében kiegyensúlyozott arányú legyen a munkaidő és a szabadidő - hangoztatta Cary Cooper professzor a Lancasteri Egyetem munkahelyi stresszel foglalkozó szakértője. A probléma az, hogy recesszióban az emberek még többet fognak dolgozni. Még betegen is bemennek a munkahelyükre, mert mutatni akarják elkötelezettségüket, nehogy őket bocsássák el legközelebb.

A demencia kockázata kiegyensúlyozott étrenddel, rendszeres emberi kapcsolatokkal, a test és az agy "edzésével" csökkenthető. Valószínűleg a munkaidő-szabadidő egyensúlya is segít az egészség megőrzésében.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo