A Magyar Nemzeti Bank nevében telefonálnak csalók

Piackutatásra, illetve az ügyfelek bankkártyájáról indított állítólagos jogtalan tranzakciók miatti egyeztetésre hivatkoznak azok a kibercsalók, akik az MNB nevében hívnak fel telefonon fogyasztókat, és így próbálják megtudni azok bizalmas banki adatait. A Magyar Nemzeti Bank soha semmilyen ürüggyel nem kéri el az ügyfelektől telefonos, elektronikus úton azok bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatait. Varga Mihály jegybankelnök júniusi bejelentésével összhangban a Magyar Nemzeti Bank öt intézkedéssel támogatja a kormány pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépését.

A Magyar Nemzeti Bankra hivatkozó 2023 szeptemberi adathalász-támadások, majd az azt követő tavaly májusi és szeptemberi újabb kísérletek után ismét telefonos csalási kampányt indítottak kibercsalók a jegybank nevével visszaélve. Az MNB ügyfélszolgálatára idén mostanáig 172 db., a jegybank nevével történő visszaélésről beszámoló ügyféljelzés érkezett.

Bankkártyatámadásra hivatkoznak
Bankkártyatámadásra hivatkoznak
Fotó: Depositphotos

A csalók egyik csoportja – a telefonos hívás során a jegybank munkatársaként bemutatkozva — azt jelezte az ügyfeleknek, hogy jogtalan tranzakciót (utalást, készpénzfelvételt, limitemelést) kezdeményeztek a számlájukról és ezért szükséges „adatokat egyeztetni”. Ennek során megszerezni tervezik a bankszámla vagy bankkártya-adatokat, a tulajdonos nevét, kártyaszámát, illetve a kártya hátlapján található háromjegyű CVC-kódot is. Ezek birtokában online vásárlásokkal emelik le az ügyfelek pénzét azok bankszámlájáról jellemzően olyan Európán kívüli webáruházas vásárlások útján, amely esetén nincs szükség kétfaktoros, megerősített ügyfélazonosításra. Az MNB ügyfélszolgálatára érkező panaszok közül 82 esetben számoltak be e csalási mintázatról.

A kiberbűnözők másik csoportja magát szintén az MNB munkatársának kiadva „telefonos piackutatást” végez, azt tudakolva, hogy a felhívott ügyfél értesült-e a banki csalásokról. A beszélgetés során eloszlatják az ügyfél gyanakvását, éberségét, majd egy adott ponton ők is azok banki adatait kérik el tőlük. Ebben az esetben is a fogyasztók megkárosítása a nyilvánvaló cél.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo