A főnök olyan, mint a testvér: nem választjuk, csak kapjuk valamely felsőbb erőtől, hogy aztán éveket eltöltve mellette megszokjuk, illetőleg kényszerűségből eltűrjük furcsán viselt dolgait. A több éves összezártság következtében azonban előbb-utóbb mind nekünk, mind a vezetőnek megnyílnak a lelki gátak, míg végül szemrebbenés nélkül ki nem mondjuk mindannyian azt, amit és legfőképpen ahogyan gondolunk - lehet az bármennyire is trágár.
A szokások rabjai vagyunk
Pedig káromkodni csúnya dolog, tartja a mondás, mégis, a felnőtt lét beköszöntekor valamiért mégsem hagy fel az ember a kamaszkorban vagánynak vélt szitkozódással. Sőt gyakorta egyenesen jogot formál az átkozódásra, mondván, most már valóban komoly problémák sújtják mindennapjait. Juhász Ágnes pszichológus, a Corporate Counselling Services nemzetközi, munkahelyi egészségfejlesztéssel foglalkozó cég magyarországi koordinátora szerint ez veszélyes dolog, hiszen a káromkodás a verbális agresszió kifejezési formája. Amikor valaki dühében, frusztrációjában használ csúnya szavakat, olyankor tulajdonképpen a tényleges fizikai agresszióját helyettesíti, és az indulatainak levezetésére szolgál. Más kérdés, hogy ténylegesen csökkenti-e az agressziót annak kifejezése - a kutatások szerint nem. Sőt, mivel az agresszió agressziót szül, ha egy tágabb emberi környezetet veszünk figyelembe, mint pl. egy munkahely, ott még nőhet is az agresszió szint a káromkodás hatására - véli a pszichológus.
Természetesen ritka az, hogy a munkahelyen valaki csak úgy nekiáll szentségelni, bár ilyenkor nem feltétlenül az illendőség kedvéért, hanem egyszerűen karrierféltésből fogja vissza magát. Elvégre munkahelyen káromkodni eleinte még véletlenül sem mer az ember, hiszen amíg nem telik el kellő idő ahhoz, hogy elismerjék a szakértelmét, illetve egyéb emberi értékeit, az obszcén megnyilatkozásokkal csak leírja önmagát a munkatársak és a főnök előtt.
Hatalmi pozíciót jelez a trágár beszéd
Igaz, a fentiek megléte esetén sem szerencsés egyből káromkodni, ezért a beosztottak általában megvárják, míg a vezető el nem szólja magát egy arra alkalmas pillanatban. Innentől kezdve azonban szabad a pálya, hiszen a főnök ezzel kvázi engedélyt adott a csúnya szavak használatára, amit egyesek - már csak az igazodás kedvéért is - magukévá tesznek, mondván, ennyi feszültségoldás jár nekik.
"Ez azonban nagymértékben személyiségfüggő - mutat rá Juhász Ágnes -, van aki hajlamos rá, van aki kevésbé, de természetesen el is tanulják egymástól az emberek (főleg a gyerekek és a fiatalok). A legtöbb ember viszont valamilyen szinten tud uralkodni magán, így ha jó benyomást akar kelteni, akkor nem káromkodik. Az emberek általában tudják, hogy a káromkodással megsértik a társas együttélés szabályait. Ugyanakkor vannak olyan szubkultúrák, foglalkozási ás társadalmi csoportok, ahol azt nézik ki maguk közül, aki nem káromkodik. Itt éppen a jó benyomás érdekében - is - káromkodhatnak az emberek. Más esetben viszont jelzésértékű lehet, hogy ki az, aki úgy érzi, megengedheti magának, hogy ily módon agresszíven viselkedjen: például akinek vélt, vagy tényleges hatalma van (főnök), vagy bármilyen szempontból a többiek fölött állónak képzeli magát. Ebben az esetben a kisebb hatalommal bíró nem a felette állóval, hanem az ő alatta állóval fog káromkodni" - magyarázta a pszichológus.
Hasznos vagy nem hasznos a káromkodás?
A fentiekkel élesen szemben áll a kelet-angliai egyetem (UEA) tanulmánya, amely szerint a káromkodás képes elősegíteni a hatékony munkavégzést: stresszoldó hatása révén csökkenti a frusztrációt, erősíti a szociális kapcsolatokat, vagyis végső soron az csapattagok összetartását. A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy az alkalmazottak igazából nem is a bajaik hangoztatása, s így a pesszimista hangulat erősítése érdekében használják a csúnya szavakat, inkább egyfajta tájékoztatási formaként kezelik, hogy hírt adjanak gondjaikról, némi szolidaritást, együttérzést kicsikarva egymásból.
Ebből kifolyólag a legtöbb csúnya szót a vállalati hierarchia alsóbb szintjein hallani, a vezetők sokkalta kevésbé hajlamosak szitkozódni. Ha mégis "rákényszerülnek", azt inkább vezető beosztású kollégáik előtt teszik, bár ebből a szempontból nem különböznek az "egyszerű" alkalmazottaktól, hiszen ők is inkább a sajátjaik körében mernek szitkozódni. Sőt további "kasztokat" is megfigyeltek a kutatók: férfiak a férfiakkal, nők a nőkkel, fiatalok a fiatalokkal, idősek pedig az idősekkel szoktak egy-egy csúnya szóra rázendíteni.
A fiatalabb generáció egyébként toleránsabban kezeli a kérdést, mint az idősebb nemzedék, sokkal kevésbé ütköznek meg egy-egy munkahelyen elcsattanó trágár szón - a kutatók vélhetőleg ezért is kárhoztatják őket leginkább a munkahelyi káromkodás előretöréséért, amiben egyébként a nők is egyre jobban jeleskednek (különösen egymás közt). Ettől függetlenül a munkáltatóknak nem kell félniük attól, hogy üzleti eredményeik megsínylik a káromkodást, mivel bármennyire engedékenyek e tekintetben, azt szigorúan belső ügynek tekintik a dolgozók: a vevők, ügyfelek, partnerek szeme láttára még véletlenül sem beszélnek csúnyán, inkább meghagyják azt a maguk kis argójának.
A tanulmány szerint a vezetőknek ezért sem érdemes feltétlenül tiltani a munkahelyi káromkodást, azzal ugyanis megbontják a beosztottak közti bensőséséges viszonyt, és így végül csökken a munkamorál, illetve a motiváció. A vezetőknek figyelemmel kell kísérniük, az adott pillanatban miért káromkodnak a dolgozók. Tudniuk kell, mikor hunyjanak szemet a kommunikáció otromba megnyilvánulásain, még akkor is, ha az ütközik saját erkölcsi normáikkal - tanácsolja Yehuda Baruch professzor, a kutatás vezetője,.
Megbosszulhatja magát a főnöki trágárság
Juhász Ágnes mindezzel nem ért egyet, úgy véli, a vezető megkövetelhet egy olyanfajta munkahelyi viselkedést, amibe nem illik bele a káromkodás (főleg az ügyfelekkel folytatott kommunikációban). Nem hiszi, hogy azzal, ha a vezető nem tűri el a káromkodást, megbontja a dolgozók közti bensőséges viszonyt. "Egyáltalán miért kellene a káromkodásnak bensőséges viszonyt okoznia?" - teszi fel a kérdést a pszichológus. Egy adott munkacsoportban a gyakori káromkodás - ha nem egy speciális rétegnyelv megnyilvánulásáról van szó - inkább a feszültségek, a stressz magas szintjére utal, amivel foglalkozni kell, amit meg kell próbálni csökkenteni.
Természetesen önmagában a káromkodás megtiltása nem feltétlenül hatékony - és a tiltást betartatni is meglehetősen nehéz -, ha a mögötte álló problémákat (a dolgozók frusztrációját, agresszióját, személyközi konfliktusait) nem kezeli a vezető. Leghatékonyabb ebből a szempontból egy olyan szervezeti kultúra kialakítása, amelyben a dolgozók szabadon megoszthatják problémáikat a vezetőikkel - is -, ahol törekednek az elkerülhető feszültségek csökkentésére, és ahol a vezető saját magatartásával mutat példát a beosztottai számára.
Speciális eset az, amikor a vezető használ trágár szavakat a beosztottaira, a velük való kommunikációban: ez kimerítheti a munkahelyi zaklatás, pszichoterror fogalmát, ilyenkor pedig lépéseket lehet tenni (semleges feletteshez fordulni, stb). Más kérdés persze, hogy sokszor ennél sokkal komolyabb dolgokat sem jelentenek az emberek az állásuk elvesztésétől való félelmükben - emlékeztet a magyar rögvalóságra Juhász Ágnes.
