"Itt kérem terrorizálják a dolgozókat"

A dolgozók terrorizálása, sanyargatása a munkahelyeken rendkívül elterjedt jelenség, a vezetők mégsem tesznek igazán ellene - állítja egy pénteki brit jelentés.

 A Chartered Management Institute (CMI) elemző cég szerint ezért a menedzserek hiányos ismeretei okolhatók, így a munkáltatók nem tudnak eleget tenni annak az alapvető kötelességüknek, hogy megvédjék az alkalmazottaikat. "A jelenlegi közgazdasági klímában a teljesítménykényszer erősebb, mint valaha, de ez sem indokolhatja a terrort. Erős, de igazságos vezetés nélkül hogyan is lehetne produktív munkakörnyezetet teremteni, és hogyan is remélhetik a munkáltatók, hogy motiválni lehet a kollektívát arra, amire már korábban se sikerült?" - mondta Jo Causon, a CMI marketing- és cégkapcsolati igazgatója.

A CMI kutatásai szerint a brit gazdaságnak évi 13,75 milliárd fontos (4391 milliárd forint) bevétel és 100 millió munkanap kiesését okozza a munkahelyi terror. A 867, közszolgálatban, vállalati és szolgáltató ágazatban dolgozó munkahelyi vezető kikérdezésén alapuló jelentésükben hangsúlyozzák, hogy a dolgozók képzésének elmulasztása hosszú távon rendkívüli kockázatot rejt.

A tanulmány szerint a vezetők 70 százaléka találkozott már a munkahelyi megfélemlítés egyes eseteivel az utóbbi három év során, és a kiterjedt sanyargatás is magasabb arányúvá vált a legutóbbi, 2005-ös jelentés óta. A főnökök nem minden esetben résztvevői az alkalmazottak terrorizálásának: a válaszadók 63 százaléka azonos rangban lévők közötti erőszakról, 30 százalékuk pedig a főnököt terrorizáló alkalmazottakról számol be. Több mint harmaduk állítja, hogy az esetek semmilyen következményt nem vontak maguk után. A válaszolók hetven százaléka a vezetők ismerethiányát okolja ezért. 55 százalék "személyes összetűzéseket" emleget, 48 százalék szerint "az autoriter vezetői stílus" a dolgok eredője.

Egy biztató jelenség azonban kiolvasható a CMI-jeletésből: több cég írott formában rögzítette már a munkahelyi terror elleni politikáját.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo