Orbán Viktor elővette kedvenc fegyverét, és fenyegetni kezdett

Vétózna a kormány, megszereznék a hiányzó pénzeket.

„12 milliárd forintot már hazahoztunk”, ennyi uniós pénz már elérhető Magyarország számára, a másik felét is haza kell hozni, de „az is meglesz”, fogalmazott a kormányfő szombaton Tusványoson, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban tartott beszédében.

Hozzátette: amíg „nem kapjuk meg a pénzünket”, addig nem lesz elfogadott uniós költségvetés. Ezzel a 2028-2034 közötti EU-költségvetésre utalt, amelyről a következő mintegy 2,5 évben kell megegyeznie az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak. A költségvetés elfogadásához az összes tagállam hozzájárulása szükséges.

Az uniós költségvetést megvétozná
Az uniós költségvetést megvétozná
Fotó: Depositphotos

A kormányfő egyúttal bejelentette a digitális polgári körök megindítását. Az első digitális kör honlapja már el is indult. „A közösségeinket újra kell szervezni a modern kornak megfelelően”, a digitális térben is. Szükségünk van „egy digitális honfoglalásra”, „hajrá digitális polgári körök”, vélekedett.

Kitért arra is, hogy – mint fogalmazott – Ukrajnát akkor sem szabad beengedni az EU-ba, ha Brüsszel a feje tetejére áll.

Szerinte „a világháború esélye folyamatosan nő”, és számos előjele tapasztalható ennek.

Ha háború lesz, ki kell maradnunk a háborúból. Ez a magyar külpolitika rendezőelve, fel kell készülni a kimaradásra, jegyezte meg.

A beszéd többi részét laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor oldalán olvashatják.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo