Magazin
Hitelesség és számolni tudás
Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke szerint az érzelem elkerülhetetlenül része az üzletnek. Hiszen senki nem akarhat komolyabb kapcsolatot egy számára ellenszenves emberrel. Ellenszenves partnerrel leginkább beszélgetni sem akar senki. Az érzelmek tudatos kezelése éppúgy a siker feltétele, mint az, hogy jól számoljunk.
Sziget helyett ASP
Szombathelyen és Vas megye kilenc kistérségének önkormányzatainál szinte már teljesen kiépült az a közigazgatási informatikai rendszer, amelynek „hasonmásaira", vagyis az önkormányzati alkalmazásszolgáltató központok létrehozására, működtetésére éppen mostanában lehet pályázni.
User, te kedves
Alaptézis: ha használható egy rendszer, azt használni fogják. Így a hús-vér emberek szükségleteire hangolt informatikai megoldások tudnak sikeressé válni a piacon. Míg korábban a felhasználónak kellett alkalmazkodnia a termékekhez, megszoknia a kényelmetlenséget, vagy akár sok óra alatt elsajátítania a használathoz szükséges tudást, mára fordult a kocka.
Fény a hűtőalagút végén
A válság kellős közepén egy családi vállalkozás nem feladta, hanem továbbépítette a céget, sőt a folytatásban is biztosak: költséghatékony programmal alapozzák meg a vállalati szerkezetváltást.
EU-pályázati aktualitások
A tavaly év vége felé megnyitott pályázatok beadási határideje jellemzően átcsúszott erre az évre. Az idén kihirdetett új pályázatokat általában 2010. december 31-éig lehet elkészíteni, de a kedvelt GOP- és KMOP-pályázatoknál nem szabad a határidőig várni, mert ha előbb elfogy a keretösszeg, a pályázatot év közben felfüggesztik.
Mennyibe kerül a bankolás?
A válság hatására visszaszorult hitelezés helyett a bankok többnyire a számlavezetésre helyezik a hangsúlyt. Ez a helyzet akár kedvezhet is a kis- és középvállalatoknak, hiszen a pénzintézetek egyre csábítóbb ajánlatokkal próbálják megnyerni őket. De egy első pillanatban kedvezőnek tűnő döntés akár ráfizetéssel is végződhet.
A szomszéd kertje
Az unió eddigi éltanulóit sem kímélte a válság, közülük is több országban siralmasak a költségvetési mutatók. Szinte mindegyik tagállam jelentősen túllépte a GDP három százalékában előirányzott hiányszintet, sőt akár „megduplázta", és van, ahol az állam GDP-arányos adósságmutatói is az egekbe szöktek, szemben a stabilitási paktumban rögzített hatvan százalékkal. Az euróövezethez való csatlakozás feltételeként előírt maastrichti kritériumok fellazításáról azonban szó sem lehet.
Juhász Árpád: Klímadilemmák
Ötven éve, hogy feltűnt a tévéképernyőn. Generációk nőttek fel tudományos ismeretterjesztő műsorain, melyeket száz országban forgatott. A koppenhágai konferencia után a klímaváltozás valóságalapjáról beszélgettünk a 74 éves dr. Juhász Árpáddal.
Innovatív túlélők
Kis- és középvállalkozások vezetőit, tulajdonosait kérdeztük arról, hogyan érintette cégüket a világválság, és milyen stratégiát választottak a krízis hatásainak enyhítésére, elkerülésére.
Követőket keres
Nem csak mondja, csinálta és csinálja is mindazt, amit gördülékeny mondataiban megfogalmaz Illy Gábor, a Baumit Kft. ügyvezetője. Mondani sem egyszerű, de megcsinálni valóban nem könnyű feladat.
Bármi lehet!
A krízis okozta pénzszűke az épphogy elindult fejlődést is visszavetette az üzleti biztosítások piacán. A cégek alacsonyabb összegre és szűkebb fedezetre kötnek szerződést.
Rés az euróbástyán
Az elmúlt hetekben egyértelművé vált: az euróövezet a jelenlegi módon hosszú távon fenntarthatatlan. A világ pénzpiacait csak sok milliárd euró árán és úgy tűnik, csak időlegesen sikerült megnyugtatni.
Klímafenyegető favágás
Az erdők a Föld tüdői. Ám a klímaegyezményt kezdeményezők eddig elsősorban nem rájuk, hanem az üvegház-kibocsátás csökkentésére helyezték a hangsúlyt, pedig átfogó klímaegyezmény nem létezhet figyelmen kívül hagyásukkal.
Netdemokrácia
Egyes vélemények szerint az internet megváltoztatja a demokráciát. Pedig attól, hogy ezen a fórumon bárkinek lehetősége van részt venni a közügyekben, még nem biztos, hogy akar is élni ezzel.
Zölden könnyebb
A környezetbarát termék jó a vállalkozásnak és a világnak is, szerencsére ma már egyre divatosabb is.
Vonzó arany
Az arany - a kereskedők szempontjából - roppant jól vizsgázott az elmúlt másfél évben, s a világválság a magyar befektetőkkel is észrevétette, hogy létezik nálunk is aranykereskedés.
Ma csak közepes
Az innováció politikamentes téma lehet. Magyarország fejlődésének kulcsa a pénzek hatékony elköltése, és ebben szakmai alapon mindenki egyetért.
Hová szálljon a pénz?
A kutatás-fejlesztés akár a mag, csak akkor hajt ki, ha megfelelő talajba ültetik. Az innovációra költött forintok önmagukban nem garantálják a sikert.
Válság közben
Bár még messze vagyunk attól, hogy fellendülésről beszéljünk, az már jól látszik, hogy a környezet változott, a játékszabályok változóban vannak, a globális piacokon új szereplők váltak erőssé, míg korábban dominánsak háttérbe szorultak vagy eltűntek. A válság és a visszaesés rávilágított a politikusok és a bankok felelősségére éppúgy, mint az egyéni mérlegelés és a döntés fontosságára. A világ túl van a sokkon, a tűzoltáson, egyre inkább kulcsszó a fenntarthatóság és az innováció. Hol tartunk most, és merre megyünk másfél évvel a válság világméretűvé válása után?
Új szelek Európában
A lisszaboni stratégia kudarca után az unió az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést tűzte zászlajára.
Forrpont után kihűlt
A brit klímatörvény után a magyar a második lehetett volna Európában. A javaslat benyújtásában részt vevő szocialisták azonban megadták magukat az ipari lobbi nyomásának, és meghátráltak. A honatyák a következő parlamentre hárították a felelősséget.
Segítség és büntetés?
Az állami foglalkoztatáspolitika alapvetően a pályakezdőkre, illetve az idősebb korosztályokra figyel, a két korosztály között pedig a hátrányos helyzetűeknek teremt meg támogatásokat. Válság közepette persze sokkal nehezebben.
Kkv-k egy zöldebb világban?
A kkv-knak szóló üzeneteik egyértelműek, a fenntartható fejlődés, az energiapolitika és a klímaváltozás kérdésköreiben kevésbé azok a választásokon öt százalék fölötti eredményre esélyes pártok elképzelései.
Két nem, egy világ
A fejlett világban manapság már teljes egyenjogúságról, tökéletes emancipációról beszélhetünk, de a nők aránya a vezető pozíciókban még mindig vészesen kicsi. Aki pedig mégis irányító szerepbe kerül, attól a társadalom többségében azt várja el, hogy veszítse el gondolkodásának női jellegét. Pedig a pszichológiában a nőkhöz kötött tulajdonságok sokat segíthetnének a mostani válsághelyzet emberi megoldásában is. Dr. Valló Ágnes életmód-tanácsadó terapeutával, trénerrel ennek okairól, a női vezetés lehetőségeiről beszélgettünk.
Kommunikál és zöld
Egymással együttműködő, így a munkát egyszerűbbé tevő kompatibilis rendszerek, „zöld" nyomtatás és a lehető leginkább költségtakarékos megoldások. Ezeket várják el a cégek a képalkotásra használt új hardvereiktől.
Személyügy kipipálva
A vállalati ügyvitel egyik legkényesebb, leggyorsabban változó ágának, a bérszámfejtésnek és egyéb humánügyviteli területeknek a jövőjét is az outsourcing határozza majd meg, ahogy egyre elterjedtebb dokumentumkezelési és informatikai szolgáltatások kiszervezése is, jósolják a szakemberek. A speciális és naprakész ismeretek itt elengedhetetlenek, így külső szolgáltató bevonása jelentős könnyebbséget jelenthet a cég számára.
Pénzt hozó szoftverek
Egy vállalat tudástőkéjének meghatározó részét jelentik a rendelkezésre álló dokumentumok és a hozzájuk kapcsolódó munkafolyamatok. Naprakész, rendszerezett és gyors elérhetőségük kritikus pont a szervezet hatékony működése szempontjából. E területen nyújtanak segítséget a vállalati folyamatok menedzselésének automatizálását végző szoftverek, növelve egyúttal a cég működésének hatékonyságát is. Ráadásul most állami támogatás is segíti a rendszerek bevezetését.
Kiszervezett központok
Komoly megtakarítást hozhat egy cég számára a korábban megszokott telefonálási gyakorlat racionalizálása. Ahol több telephely is működik, ott az internetben rejlő lehetőséget kihasználó virtuális alközpont jelenthet igen jó megoldást a költségek lefaragására.
Pártok jövőképe
Az áprilisi országgyűlési választások előtt nem konkrét területekről és tervezett konkrét intézkedésekről - vagyis részpolitikákról -, hanem országstratégiáról és jövőképről kérdeztük a pártok képviselőit.
Nyugdíjmodell nyugdíjkorban
Míg a 35 éves nyugdíjrendszer nincs védve a gyakori beavatkozástól, a következő generáció pedig az örökül hagyott adósságtól, addig a leendő nyugdíjasok „védve maradnak" az öngondoskodástól, a hosszú távú megtakarítástól.
Titokzatos nonprofitok
A hazánkban hivatalosan működő több mint 60 ezer nonprofit szervezet harmada-negyede nem működik, kvázi fantomizálódott. A szektor bevétele így is közelíti az ezermilliárd forintot, és hetven-nyolcvanezer embert foglalkoztat főállásban. Vajon mit csinálnak ezek a szervezetek, miből és hogyan gazdálkodnak, mennyire átlátható a tevékenységük, mekkora a kezükben lévő vagyon, és mire költik el pénzüket?
Hatékony fegyver
A válsághelyzethez a faktorcégeknek is igazodniuk kell, de amikor a bankok nem adnak hitelt, a faktorálás mint finanszírozási megoldás még mindig jó eséllyel jöhet szóba. Különösen érdemes ezt a megoldást választaniuk azoknak, akik exportálnak, vagy exportálni szeretnének.
Ki a jó?
Senkit nem vigasztal, hogy ha másokat is hasonló bajok érnek, mint őt magát. De tanulni mindig lehet, és érdemes is: a közelmúltban készült két külföldi tanulmány felmérései és megállapításai igazak a magyar kis- és középvállalkozásokra és a hazai bankrendszerre is, következtetései és javaslatai pedig épp ezért megszívlelendők.
Könnyített feltételek
Szigorúbbak vagy ellenkezőleg, könnyebben teljesíthetők válság idején a pályázati feltételek, a hitelbírálati szempontok? A szigorúság maradt, de a támogatási, illetve banki kritériumok igyekeznek alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez.
Pannónia kincsei
Szakrális turisztikai útvonalakat, termelőberendezéseket vagy éppen a népi iparművész vendégházának napkollektorait fejleszti uniós pénzekből a Pannónia Kincse LEADER Egyesület. Ezt az üzletet a helyi takarékszövetkezetek sem vetik meg.
Vállalkozói szemmel
A 2010-es költségvetésről kérdeztük a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét és az Országos Kereskedelmi Szövetséget. Mindkét szervezet képviselője - bár más-más okból - elsősorban az adórendszerrel kapcsolatos aggályainak adott hangot. A MGYOSZ realisztikus optimizmussal várja a következő évet, az OKSZ jóval pesszimistább.
Európa leszakadhat
Bár Európa 2006-ban első helyen állt a tudományos publikációk tekintetében, a benyújtott szabadalmak számában és a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásokban pedig Amerika után a második volt, örömre még sincs okunk. Az Európai Unió, bár számos területen kiválóan teljesít, egyik dinamikusan fejlődő szektorban sem áll az élen. Minden téren jelen van, de csak egy kicsit.
Mit is akarsz?
Nehéz úgy jövőt tervezni, ha csak azt tudjuk, mi volt a múltban. A fogyasztók utáni rohanás helyett minden pillanatban az ügyfél elvárásainak megfelelő termék vagy szolgáltatás kialakításához és fenntartásához azt is tudni kell, hogy az jövőre vagy az után mit vár majd. Éppen ezzel foglalkoznak a trendkutatások, melyek eredményei segítenek megismerni az üzlet legfontosabb emberének, a vevőnek a várható igényeit.
Ügyfelek, mindenekelőtt
A vevők a legrosszabb gazdasági időszakban is a legfontosabbak maradnak, érvel a CRM-rendszerek bevezetése mellett a legtöbb magyar és nemzetközi szoftvercég. A vállalati ügyfélkapcsolatokat menedzselő szoftver nem bonyolult, és ami talán még fontosabb: tökéletesen illeszkedik a vállalatirányításhoz kapcsolódó más rendszerekhez.
Számvetés és jövőkép
Magyarországon párját ritkító szokatlan párbeszéd, az eredmények kölcsönös elismerése és a problémákkal való közös szembenézés jellemezte a Piac & Profit által megrendezett nyolcadik E-Magyarország, e-kormányzat konferenciát Siófokon. Sikeres e-kormányzat, de problémás e-gazdaság és aggasztó jelek az e-demokráciában. A kormány és az üzleti szektor párbeszédének talán ez volt legfontosabb következtetése.
E-gészségünkre!
Az egészségügyi kiadások egyre nagyobb szeletét emésztik fel az országok költségvetésének. A megtakarítás egyik sokat emlegetett módja a prevenció, amelyben az informatikai és kommunikációs eszközök szerepe az elkövetkező években várhatóan ugrásszerűen megnő. A telemedicina a születést megelőző időszaktól az időskorig alkalmazható, javítható vele az életminőség és az egészségügyi szolgáltatások színvonala, miközben csökkennek az egészségügyi kiadások.
Influenzabiztos tárgyalás
A válság miatt szinte minden cég kénytelen volt jelentősen húzni a költségeiből, aminek egyik igen kézenfekvő módja videokonferenciára cserélni a költséges és időigényes utazással járó személyes tárgyalást. Ráadásul ez bérelhető szolgáltatásként is igénybe vehető, s akkor beruházási költséggel sem kell számolni. Mindemellett ez a megoldás még környezet- és - ebben az influenzás időszakban főként - emberbarátnak is tekinthető.
Felhívás a felelős, etikus magatartásra
Az Üzleti Etikai Díj jubileumi ünnepségén rendezett tanácskozás résztvevőinek felhívása a hazai vállalatok vezetői számára.
Tizedszerre ünnepeltünk
Jubileumi Üzleti Etikai Díjátadó Gála volt az idei. Tizedik éve rendezi meg a Piac & Profit üzleti magazin az üzleti élet egyik rangos eseményét, az Üzleti Etikai Díj átadását. A díjat 2000-ben a Budapest Klub elnöke, László Ervin professzor és a Piac & Profit üzleti magazin főszerkesztője, Demcsák Mária által alapította. Idén az Üzleti Etikus jelző öt hazai bejegyzésű cég dicsőségtáblájára kerül. Ők is, mint elődeik, a díjjal rendelkező 32 vállalat, méltóak az „etikus üzleti szereplő" jelzőjének viselésére.
Az én egyszerű álmom
A nyolcadik E-Magyarország, e-kormányzat konferenciánk üdvözlése kapcsán elmondom végre, amit nagyon régen el szerettem volna mondani. Csak mindig attól féltem, hogy a „spanyolviaszt feltalálók" pózában találom magam, netalántán azt hiszem, hogy csak én álmodtam meg, nekem jutott eszembe egy evidencia. Egy ordító evidencia. Röstellem leírni is, annyira egyszerű, és még sincs, pedig a Piac & Profitban is nem egy neves közgazdász és üzletember beszélt a hiányáról.
Mobil párbeszéd
Az e-kormányzati fejlesztések ellenére mind a mai napig jelentős időbe telik a hivatali ügyintézés, az információszerzés például az önkormányzatoknál, okmányirodákban. Van, aki a munkaidejéből csíp le, más a szabadsága terhére áll sorban. Ez csökkenti a magyar gazdaság termelőképességét, az állampolgárokban pedig negatív képet fest a közigazgatásról és szerveiről. A mindenki zsebében ott lapuló mobiltelefon választ adhat mindkét kihívásra.
Magándilemmák
Nem lépnek vissza tömegesen az arra jogosult, 2008. december 31-ig 52. életévüket betöltő magán-nyugdíjpénztári tagok az állami társadalombiztosításba, pedig többek között a pénzügyminiszter is erre számított. Ami nagyobb baj: e korosztály számára a nyugdíjazásig hátralévő idő rövidsége kétségessé tette, kompenzálhatók-e még a befektetési környezet világválság miatt bekövetkezett kedvezőtlen változásának hatásai. Ezen az sem változtat, hogy most, 2009. harmadik negyedévében soha nem látott növekedés figyelhető meg a tőzsdéken.
Információk biztonságban
Föltűnő: a cég önmagáról szóló kommunikációjának legerőteljesebb eleme a „csak" szócska. Merthogy szinte mindenütt ezt és szinte csak ezt hangsúlyozzák: csak információbiztonsággal foglalkoznak. Miért pont ezt a profilt választotta a 2002-ben megalakult kancellar.hu? S a történet másik - jelenlegi - végpontjához kapcsolódó kérdés: hogyan érte el a ma már több mint egymilliárdos éves bevételt elkönyvelő társaság, hogy kétszer egymás után, 2008-ban és 2009-ben is bekerült a régió leggyorsabban növekvő ötven technológiai cége közé?