Érdemi beavatkozás a hazai nyugdíjmodellbe az egységes tb-törvény 1975-ös megszületése óta 1997-ben volt először. Ekkor, Medgyessy Péter pénzügyminisztersége alatt indult el a felosztó-kirovó és a tőkefedezeti rendszer együttes - vegyes - alkalmazása. A következő lépésre, egyfajta visszarendeződésre 1999-ben került sor, majd egészen a múlt évig szinte semmi nem történt. Igaz, a felosztó-kirovó szisztémába bele-belenyúl a politika, de a rendszer 35 éve ugyanúgy működik.
Értelmesebb gazdaság kell
A kisebb „beavatkozások" a rendszert előbb bőkezűbbé tették, majd kiderült, az „osztogatás" - például a 13. havi nyugdíj, a sokak számára sokféle jogcímen engedett idő előtt nyugdíjazás - nem tartható. Szintén a fékeket nyomták meg azzal, amikor a nyugdíj-megállapítási vagy a rokkantnyugdíjazási szabályok kedvezőtlenebbekké, szigorúbbakká váltak, s akkor is, amikor a korhatárt megemelték, az indexálást módosították. Holtzer Péter, a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnöke, az Oriens pénzügyi tanácsadó partnere azzal summázza a pró és kontra korrekciókat, hogy maga a rendszer eleve ki van téve az ingadozásoknak, ugyanakkor nincs benne az a „csodaszer", amellyel elejét lehetne venni e kilengéseknek. Amikor pedig „élessé" válik a politikai helyzet, akkor a nyugdíjasokkal kezdenek el kampányolni, nekik küldenek rendszerint megalapozatlan üzeneteket.
A kérdés az, létezik-e olyan modell, amely rezisztens a beavatkozásokra. Vannak, akik igennel válaszolnak, mondván, beépíthetők automatizmusok, amelyek nehezebb időkben is képesek működni, sőt, a csökkenő nyugdíjakat is mindenki békésen tűri. Az ilyen automatizmusok szisztémáját Holtzer Péter szkeptikusan fogadja, bár elismeri, a jelenlegi modell nem kínál jobb megoldásokat. Addig, amíg nem lesz a mainál sokkal értelmesebben működő gazdaság - több járulékfizetővel és több járulékbevétellel -, s amíg nem születik sokkal több gyerek, addig nem is igazán remélhetünk gyökeres átalakulást. Azt kellene elérni, hogy a nyugdíjrendszer méretét csökkentse a társadalom, hogy jóval kevesebbet legyen szabad elvenni az emberektől, illetve jóval kevesebbet kelljen ígérgetni. Ekkor persze megnő az egyén felelőssége, hiszen jobban be kellene vonni őt a saját magáról való gondoskodásba.
Bizalmatlan társadalom
A szakértő szerint az államnak a nyugdíjbiztosítási rendszerben betöltött szerepéről gyakran túl absztraktan fogalmazunk. El-elfelejtjük, hogy amikor a költségvetés érdekéről beszélünk, voltaképpen akkor is magunkról érvelünk. Azt szokták felvetni, hogy mennyi pluszpénz kell a nyugdíjrendszer miatt, holott „csak" arról van szó, hogy ugyanannyi pénzből fordítunk kevesebbet más fontos dolgokra, mert a nyugdíjrendszert is fenn kell tartani. Csakhogy ugyanannyit költünk, s a következő generációkra terheljük a differenciát, folyamatosan növelve az adósságot. Kevésbé absztrakt megközelítéssel az lehet a korrekt szempont - fejtegette Holtzer Péter -, van-e olyan felelősségérzetünk, hogy ne a gyermekeinknek legyen nehezebb. A névleges, egyéni számlás rendszerről a szakember változatlanul nem tudja elképzelni, hogy a nyugdíjrendszer problémáira olyannyira teljes körű megoldást jelentene, ahogyan azt többen vélelmezik, de nem keletkeztetne pluszadósságot a következő generáció kárára.
Az állam mellett a munkavállaló és a lakosság pénzügyi kultúrája, az öngondoskodásról szerzett tudása a másik fontos tényező a nyugdíjbiztosítási rendszerben. Holtzer Péter kiszámolta: ha a felvilágosult szülő a gyerek születésétől naponta félretesz, s maga a gyerek később ugyanígy folytatja, akkor - amennyiben 60 évig tart a megtakarítás és 20 évig veszi igénybe annak gyümölcsét - napi 40-60, azaz havi 2000 forintra van szükség ahhoz, hogy a mai átlagos 80 ezer forintos nyugdíjszinthez 20 ezer forint havi többlet adódjék hozzá. Manapság lehet igazán fontos ilyen „szemüvegen" is a jövőnkbe látni, mert jelenleg sem az egyén, sem a munkaadó nem abban érzi érdekeltnek magát, hogy bejelentett alkalmazottként dolgozzon, dolgoztasson. Az a jellemző, hogy a lehető legalacsonyabb bér után fizetnek közterheket, s csak nagy sokára ismerik fel, hogy így tisztességes nyugdíj sem lesz a végén.
A felelősebb gondolkodás, megtakarítás roppant egyszerű válasz, még sincs rá érkezése a társadalom nagy részének. Pedig az elkövetkező időkben rendkívüli módon felértékelődik az öngondoskodás is. Igaz, az elmúlt húsz évben az ilyen biztosítások, megtakarítások szabályrendszerében keletkezett mind nagyobb káosz: hol bevezettek kedvezményeket, hol pedig visszavonták azokat. Az emberek pedig nemigen merik 30, 40, 50 évig rábízni a pénzüket a magyar pénzügyi közvetítő szektorra. S ez nem is lesz másként addig, ameddig megteheti a mindenkori fiskális tárca, hogy egyik napról a másikra átírja az adójogszabályokat.
Gondoskodási gondok
A magán- és az önkéntes nyugdíjpénztárak indulásának időszakában a szabályozást nem pusztán az érdekeltségük növelése miatt tartották pozitív döntésnek a vállalkozások, hanem azért is, mert beleilleszthették humánpolitikai stratégiájukba a dolgozók nyugdíjas kori biztonságát elősegítő eszközöket - véli Holtzer Péter. De mivel ezt a világot is állandóan „rángatják" az állami beavatkozásokkal, nehéz hosszú távú megoldásokban gondolkodniuk. A felvilágosult humánpolitikának is jóval kisebb manapság az élettere: a vállalatok kevésbé versenyeznek a tehetségekért, hiszen komoly munkaerőtöbblet van a piacon. A kkv-szektor a túlélésre kénytelen összpontosítani, számos vállalkozás keresi a kiskapukat s azt, hogyan kerülje ki a nagy rendszereket; elképzelhetetlen, hogy hosszú távú humánpolitikai megoldásokat ajánljanak fel dolgozóiknak. Az önkéntes nyugdíjpénztári támogatási rendszer is elhibázott, hiszen az a kör alkotja a tagságot, kapja a vállalati támogatásokat és az adókedvezményt is, amely öreg korára a legkevésbé lesz rászorult.
A magyar gazdaságban is jelen van a tőkejövedelem, ez után azonban nem kell nyugdíjjárulékot fizetni. Sokan protestálnának, ha elrendelnék ezt a kötelezettséget. Persze akad egy réteg, amelynek mindegy, milyen „sors" vár rá öreg korára, mert akkora a tőkejövedelme, hogy sosem lesz megélhetési gondja. De jóval többen vannak azok a kisvállalkozók, sőt kényszervállalkozók, akik azt „játsszák", hogy nem fizetést, hanem osztalékot vesznek ki, mert az látszólag, most még, sokkal olcsóbb - emlékeztet Holtzer Péter. Az ekho „előnyeit" élvezők is a maguk kárára cselekszenek, mert majdani nyugdíjas éveikről sem ők, sem a munkaadók nem gondoskodnak annyira sem, amennyire lehetne.
Trend, hogy a társadalom átlagéletkora nő, nincs elegendő fiatal, egyre több a középkorú. A munkáltatók maholnap rá fognak jönni, hogy nem választás kérdése, kiket alkalmaznak. Azt a tévhitet pedig számos kutatás cáfolja - állítja a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnöke -, hogy ha a vállalatok tovább tartják meg az időseket, azzal kiszorítják a fiatalokat. Egyebek között azért sem, mert különbözőek az előnyei a munkaerőpiacon a más és más korosztályoknak. A baj az, hogy olyan időkben, mint a mostani, elsődlegesen a közvetlen kiszorító hatások érvényesülnek. Ez ellen is egy normálisabb gazdasági környezet az ellenszer, amikor is többen dolgoznak, több a munkahely, és több az adóbevétel.