Kemény üzenetet küldtek az új kormánynak a szakszervezetek

Dolgozóbarát fordulatot követelnek.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke.

Zlati Róbert közölte: tárgyalni fognak az új kormánnyal, de „nem könyörögni megyünk, partnerként akarunk tárgyalni, nem kérünk, követelünk”.

„Olyan országot akarunk, ahol a munka nem kiszolgáltatottság, hanem biztonság, ahol a dolgozó nem eszköz, hanem érték, ahol nem bátorság kérdése kiállni magadért, hanem természetes” – jelentette ki.

Május elseje nemcsak ünnep, de emlékeztető is, arra, hogy mit harcoltak ki a szakszervezetek és mit kell még elérni – jelentett ki Zlati Róbert.

Magyarországon emberek százezrei élnek úgy, hogy hiába dolgoznak keményen, nem jutnak egyről a kettőre. Dolgoznak, túlóráznak és mégis bizonytalanságban élnek, ez elfogadhatatlan – mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint ez egy olyan rendszer következménye, amely éveken át a tőkét védte a dolgozók helyett.

Ez a rendszer megbukott, de ettől még a problémák nem oldódtak meg, a munkahelyek nem változnak meg egyik napról a másikra, a fizetések nem emelkednek önmaguktól – mutatott rá a MASZSZ elnöke.

Zlati Róbert közölte: nehéz időszak jön, a gazdaság bizonytalan, a válság jelei itt vannak, és annak árát a dolgozók fizetik meg általában.

„Ezt most nem engedhetjük meg, mert van erőnk, és ideje kimondani, mi működtetjük az országot, mi termelünk, mi szolgáltatunk, mi tartjuk mozgásban a gazdaságot, nélkülünk nincs semmi” – fogalmazott Zlati Róbert.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo