Kiszervezett központok

Komoly megtakarítást hozhat egy cég számára a korábban megszokott telefonálási gyakorlat racionalizálása. Ahol több telephely is működik, ott az internetben rejlő lehetőséget kihasználó virtuális alközpont jelenthet igen jó megoldást a költségek lefaragására.

Takarékosság, beruházás, fejlesztés. Az elmúlt egy évben a korábbinál jóval gyakrabban hallható kifejezések ezek. Nem véletlen, hogy a krach beütésekor a kormány egyik első válságkezelő lépése a beruházási hitelek elérhetőségének javítása volt, aztán a technológiafejlesztési pályázatokon is enyhült a belépési korlát, s a mikrohitelezési programban is növelték a felvehető maximális keretet és a futamidőt. E szemlélet térnyerése előtérbe helyezett több olyan megoldást is, amelyekkel a kis- és középvállalkozások fejleszthetnek oly módon, hogy egyúttal megtakarítást érhetnek el.

Virtuális alközpontok

Egy vállalkozás telefonálási gyakorlatának racionalizálása komoly pénzmegtakarítást hozhat a cégnek, hiszen a telekommunikációra fordított költségek tetemes összegeket emészthetnek fel. Az IP-telefónia megfelelő válasz a 21. század kihívásaira, nem véletlen tehát, hogy egyre több megoldás érkezik, amely a VoIP-ra (Voice over IP, vagyis internetprotokoll feletti hangátvitel) épít.

IP-Centrex összefoglaló
● Virtuális alközpont
● Telefonszolgáltatás-bérlést tesz lehetővé
● Outsourcing keretében használható
● Stabil internetkapcsolatot igényel
● Nincs beruházási költség
● Nincs üzemben tartási költség
● Havidíjas konstrukcióban kínálják a szolgáltatók

A virtuális alközpontok is ilyenek. Előnyük - amellett, hogy a cég igényeinek megfelelően testre szabhatók -, hogy a fejlesztés beruházási költség nélkül elindítható, hiszen bérléskor a nem kell költséges eszközbeszerzéssel számolni, alközpont vásárlása nélkül nyílik mód a hangkapcsolat-teremtésre, s nem kell saját szakembert sem foglalkoztatni a működtetés során. Egy IP-alközpont ára 500 ezer forinttól több millióig terjedhet, ehhez jön még az üzemeltető, karbantartó szakember munkabérének költsége. Virtuális alközpont bérlésekor a szoftver frissítésével, bővítésével járó költségekkel sem kell számolni, hiszen ezek is a szolgáltatás részei.

Az országban szétszórt telephelyek vagy a különböző távmunka-helyszínek sem akadályai annak, hogy a hangátvitel egy rendszer segítségével bonyolódjon. Erre kínál megoldást az IP-Centrex virtuális telefonalközpont, amely a költséghatékonyság mellett kiemelt üzembiztonságot is garantál. Lényege, hogy az alközpontot a szolgáltató a saját telephelyén bocsátja rendelkezésre, s gondoskodik annak teljes körű üzemeltetéséről, így az a nap 24 órájában szakmai felügyelet alatt áll. Azonban stabil internetkapcsolat kell a megfelelő minőségű hangátvitel elérése miatt. A vállalkozásnak telefonkészülékeket sem kell vásárolnia, elég azokat bérelnie.

Hatékonyság, versenyelőny

A vállalkozások a földrajzilag különböző helyen található végpontokat szívesen integrálják egy rendszerbe, amelyben a cégen belüli hívások ingyenesek, és rövid hívószámmal lehet azokat kezdeményezni. Interneten elérhető a menedzsmentfelület, amely lehetővé teszi a bérlőnek, hogy az egyéni igényeihez illeszkedő beállításokat egyszerűen és biztonságosan elvégezze. A rugalmasan bővíthető rendszer könnyen szűkíthető is, ez napjainkban külön versenyelőnyt jelenthet. A szolgáltatók által meghatározott IP-Centrex díjszabás függ a megrendelő meglévő infrastruktúrájától. Egy jól felépített IP-hálózat, ahol kevesebbet kell konfigurálni, olcsóbb, de a telefonok száma is befolyásolja a bérleti díjat.

A nagy outsourcingszolgáltatók már különböző megoldásokat kínálnak arra a vállalkozói igényre, hogy egyes irodai alkalmazásokat virtuális térben érjenek el. Sok más mellett virtuális asszisztenst is kínálnak, aki igény szerint e-mailen, telefonon, faxon állandóan elérhető, s akinek csak a tényleges munkájáért fizet a megbízó, munkaadói járulékok nélkül. Bár a virtualizáció leggyakrabban hangoztatott előnye a költséghatékonyság, a Microsoft szerint, ha hatékonyan alkalmazzák, olyan informatikai rendszerek létrehozását teszi lehetővé, amelyek a munka- és költséghatékonyság mellett kellően intelligensek ahhoz, hogy automatikusan és azonnal alkalmazkodjanak a megváltozott üzleti körülményekhez.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo