Sokakat érintő változást hozott a szombat

November 15-én hatályba lépett két rendelet, amelyek az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait módosítják.

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak – írja közleményében a Bank360.

Az Otthon Start Programon belül többé már nem kizáró ok, ha az igénylést megelőző 10 évben az igénylőnek olyan lakóingatlana volt, amelyet lebontottak vagy amelynek bontását elrendelte a hatóság. Ezzel kapcsolatban az eredeti rendeletben csupán az építési hatóság elrendelte, engedélyezte kifejezés szerepelt. Az sem jelent problémát, ha az igénylőnek két belterületi ingatlanban is 50 százalékot meg nem haladó tulajdonrésze volt, feltéve, hogy a második megszerzésétől számított 180 napon belül megszűnt az első ingatlanban a tulajdonjoga.

A haszonélvezettel terhelt ingatlanok szabálya is módosult: eddig csak azok az ingatlanok nem zárták ki az igénylőt a jogosultak köréből, amelyeket haszonélvezettel terhelten szereztek meg és a haszonélvező a hiteligényléskor is ott lakott. Mostantól az elidegenített ingatlanokra is kiterjed a kedvezmény, amennyiben az elidegenítéskor ugyanaz a haszonélvező lakott az ingatlanban, mint annak megvásárlásakor. Így azok is jogosultak lehetnek a támogatott lakáshitelre, akik a hiteligénylés előtt eladták haszonélvezettel terhelt ingatlanjukat.Ot

Építési hitelek változásai

Az OSP lakáshitele felhasználhatóvá vált a 2022 előtt egyszerű bejelentéssel vagy végleges építési engedéllyel megkezdett építkezésekre is. Kikerült a 2022-es feltétel az új ingatlanok vásárlásánál is. A szakaszos folyósítás rugalmasabb lett: megfelelő pótfedezet esetén a részletek akár előzetesen is kifizethetők, sőt az első részlet önerő beépítése előtt is folyósítható, ha az nem haladja meg a hitel 30 százalékát.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo