Az oroszok a gonoszságban is képesek innovációkat kitalálni. Most a rendőröket, vagyis a jog őreit veszik rá jogtalanságokra. A zsaruk pénzt kapnak azért, ha a látókörükbe került gyanúsítottakat ráveszik arra, hogy önként és dalolva induljanak az ukrajnai háborúba. A rendszer csúcsprodukciója, hogy ezzel a sértettek is pórul járnak, hiszen, ha igent mond a gyanúsított, akkor az ellene folyó eljárást felfüggesztik. Ördögi nem?
Orosz rendőrök zsarolással toboroznak katonákat az ukrajnai háborúba
Keleten a helyzet változatlan. Az oroszok az európai kultúrától igen távol álló módszerekkel küldik háborúba honfitársaikat.
Véleményvezér
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.