Az európai vállalatok életében az elmúlt hónapokban a túlzott elvárások, a nyomasztó, és a versenyképességet is rontó adminisztráció irányából a racionalitás, és a nem pénzügyi kockázatok valódi felmérésének irányába tolódott el a fenntarthatósággal kapcsolatos szabályozói környezet. Az ESG ugyanis valójában nem egy írásos megfelelésről, többszáz oldalas jelentéstételről, pláne nem a greenwashingról szól, hanem arról, hogy a cégek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kockázatai miként hatnak az üzletre. Másképp fogalmazva: ezeknek a kockázatoknak a kivédése és a lehetőségek megragadása hogyan javíthatja a cégek eredményességét.
Bár az ESG kapcsán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a szempontrendszer csak az elmúlt években lett a mindennapjaink része, a fenntarthatóság és a kockázatkezelés viszonya mindig is az emberi társadalmak egyik fő mozgatórugója volt.
Egy adott területen élő közösség életét a történelem folyamán végigkísérték a klimatikus viszonyokból, az ivóvíz elérhetőségéből, a termőterületek nagyságából fakadó kockázatok, amelyek akár népvándorlásokat idézhettek elő. Az államapparátusoknak ezekre a kihívásokra újabb és újabb válaszokat kellett adniuk, hogy megpróbálják megőrizni a rendet, a közösség biztonságérzetét – helyezte történeti kontextusba a fenntarthatóság kérdését Wieder Gergő, a KPMG ESG igazgatója a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében, példaként a Római Birodalmat, majd annak bukását felhozva.
