Minden nemzetnek kell, hogy legyen egy a mindenkori kormányon felülemelkedett, minden politikai párt és az éppen regnáló kormány által kötelezően követendő, széles körű társadalmi konszenzuson alapuló, tehát hosszú távra szóló jövőképe. Nevezhetjük országstratégiának, hozzáadott értéknek, prioritásnak, célrendszernek. De minden fogalom mögött egyetlen értelmezés rejlik: minden nemzetnek, így a magyarnak is, világosan fel kell mérnie adottságait, helyzetét, kitörési lehetőségeit, fejlődési képességét az adott régióban, tágabban értelmezve a világ nemzetei között. Tudnia kell pontosan, miben vannak az országnak versenyelőnyei a többi nemzethez képest - érdemes elsődlegesen az adott regionális helyzetből, valamint az európai uniós tagországi mivoltunkból kiindulni -, s azokra alapozva, prioritási sorrendet megalkotva hozni meg az összes törvényét, rendelkezéseit, szabályozási, pénzügyi, oktatási, kulturális, egészségügyi, költségvetési és egyén stratégiáit és döntéseit.

Ha nem tudjuk, hogy az országnak milyen irányban kell fejlődnie, mik a hangsúlyok, amire építjük a jövőnket, mik a kitörési pontjaink, amelyek a fejlett nemzetek sorába visznek és tartanak bennünket, akkor a lottóötös megnyerésénél is kisebb az esélyünk arra, hogy éppen abba az irányba sodor bennünket a véletlen, ami valóban sikeres nemzetté tesz bennünket.

Amiről beszélek, az nem a költségvetési sarokszámok meghatározása, nem a GDP százalékos előirányzata, nem a külkereskedelmi mérlegadatok meghatározása. Ez nem fejlődési, nemzetstratégia. Ez mindenek felett áll, még a borzasztóan szorító GDP- és költségvetési keretszámok betartása fölött is.

Végre előrukkolok konkrétumokkal is, mire gondolok.

Meghatározhattuk volna az elmúlt húsz évben például azt, hogy legyen Magyarország Európa keleti kapuja, s a „tranzitország" pozícióinak megszerzése érdekében, azt prioritásként kezelve történtek volna az infrastrukturális beruházások, a logisztika támogatása, a kedvezményes forráslehetőségek kialakítása, az oktatásban az ilyen irányú szakemberek képzése, a szabályozás minden rendszerében e prioritás beépítése, és folytathatnánk a sort.

Mondhattuk volna, hogy Magyarországon nagyon erős az innovatív tudás, legyünk hát tudásbázisok hazája. Hozzuk, vonzzuk ide a K+F-et a világ vagy csak Európa jelentős fejlesztési műhelyeiből. De megelégedhettünk volna csak egy területre koncentráló ambícióval is. Például csak az információs technológiát, csak a bioenergia-technológiát, csak a bioélelmiszer-kutatást és -fejlesztést céloztuk volna meg. S e célrendszer meghatározása után minden törvényt, szabályozást, költségvetési, gazdaságfejlesztési, infrastrukturális, oktatási és egyéb stratégiát e prioritás szem előtt tartásával készíthettük volna el.

Megfogalmazhattuk volna, hogy Magyarország hozzáadott értékei közül kiemeljük az agráriumot, abból is a biogazdálkodást, bioélelmiszer-termelést. Mert ezen a területen is akadtak és akadnak még jócskán kivételes adottságaink. S akkor már lett volna egy jó sorvezetőnk az agrártámogatások célzottabb elosztásához, az agrárium irányának szabályozott, tudatos fejlesztéséhez.

Sorolhatnám még a magyar nemzetben, magyar tehetségben és földrajzi, biológiai, kulturális és más sajátosságainkban rejlő előnyeinket, ami által nemcsak célirányosan, az erőket koncentrálva fejlődhettünk volna, hanem a világ nemzetei, társadalmai, gazdaságai sorába emblematikusan besorolhattunk volna. Hogy Magyarország neve mellett mindenhol és minden ember tudatában megjelenjen egy jelző. Például: Magyarország a biogazdálkodás nagyhatalma, vagy az innovációé, vagy a logisztikáé. Mára már megkerülhetetlenek lennénk a világpiacon, illetve az uniós piacon abban a témában.

Hallatlan versenyelőnnyel s nem utolsósorban elismertséggel járna, járt volna, ha sikerül meghatároznunk, s megcsinálnunk.

De sajnos, kormányaink közül egytől sem hallottam jövőképet megfogalmazni, legalábbis olyat, ami nem a mindenkori politikai érdekeinek szolgálatában álló frázisgyűjteménnyé sikeredett volna, hanem igazi elköteleződés lenne társadalmunk fejlődése, országunk felzárkózása érdekében. Hát még megvalósítani!

A gazdasági világválság miatt számos alkalommal sok fórumon sok okos, hozzáértő ember ült össze, hogy megfogalmazza, merre van a kiút számunkra, mit kell tennünk, hogy rövid és hosszú távon győztesként kerüljünk ki ebből a pokolian gyorsan és kiszámíthatatlanul változó versengésből. A véletleneknek és hozzá nem értő politikusaink egyéni érdekeik által vezérelt szeszélyeinek kitett jólétünk, nem jólétünk várva várt végében reménykedtem. Hátha kimondják végre a bűvös szót: országstratégiára van szükség, s ennek megfogalmazása, majd megvalósítása érdekében összegyűlnek a társadalmunkért felelősséget érző, hozzáértő emberek.

De aki kimondta, sem értette, mit jelent, s mi múlik rajta.

Nem véletlenül volt és van az ősi demokráciákban, ősi közösségekben „bölcsek tanácsa". A közösségek legbölcsebb - esetleg legöregebb, köztiszteletben álló emberei - összeültek, s megmondták, milyen elvek, erkölcsök, jövőkép szerint éljen közösségük, merre és milyen úton haladjon. S az ő közös döntésük szent volt minden ifjú titán vezető előtt, törvényeik betartásának kötelező mivolta pedig megkérdőjelezhetetlen. S jöhetne Fidesz, MSZP, akármilyen párt vezette kormány, mindegyik a nemzet fő fejlődési céljainak megvalósulása érdekében tevékenykedne, akár jobbról, akár balról közelíti meg.

Már megint álmodtam egy jót. De ez miért nem a valóság? Hiszen olyan egyszerű.