Rés az euróbástyán

Volt egy pillanat május elején, amikor úgy tűnt, a globális válság újrakezdődik. Az unió végül lépni kényszerült: a már elfogadott, három évre szóló 110 milliárd eurós görög „mentőövet" a pénzügyminiszterek tizenegy órás maratoni tanácskozását követően kiegészítették egy összesen 750 milliárd eurós - részben hitelről, részben hitelgaranciáról szóló - összeurópai pénzügyi pakettel. Ezzel garantálták a tagállamok fizetőképességét az elkövetkező három évre. De mi lesz azután?

Mentőcsomagok

A görögöknek szánt összesen 110 milliárd eurós hároméves bilaterális kölcsönökből 80 milliárdot az eurózóna országai – legnagyobb részt Németország – és 30 milliárd euró készenléti hitelkeretet pedig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyújt annak érdekében, hogy a közel 300 milliárd eurót elérő görög államadósság finanszírozható legyen. Az unió többi országának szánt, egy speciális alapból lehívható készenléti keret is hasonló módon épül fel. Az unió közös költségvetésének vis maior keretéből 60 milliárd euró kerül bele, 440 milliárd eurót pedig az euróövezeti tagállamok tesznek hozzá. Az ecoline.hu információi szerint Németország 123 milliárd eurót, Franciaország 92 milliárd eurót, a kisebbek pedig erejükhöz mérten – Ciprus például 1 milliárd euróval, Szlovákia 5,4 milliárddal – járulnak hozzá a közös csomaghoz. Ezt egészíti ki egy 250 milliárd eurós IMF-hitelkeret, amelyet szükség esetén a fizetési gonddal küzdő euróövezeti országok vehetnek igénybe.

Szó, szó, szó...

Nagyon is magabiztosan állították még februárban az EU vezető politikusai - elsősorban Németország -, hogy Görögországnak nincs szüksége beavatkozásra. Márciusban a pénzügyminiszterek már igyekeztek megnyugtató üzeneteket küldeni: állították - bár egy esetleges segítségnyújtási program technikai feltételeiben megegyeztek -, hogy a görög vállalások elegendőek lesznek az idei négyszázalékos költségvetésihiány-csökkentési cél eléréséhez. Áprilisra viszont már egyértelmű lett: Görögország már a május 19-én esedékes kilencmilliárd eurós lejárt hiteltörlesztését sem tudja kifizetni. Vagyis azonnali beavatkozás nélkül államcsődöt jelent. A hónap végén az unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette a hatalmas görög mentőcsomagot, de ez már kevés volt: megindult a találgatás, hogy Portugália, Spanyolország, esetleg Olaszország mikor jelent államcsődöt.

Az unió megint csak kommunikációval igyekezett csillapítani a kedélyeket, hangsúlyozva: a mediterrán országok súlyos problémái nem azonosak Görögországéival. A GDP 125 százalékát elérő athéni államadósságot szinte teljes egészében külföldi befektetők finanszírozzák, míg az 55 százalékos, többnyire hosszú lejáratú spanyol kölcsönöket legalább fele részben hazai invesztorok nyújtják. Hivatkoztak a költségvetési hiányok alacsonyabb szintjére is: tavaly Görögország deficitje 13,6 százalékos volt, Spanyolországé „csak" 11,2, Portugáliáé pedig 9,4 százalék. Legfőbb nyugtatóként pedig az egyes országokban jelentkező válság okát emlegették. Portugália súlyos gondjai ugyanis főleg belső problémákból fakadnak - mint a lassú növekedés és a nagyon magas munkanélküliség -, Spanyolországot pedig - a szintén kiugróan magas munkanélküliségen túl - az ingatlanlufi kidurranása következtében leálló építőipar sodorta nehéz helyzetbe.

Görögország azonban strukturális gondok miatt vált kezelhetetlenné. A monetáris unióhoz való csatlakozását követően is külső szereplőktől függő társadalomban az életszínvonal csupán az állam túlköltekezésének és a nagyarányú hiteleknek, nem pedig a megalapozott és fenntartható gazdasági döntéseknek köszönhetően nőtt - írja Jon Kofas görög közgazdászprofesszor. Végül az amúgy is gyenge lábakon álló és hazugságokra épülő gazdaságot magával sodorta a 2008 őszén globálissá váló válság. S miközben mások szigorítottak, és megszorítottak, Görögország tovább költekezett hitelből.

Május 6-án Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a Financial Timesnak továbbra is azt nyilatkozta, hogy Portugália és Spanyolország pénzügyi nehézségei nem olyan súlyosak. A piacok azonban máshogyan látták, és egy hét alatt 4,1 százalékot zuhant az euró. Ilyen ívű árfolyamesés a Lehman Brothers-csőd óta nem volt.

Új világválság a láthatáron?

Egy átmenetileg gyenge euró persze még nem tragédia. Az unióban a magánszektor adósságának többsége euróban van, nem jellemző tehát az árfolyamkockázat. A gyenge euró viszont élénkíti az exportot, stimulálva az országok gazdaságát, és segítve az övezetben működő cégeket. A világ pénzpiacai azonban az euróövezet déli tagállamainak válságát árazták be. Az államkötvények hozamfelára az egekbe szökött: a tízéves papírok esetében a spanyoloké 173, a portugáloké 354, míg a görögöké 973 bázispontra. A nemzetközi tőzsdék szintén zuhantak. Világossá vált: a piac nem hajlandó refinanszírozni Spanyolországot. De míg az eurózóna GDP-jéből mindössze 2,1 százalékkal részesedő Görögország válsága csupán „uniós" ügynek bizonyult, a sokkal nagyobb, az övezet bruttó hazai termékéhez 9,5 százalékot hozzáadó spanyol csőd az európai pénzügyi rendszer összeomlásához vezetett volna.

- Ha a globális piacok egy ekkora méretű ország csődjét árazzák, az európai gazdaságok számára lehetetlenné válik a növekedés. Fennállt annak a veszélye, hogy az európai reálgazdaság befagy, és az épphogy elindult gazdasági fellendülés megtorpan. Ahogyan 2008-ban a Lehman-összeomlás lefékezte a világgazdaságot, most Spanyolország finanszírozási gondjai vezettek volna globális sokkhoz - magyarázza Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, hozzátéve: a 750 milliárd eurós összehangolt mentőcsomag gyors tető alá hozásában komoly szerepe volt a G7-nek, elsősorban a vezető japán és amerikai politikusoknak.

Magyar euró

A tartós gazdasági növekedéshez és az euróbevezetéshez egyaránt az államadósság és a külső adósság csökkentésén keresztül vezet az út, vagyis a gazdasági növekedést az eddigieknél nagyobb arányban hazai forrásokból szükséges finanszírozni – áll az MNB május 19-ei sajtóközleményében. Csillag István volt gazdasági miniszter ugyanezen a napon a Népszabadságban megjelent írásában így vélekedik: „a görög válság azt bizonyította a világnak és nekünk magyaroknak is, hogy ha hasonlóak kívánunk lenni az előttünk járókhoz, nem elég csupán új, divatos ruhába öltözni. Ha meg akarunk változni, ahhoz valamit meg kell változtatni.” Március elején, amikor Orbán Viktor ellátogatott a VOSZ-hoz, a görög válságnak még csak az előjelei mutatkoztak. Az akkor még csak győzelemre esélyes, ám azóta megválasztott miniszterelnök a szervezet ügyvezető elnöke, Demján Sándor óvatos felvetésére, hogy „be kell vezetni az eurót, de nem mindenáron”, így reagált: az euró bevezetésének időpontjára „nem tudok kezet adni”. Azóta bebizonyosodott, az óvatosság indokolt, nemcsak a magyar gazdaság, hanem az euró állapota miatt is. A londoni elemző cég, a Nomura most úgy véli, az új magyar kormány az évtized közepére tűzi ki az ország euróövezethez csatlakozásának dátumát. Az említett jegybanki közlemény azonban azt is leszögezi, hogy a közös európai valuta bevezetéséből származó előnyök csakis fenntartható, stabil, fegyelmezett gazdaságpolitika mellett használhatók ki, és csakis fenntartható gazdaságpolitikával kerülhető el, hogy az eurócsatlakozás után egy későbbi esetleges gazdasági túlfűtöttség ne vezessen fájdalmas ár- és béralkalmazkodáshoz, illetve elhúzódó gazdasági visszaeséshez.

Az uniónak tehát nem volt más választása, meg kellett védenie az európai pénzügyi rendszer működőképességét azáltal, hogy egy olyan csomagot fogad el, amely minden tagállam számára biztosítja, hogy 2013-ig finanszírozni tudja az államadósságát, a pénzpiacoktól függetlenül is. Olli Rehn pénzügyi EU-biztos május 10-én úgy nyilatkozott: megvédik az eurót, kerüljön bármennyibe, és ebben az EKB is partner, hiszen - a korábbi gyakorlattól eltérően - a jövőben befogadja fedezetként a leminősített állampapírokat.

A piacok megnyugtatására szánt üzenet hatott: azonnal emelkedtek a nagy ázsiai tőzsdék, és erősödött az euró. A közös pénz tehát pillanatnyilag megmenekült, de nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi struktúrájában a monetáris unió nem fenntartható.

Görög csőd fenyeget

Azt, hogy az állami túlköltekezésnek romboló hatása van, az elmúlt hónapok eseményei egyértelműen bizonyították, ám az uniónak a mai napig nincs lehetősége arra, hogy a tagállamok fiskális lépéseit időben befolyásolja. Az is kiderült, hogy a közös valuta nem véd meg a rossz gazdasági döntésektől, nem javítja ki a strukturális problémákat, nem segít a külső pénzügyi függőségen, sem az alacsony produktivitáson, jóllehet egy időre képes kendőzni a szerkezeti gondokat.

Kontrollált és célzott lazítás

Nem könnyű most a hazai költségvetési hiánycél növelésének kérésével az IMF elé állni. Ebben a helyzetben a Nemzetközi Valutaalap valószínűleg még szigorúbb fegyelmet követel az egyes országoktól. A nemzetközi pénzpiacok is éberen figyelik, hogy a kockázatosnak tartott adósok mit lépnek. Ugyanakkor többen úgy vélik, nem kizárt, hogy ha Magyarországon a nagy elosztó rendszerek tartósan fenntarthatóvá válnak, illetve az új kormány egy ezt hitelesen felvállaló és a gazdasági növekedést is beindító programot tud bemutatni, az IMF is rugalmasan áll a feltételekhez, miután elsősorban fenntartható adósságpályát vár tőlünk. Ebben tudnak segíteni, azzal a feltétellel, ha ezért mi is mindent megteszünk. Ha szűkül az állam vállalatokat kiszorító hatása a tőkepiacokról, és a jegybanknak nem kell defenzív tartományban tartania a kamatszintet, akkor megfelelő konjunkturális környezetben Magyarország növekedési pályára állhat. Ezután már „csak” a humán erőforrásaink állapotán múlik az ország sikere.

Görögország csődje valószínűleg bekövetkezik, csak idő kérdése - véli Kovács Krisztián. Az EU számára azonban ennél fontosabb probléma az euróövezet sorsa. Kérdés, hogy a tagállamok strukturális és fejlettségbeli különbsége elvezethet-e az övezet felbomlásához vagy átalakulásához. Németország legnagyobb példányszámú bulvárlapja, a Bild Zeitung május elején a címlapján a következő szalagcímmel jelent meg: „Miért kell nekünk fizetni a görög luxusnyugdíjakat?". A Bloomberg Businessweek oldalán megjelent cikk pedig Marc Faber svájci közgazdászt, a Gloom, Boom & Doom havi befektetési hírlevél szerzőjét idézi, aki egy interjúban egyenesen azt mondta: „A leghelyesebb az lenne, ha az euróövezet kilökné a soraiból Görögországot és másokat, akik rendszeresen nem tartják be a költségvetési szabályokat. Ezek az államok nem rendelkeznek azzal a fiskális fegyelemmel, amelyet az unió előírt."

Az EU azonban - feltehetően politikai okokból - inkább mentőcsomagokat gyárt. A Concorde szakembere úgy véli, néhány negyedév múlva valószínűleg sor kerül a görög hitelcsomag újratárgyalására, és az adósságállomány átütemezésére, az unió nem fogja kizárni az országot az elitklubból.

Az euró nem orvosság

De megoldják-e a problémát, vagy csak elodázzák a mentőcsomagok, amelyekhez a saját gazdasági problémáikkal, netán nemzeti költségvetési deficitjük lefaragásával vagy növekvő adósságállományukkal küzdő országok is kénytelenek hozzájárulni, akár hitelfelvételre kényszerülve, mint például Finnország vagy Szlovákia? Vannak, akik úgy vélik - köztük Ivan Miklos volt szlovák pénzügyminiszter -, hogy ez a megoldás a fegyelmezetlen országokat további könnyelmű gazdaságpolitikára készteti. Mások viszont az előrelépés lehetőségét látják benne: sor kerülhet a régóta esedékes közös fiskális politika alapjainak lerakására. Az eszközök elvileg adottak, ez idáig azonban hiányzott a szándék.

A valutaunió tizenhat országának monetáris politikáját az Európai Központi Bank szabályozza, a konvergenciakritériumok pedig elvileg a fiskális rendet voltak hivatottak fenntartani. Ez nem sikerült. Szalay-Berzeviczy Attila így fogalmaz a Népszabadságban megjelent írásában: „Az euró mögött nincs más, csak az egységes monetáris és vámrendszer. Miközben a fiskális oldalon nemcsak hogy eltérő gazdaságpolitikai pályát követő, különböző erejű és a költségvetési fegyelem tekintetében sem egyforma, szuverén tagállamok állnak, de nem is működik felettük semmiféle koordináció vagy ellenőrzés. Az európai jegybank kezében nincs semmilyen ellenőrzési vagy szankcionálási lehetőség, hogy az euróhoz csatlakozó országokkal betartassák a maastrichti kritériumokat."

Amíg a világgazdaság szárnyalt, a súlyos gondok nem látszottak. Pedig néhány ország csupán a centrumállamok erejét kihasználva növelte az életszínvonalat, s mára messze elszakadt ettől a nívótól a tényleges teljesítményük. Görögország nem tud ugyanakkora nyugdíjat fizetni, mint Németország, és a munkabérek sem lehetnek azonos szinten. A válság kidurrantotta a lufit, és rámutatott a reálfolyamatok egyensúlyozó szerepére.

Tegyük fel, hogy a déli államok nem tagjai az euróövezetnek. Akkor ilyen helyzetben kénytelenek jelentősen leértékelni a pénzüket, hogy a reálfolyamatok váljanak dominánssá. A monetáris unióban erre nincs lehetőség. Arra viszont megoldást kell találni, hogy a nyugdíjak, a bérszínvonal vagy az árak mindenkor az adott tagország fejlettségét tükrözzék. Mert a közös valuta nem teremt azonos életszínvonalat, az továbbra is az egyes országok teljesítményének függvénye. Ehhez kell a fiskális fegyelem, akár kívülről kikényszerítve.

Rés az euróbástyán

A világ tőzsdeindexei zuhantak, az euró összeomlással fenyegetett, ezalatt Athén és néhány nagyváros utcáin a szakszervezetek által szervezett tüntetők tiltakoztak az unió, az IMF és a görög kormány ellen. Sokan megkérdőjelezték a görögök realitásérzékét és az elmúlt évtized kormányainak hozzáértését egyaránt. Utóbbiakat az államcsőd közeli helyzet kialakulásáért, az utcára vonulókat pedig az ennek nyomán született intézkedések miatti tiltakozásukért. A tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások halálos áldozatokat is követeltek.

Bűvészkedés minden szinten

A gondok azonban nem most és nem is tegnap kezdődtek Görögországban. Az EU kilencvenes évekbeli viszonylag bőkezű támogatási rendszere kapcsán az ország nem sikeres fejlesztéspolitikájával szerepelt – mint például a spanyolok –, hanem különféle csalásokról szóló történetekkel. Az euró bevezetése után pedig csakhamar kiderült, hogy a görög statisztikai hivatal a kormány nyomására nemcsak kozmetikázta az adatokat, hanem egyenesen más számokat írt a költségvetési hiány és az államadósság rubrikáiba, hogy az ország beléphessen az eurózónába. Ám a számokkal való bűvészkedés nem csak a kormány privilégiuma: Görögországban a fekete- és szürkegazdaság arányát a GDP negyedénél is többre becsüli az OECD. A szervezet 2009-es jelentése szerint a be nem fizetett adó nagysága legalább 20 milliárd eurót tesz ki, miközben a hivatalnokoknak juttatott csúszópénz 3,5 milliárd euró lehet. (Összehasonlításul: a görög kormány 9,5 milliárdos lejáró államkötvényeit nem tudta volna önerőből megújítani, ezért is ígért meg mindent május elején a megsegítésére készülő európai kormányoknak és Brüsszelnek.) A New York Times május elején több összeállítást is közölt a görög adómorálról. Hellén kormányforrásokra hivatkozva azt írta, hogy például athéni orvosok adóellenőrzéséből kiderült, tizenketten 2001–2008 között mintegy 15 millió dollár jövedelmet vallottak be, miközben 39 millióval gyarapodtak a bankszámláik. Athén egyik elegáns negyedének lakói 324 úszómedencét vallottak be, az önkormányzat műholdas ellenőrzése azonban 12 ezret (!) mutatott. Persze nem csoda, hogy ennyire könnyelműek az adófizetők: mostanáig számos szakma kizárólag önbevallás alapján fizetett adót, és a számlaadási kötelezettséget sem nagyon ellenőrizték.

Könnyelműség után kényszer

A bevételek elmaradása azonban csak a mérleg egyik felét rontja. A másik, a kiadási oldal pedig rendszeresen felfelé billen: a 2004-es olimpia költségvetése végül 12 milliárd eurónál is többre rúgott – egy évvel korábban még 9 milliárdot számoltak –, de az állam más tételekkel is nagyvonalú. Miközben Európában 40-50 százalék a nyugdíjak átlagos értéke az utolsó aktív év fizetéséhez képest, addig a görögöknél ez bőven 90 százalék fölött van, ráadásul sokan már 54 évesen nyugdíjba vonulnak korkedvezménnyel. Az állami alkalmazottaknak eddig 13. és 14. havi fizetés is járt, a munkaerőt pedig nagyon nehéz elbocsátani Görögországban. Az egyre inkább szétnyíló bevétel–kiadás olló egészen 2009 végéig „nem zavarta” a kormányzatot, hiszen az olcsó hitelek mindig betömték az egyre nagyobb lukakat – ám a befektetők türelme és bizalma mára teljesen elfogyott. A kormány kénytelen lépni: az uniós csomag elfogadásával egy időben a múlt év vége óta kormányzó szocialisták kemény takarékossági és adószigorítási javaslatokat nyújtottak be a parlamentben: növelik az áfát, az illetékeket és a fogyasztási adót, emelik a nyugdíjkorhatárt és a kötelezően munkában töltött évek számát, befagyasztják az állami alkalmazottak bérét, eltörlik a 13. és 14. havi fizetéseket és a parlamenti képviselők jutalmát is. Az április végén napvilágot látott közigazgatási reform szerint harmadolnák a megyék és az önkormányzatok számát, a felére csökkentenék a ma 16 ezres önkormányzati képviselői létszámot, racionalizálnák a közigazgatást, szigorítanák az adóellenőrzéseket, miközben eladnának számos veszteséges állami vállalatot, és jelentős leépítéseket indítanának el a közszférában. A hatalmasra duzzadt kormányzati szféra és a vele szemben (legalábbis az adófizetésben) távolságtartó polgárok kapcsolatát az Economist, a Financial Times és más nagy lapok egyrészt a fiatal görög demokráciával magyarázzák – hiszen a mai modern Görögország csak 1974 óta létezik –, másrészt a 400 éves török hódoltságban megszokott „ellenállással”. A kormányzati intézkedések elleni tüntetéseket a hagyományosan erős szakszervezetek szervezték, ám ez ne tévesszen meg senkit: egy április végi országos felmérés szerint a görögök 55 százaléka egyetért a megszorítások szükségességével, és bár 53 százalékuk egyetért a tüntetésekkel is, kétharmaduk tudja, hogy azokkal nem lehet megakadályozni a szükséges reformokat.