Részvénypiac cikkek


Mindenki az EKB-t lesi ma

Mindenki az EKB-t lesi ma 

Ma minden szem az EKB-ra szegeződik, hiszen 13:45-kor kamatdöntő ülésre kerül sor. Itt még nagy meglepetésre nem számítunk. A tűzijáték majd a 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztatón indulhat, hiszen a piac egyre inkább a további lazítás irányába hajszolná a tanácsot.
Nem úgy fest, hogy emelkedni fog az olajár

Nem úgy fest, hogy emelkedni fog az olajár 

Ma OPEC találkozó lesz a nem OPEC tagállamok képviselőivel Bécsben. Arról fognak beszélgetni, hogyan stabilizálják a kőolaj árfolyamát. Azt már most megmondták az OPEC vezetők, hogy nem vevők semmilyen olyan javaslatra, amely a kitermelésük csökkentését kérné.
Ma kiderül, mit forgat a fejében Matolcsy

Ma kiderül, mit forgat a fejében Matolcsy 

Ma kamatdöntő ülése van az MNB-nek. A piac általánosan azt gondolja, hogy semmit nem fog lépni a magyar központi bank, pedig mióta leállt a kamatcsökkentési ciklussal, nagyot változott a világ.
Nagyot erősödött a forint – de ez már nem tart sokáig

Nagyot erősödött a forint – de ez már nem tart sokáig 

A forint megérkezett a 200 napos mozgóátlaghoz. A 308,5-nél húzódó szintet érintette meg tegnap az árfolyam, ahonnan a délutáni órákban visszapattant 309-ig a kurzus. Az EUR/HUF-ban elég erős a lefelé mutató trend, ezért a 200 napos mozgóátlag törésével a 306,8-as támaszig eshetne a devizapár.
Tovább csúszik a kamatemelés

Tovább csúszik a kamatemelés 

A tegnap publikált Fed Bézs Könyv szerint a 12 körzetből kettőben (Richmond és Chicago) a gazdasági növekedés lassulása látható, Kansas környékéről pedig a gazdasági aktivitás visszaeséséről adtak számot.
Mindenki dörzsölhette a markát Kínában

Mindenki dörzsölhette a markát Kínában 

Kínában megőrültek a befektetők (+3%), mert az elmúlt másfél héten (amíg a nemzeti ünnep tartott) agyonköltekezték magukat a kínaiak. Az autópályákon hatalmas dugók alakultak ki elsősorban a fizető kapuknál, és az étteremtulajdonosok is dörzsölhették a markukat. Mindennek ellenére az ázsiai piacokon vegyes mozgásokat láthattunk.
Tovább halogatják a kamatemelést

Tovább halogatják a kamatemelést 

A Fed jegyzőkönyvből kiderült, hogy Kína miatt halasztottak a kamatemelésen, pedig nagyon felkészültek a lépésre. Habár továbbra is készen áll a Fed a kamatemelésre a piac egyre nagyobb valószínűséget ad a márciusi kamatemelésre.
Rossz hírek érkeztek

Rossz hírek érkeztek 

Kemény adatokat láthattunk ma reggel. A német export a várt 0,9 százalékos zsugorodás helyett 5,2 százalékkal csökkent augusztusban. A félreértések elkerülése végett, ebben még nincs benne a VW botrány, és valószínűleg nagyobb a kínai hatás, mint gondolták.
Meglódult az olajár

Meglódult az olajár 

Nagyot rallyzott az olaj, és ezzel már közelíti a 200 napos mozgóátlagot. Sőt, egy ellenállás is van a közelben, picivel 50 dollár fölött. Az ok a 120 ezer hordóval, azaz mintegy 1 százalék körüli értékkel csökkenő amerikai kitermelés az előző hónapban.
A pénzbőség ígérete

A pénzbőség ígérete 

Sosem lesz vége a folytonos jegybanki laza monetáris politikának, legalábbis erről árulkodnak a piaci árazások. A határidős kamatügyletek alapján Amerikában márciusig nem lesz kamatemelés, az EKB esetén egyre többen az eszközvásárlási program kibővítését várják, vagy mennyiség, vagy pedig időtartam tekintetében, és a BoJ esetében is további intézkedésekre számít a piac.

Megtették a hatásukat a rossz hírek 

A nagyon gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok megtették hatásukat. Szétadták a dollárt, és a részvénypiacokba is beleadtak, majd rádöbbentek, hogy ha emiatt csúszik a kamatemelés, az végül is jó a piacoknak. Így a péntek végére megvették az amerikai indexeket, sőt a DAX is a pozitív tartományban zárt a végén.

Végre magára talált a Mol 

Hosszú hetek szenvedését követően tegnap végre magára talált a MOL, és 2,2%-os teljesítményével a BUX legjobban teljesítő tagja volt – írta elemzésében az Erste Market

Ilyen rossz napunk rég volt 

Négy éve nem látott rossz negyedévet zártak az európai börzék tegnap. A Stoxx Europe 600 8,8 százalékkal csökkent, míg a DAX 11,7 százalékkal értékelődött le. Ugyanakkor az utóbbi árfolyama stabilizálódni látszik a 9.340 és a 9.750 közötti sávban, amelyből hamarosan fölfelé kellene kitörnie ahhoz, hogy valamiféle fordulatról beszéljünk.

Közeledik a gyorsjelentési szezon 

Az Alcoa október 8-án, azaz jövő hét csütörtökön fog jelenteni. A piaci várakozások szerint a harmadik negyedévben az S&P500 cégeinek profitja 2,1 százalékkal emelkedhet negyedév per negyedév alapon, míg éves összehasonlításban 5,5 százalékos csökkenés lehet az eredmény.

Minket nem érint a dízelbotrány? 

A Magyarországon készült motorok nem érintettek a botrányban a nemzetgazdasági miniszter szerint, viszont az indirekt hatás akár 0,3-0,6 százalékos is lehet a GDP-re, hiszen az ipari termelés 22,2 százalékát adja az autóipar, miközben az export aránya 10 százalék.

Katalán függetlenség? Inkább nagyobb autonómia 

Megvoltak a katalán választások és a függetlenségpártiak vitték el a pálmát. Persze kérdés, ha tényleg egyoldalúan kilépnek, annak milyen hatása lesz egy amúgy egységesülő Európán belül. Sőt, mit mond maga az EU egy ilyen egyoldalú lépésre.

Jól fut a Nike 

Jó lett a Nike eredménye. A várt 1,19 dolláros egy részvényre jutó profit helyett 1,34 dollárt láthattunk a kimutatás legeslegalján, mivel nagyon jók lettek a kínai értékesítések (+30%)!

Új világ jön holnaptól 

Ma van az MNB ülése, ahol nem várható változást az alapkamatban (1,35 százalék), holnaptól pedig új világ jön. A 2 hetes betét helyett a 3 hónapos betét lesz a fő instrumentum a központi banknál, miközben az ÁKK szűkíti a 3 és 12 hónapos diszkontkincstárjegyek kibocsátását.

Nincsenek jó híreink a piacoknak 

Az S&P nemcsak megtartott bennünket a bóvli kategóriában, de még a kilátásokat sem változtatta pozitívra a jelenlegi stabilról. Közben ma reggel a Richter bejelentette, hogy a „női viagra”-ként becézett bremelanotide nevű hatóanyagra kötött, korábbi közös fejlesztési terveket felbontotta a Palatin nevű gyógyszercéggel.

A jó hírre szárnyalni kezdett a forint 

A Fed nem emelte a kamatot, ami különben a piaci várakozásoknak megfelelő lépés volt. A forint a Fed döntést követően indult látványos erősödésnek az euróval szemben.

Eljött a kamatdöntés napja 

A piac egységes, sem az elemzők sem a piaci szereplők, és mi sem várunk kamatemelést. Ha mégis ilyen lépésre szánná el magát a Fed, az nyilván komoly piaci turbulenciákat okozna. Ugyanakkor a szinten tartás hozhatna kis örömöt a piacokra. Ugyanis az látszik, hogy a részvénypiacok félnek a ma esti döntéstől. Persze ebben valószínűleg más félelmek is benne vannak, vagyis valószínű, hogy csak közép-rövid távú örömöt láthatunk majd, ha az emelés elmarad.

Hamarosan eljön az igazság pillanata 

Már csak egyet kell aludni, hogy megtudjuk a Fed döntését. A piaci várakozások szerint egy kicsit növekedett a csütörtöki emelés valószínűsége, 32 százalékon áll a néhány nappal ezelőtti 30 százalékkal szemben.

Aggodalmas pillantások a Fed irányába 

Lassan, de biztosan közeledik a Fed kamatdöntő ülése. Az elemzők alapvetően kamatemelést várnak, miközben a határidős kamatokkal kereskedő brókerek szerint 70 százalék a valószínűsége annak, hogy nem emel most kamatot a Fed, sőt az októberi kamatemelésnek is csak 40 százalék a valószínűsége., amely decemberre fordul át 60 százalékra.

Kiszámíthatóbb gazdaságpolitika kellene 

A Moody’s meg fogja vizsgálni a felminősítés lehetőségét Magyarország esetében. Persze ehhez kiszámítható gazdaságpolitika fenntartható növekedéssel, és annak bizonyítéka kell, hogy az államadóság csökkenő pályán van.

Erős lejtmenetbe fordult az emelkedés 

Ma reggel ismét középpontban vannak az ázsiai piacok, bár a tegnapi jó hangulatot ma erős lejtmenet váltotta fel. A piacok lefordulásának az oka, hogy vártnál gyengébb makrogazdasági adatokat publikáltak.

Újra emelkedhetünk 

Ma már itthon is emelkedésre számíthatunk a piacokon, amelyet a nemzetközi hangulat is fűteni fog. Ázsiában kirobbanó a hangulat a japán és a kínai intézkedések hatására és Európában is emelkedésre áll a zászló a részvénypiacokon.

Tegnap nem figyelt a Nagy testvér 

Tegnap a munka ünnepe miatt alacsony forgalmat láthattunk a hazai piacon, hiszen a „nagy testvér” nem tartotta rajtunk figyelő szemeit. Úgy tűnik, hogy miközben folyamatosan félünk Kínától, mégis egyre inkább az egyedi vállalati események mozgatják a piacokat.

Lagymatag nap elé nézünk 

Ma ünneplik a munkát az amerikaiak, így ma zárva vannak a tőzsdék is. A magára hagyott nemzetközi piacokon is valószínűleg lagymatag lesz a kereskedés, hát még Budapesten. Mindenesetre a pénteki nagy öntést követően ma megpróbálnak korrigálni az európai piacok.

A forint is örült az EKB üzenetének 

Mario Draghi, az EKB elnöke meglepte a piacokat tegnap. A „kiterjesztett” kötvényvásárlás örömöt hozott a piacokra, és az eurót is gyengíttette. Az EKB tegnapi bejelentése összességében erősödést okozott a forint piacán is.

Véget ért az olajálom 

Úgy tűnik, hogy ennyi volt az olaj száguldása. Véget ért a „short covering”, s egyből hatalmasat esett a fekete arany árfolyama. Irán pedig úgy van vele, hogy nem számít, ha olcsó az olaj, de akkor is keresünk végre rajta. Viszonylag hamar újra az OPEC második legnagyobb exportőre akar lenni.

Megindult felfelé az olajár 

Az elmúlt néhány nap legforróbb sztorija az olaj szárnyalása, amelyre nem volt példa az elmúlt 25 évben. Tegnap két hír is fűtötte az olajár emelkedést.

Peking nem nyugtatta meg a piacokat 

A kínai kormány nem sok mindenre jutott a hétvégén, szerintük a külpiaci turbulenciák okozzák a problémákat. Persze nem csak a vezető piacokon láthattunk az elmúlt néhány évben nagy emelkedést, hanem Kínában is. Így természetesnek tűnik/tűnt az elmúlt időszak korrekciója, amelyet amúgy a kínai lassulástól való félelem hajtott. Mindenesetre a hétvégi kormányülés eredménye nem nyugtatta meg a piacokat. Persze közben azért a piacmentő alapba további 100 milliárd jüant ( mintegy 16 Mrd dollárt) a brókercégeknek újra be kell dobni.

Megvan az olcsó olaj első áldozata? 

Nagyon úgy néz ki, hogy Venezuela személyében megvan az olcsó olaj első áldozata. A dél-amerikai ország ugyanis vészhelyzeti tanácskozást tartana az OPEC országokkal az olaj zuhanásának megállítása érdekében, vagyis lényegében egy rendkívüli OPEC ülést hívna össze, mégpedig a nem OPEC tag Oroszország koordinációjával.

Bármikor beüthet a gikszer 

Megérkezett a korrekció a tengerentúlon, közel négy éve nem látott mértékben emelkedtek az indexek. Figyelembe véve a hat napon keresztül tartó esést, már várható volt a felpattanás. A hangulat azonban továbbra is törékeny, ezért fordulatról korai beszélni, bármikor ismét elindulhat a mélyrepülés.

Csak egy kis pánik, vagy válság? Ma kiderül 

Pánikból örömmámorba estek a piacok. A hétfői dermesztő zuhanást követően tegnap kilőttek a részvénypiacok, de a lendület nem tartott sokáig és Amerika zárásra vissza is csúszott a negatív tartományba, így a mai nap rendkívül fontosnak ígérkezik.

Meglepő erőt mutat a forint 

Hatalmas zuhanások tegnap, ma pedig – ha minden igaz – egy beültető nap jön, emelkedéssel. Persze soha nem lehet tudni, hogy ez csak beültetés vagy egy tényleges fordulat. A forint pedig meglepő erőt mutat a mai kamatdöntés előtt.

Mi ünnepeltünk, a világ tőzsdéi összeomlottak 

Kínának köszönhetően az amúgy is terhelt piacon begyorsult a korrekció. Korábban mindenféle ukrán, görög sztorik elfedték a valóságot, de az is látszott mind a német mind a magyar piacon, hogy a jó gyorsjelentéseket arra használta az „okos pénz”, hogy kiszálljon a részvénykitettségből.

Még mindig Kínától félnek a piacok 

Továbbra is a kínai félelmek uralják a piacot, ami a német indexen is jól látszik. Közben ugyan a görögöket két fokozattal felminősítette a Fitch, és zajlik a mentőcsomag jóváhagyási procedúra (ma a németeken van a sor), de ezeknek semmi hatása sincsen a piacokra, hiszen ezek a borítékolható eredmények.

Kína: csak egy kis pánik 

Kínában tovább növekedett azon városok száma, ahol hó/hó alapon árnövekedést mértek. A fordulat az ingatlanpiacon tavaly novemberben kezdődött 1-2 várossal, mostanra már több mint 30 nagyvárosban emelkednek az árak a 70-ből.

Megállapodtak a hitelezőkkel a görögök 

Mind a görög parlament, mind az EMU pénzügyminiszterei elfogadták a görög mentőcsomagot. Néhány ország ratifikációja után életbe is léphet a 3 éves pénzügyi mentőcsomag.

Csúnya meglepetést hozott a mezőgazdaság 

Folyamatosan jönnek az EU-ból a növekedési adatok a délelőtt folyamán. A magyar esetben komoly negatív meglepetést láthattunk, hiszen 2,7% lett csak a növekedés a várt 3,2%-kal szemben. A mezőgazdaság húzta vissza a teljesítményt. Mindeközben a cseheknél 4,4% lett a bővülés!

Lavinát indított el Kína, de már elmúlt? 

Az, hogy mintegy 4 százalékos leértékelődés után stabilizálódott a jüan, jó hír. Így a Kínába exportáló vállalatok eredményére limitált lehet az árfolyam hatása, miközben hatalmas mozgások voltak mind a devizák, mind a részvények piacán.

Nagyobb a baj Kínában, mint hittük? 

A kínaiak ismét meglepték a piacokat, és azoknak lett igazuk, akik attól féltek, hogy nem egyszeri lépés a tegnapi leértékelés. Ma ismételten, de kicsit kisebb, 1,6 százalékos mértékkel devalválták a jüant.

Terjed a magyar kór: rossz napja volt a forintnak 

A forintnak tegnap ismét rossz napja volt. A szerdai megálló után az árfolyam áttörte a 20 napos mozgóátlagot, és napközben a 30 napos mozgóátlagot is megérintve 310,7-nél zárta a kereskedést az euróval szemben. Ez pedig másfél hetes forintmélypontot jelent, a következő megálló 312 forintnál látható. A régiós devizák is gyengén teljesítenek, a lengyel zloty részben a friss devizahiteles átalakítások miatt szenved.

Nagy a csalódottság a Tesla háza táján 

A társaság gyorsjelentése után be kell, hogy húzzák a kéziféket. Azt már korábban tudtuk, hogy 11.507 darab autót értékesít a cég, ami új rekord, de azt nem, hogy a kínai értékesítések megduplázódtak.

Kiszerettek Kínában az Apple-ből 

Kiszerettek a befektetők az Apple részvényeiből, legalábbis a részvény grafikonja ezt mutatja. A társassággal kapcsolatos hír, hogy Kínában a harmadik helyre csúszott a cég az értékesítések tekintetében.

Nagyot bucskáztak a görögök 

Kinyitott a görög tőzsde, és zuhant is egy jókorát. Ugyan 20 százaléknál nagyobb zuhanást is láthattunk, de végül 16 százalék körül állt meg az index. Jelentős hatása nincs a többi piacra, hiszen a nemzetközi befektetők már korábban felkészültek erre a forgatókönyvre, így nem kellett pénzeket átcsoportosítani, amelyek esetleg máshol eladásokat generálhattak volna. Közben áramlik be a bankokba a pénz, amely a szezonnak köszönhetően elsősorban idegenforgalmi bevételekből származik. Azaz nincs szükség az ELA keret megemelésére, mert a bankok már mintegy 5 milliárd euró készpénzzel rendelkeznek.

A görögöknél még mindig zajlik az élet 

A görögöknél zajlik az élet. Ciprasz előrehozott parlamenti választásokkal fenyegetőzik pártja kongresszusa előtt, mert „hittársai” jelentős része nem ért vele egyet a megszorítások tekintetében. Ugyanezek az emberek persze hangsúlyozzák, hogy más kérdésekben együtt mozognak a kormányfővel. Ez a nyilatkozat kissé növeli a bizonytalanságot egy kicsit pozitív hangulatbúb piacon, így jelentősebb hatásra sem számíthatunk.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Szalay-Berzeviczy Attila: A magyar emberek és a vállalati szektor agyon van adóztatva európai szinten is

Szalay-Berzeviczy Attila: A magyar emberek és a vállalati szektor agyon van adóztatva európai szinten is 

 A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Cégblog

Tudjuk-e, mit viszünk be a szervezetünkbe, mit kenünk a bőrünkre?

Tudjuk-e, mit viszünk be a szervezetünkbe, mit kenünk a bőrünkre? 

Étrend-kiegészítők, kozmetikai termékek vásárlásakor szinte csak a csomagoláson szereplő állításokra, marketingüzenetekre és összetevőlistákra hagyatkozhatunk.

Társadalom

Orbán Viktor komoly döntésre határozta el magát

Orbán Viktor komoly döntésre határozta el magát 

Minisztereihez hasonlóan a volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Már ha megkapja.

Infokom

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek 

Máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia visszafogja a béreket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo