Berobbant a generációváltás a magyar vállalkozásoknál

Egyre erősebb a folyamat.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.

Generációváltás: a staféta továbbadása már nem halogatható

Az X generáció immár több mint két évtizede meghatározó a hazai cégvilágban, az Opten adatai alapján 2001 óta ők adják a tulajdonosi és vezetői kör több mint felét, szerepük pedig máig stabil. Most azonban ők – és a megelőző nemzedék – is elérkeztek a következő váltás küszöbéhez. Az Y generáció egyre határozottabban lép be a helyükre, miközben már a Z generáció is kopogtat az ajtón. Egyre több tanácsadó és vagyonkezelő cég építi be portfóliójába a generációváltáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat, hiszen a rugalmas tulajdonosi átörökítés és az üzleti kontinuitás megőrzése a következő évek egyik legnagyobb kihívása.

Már látszik a generációs fordulat
Már látszik a generációs fordulat
Fotó: Depositphotos

Fordulópont után: erősödik az Y, stabil az X, de szűkül a cégbázis

Az Opten adatai szerint 2024-ben az X generáció tulajdonosi aránya továbbra is 49 százalék körül stabilizálódott, így még mindig ők alkotják a hazai cégvilág legnagyobb tulajdonosi körét. Számuk ugyanakkor három év alatt közel 30 ezerrel csökkent, ami részben a tartós cégszám-visszaesés, részben a generációs átrendeződés következménye. Míg az X generáció tagjai fokozatosan visszavonulnak, az Y generáció 26 százalékos aránnyal már a második legerősebb tulajdonosi réteggé nőtte ki magát, és egyre markánsabban van jelen a vezetői pozíciókban is.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo