Rég volt ilyen gyenge a forint

Jelentősen gyengült a hazai deviza az elmúlt napon is, pedig kivételesen semmi különlegeset nem jelentettek be a görögök, mintha a tárgyalások szünetére szabadnapot vett volna ki az ország.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

Görögország a tegnapi napra szabadságot vett ki, hiszen érdemi hír nem látott napvilágot a reformcsomagról. A péntek reggeli határidőre elkészítendő dokumentum sarokpontja továbbra is az adó- és nyugdíjrendszer átalakítása, de az adósság átstrukturálás mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Forintgyengüléssel telt a tegnapi kereskedés is, az EUR/HUF kurzusa 317,7-ig emelkedett zárásra. Ez közel féléves forintmélypontot jelent, és továbbra is a görög hírek irányítják a piacokat. A következő szint 320 forintnál húzódik.

Az Alcoa tegnapi gyorsjelentése vegyesre sikerült, ezek alapján pedig a második negyedéves gyorsjelentési szezon során örömben és bánatban is lesz részünk a tőzsdei álmoskönyvek szerint. Az elemzők egyébként az S&P 500 vállalataitól (az energiaszektor nélkül) 2,2%-os profitbővülést várnak.

Az ázsiai piacon látott hatalmas eladói hullámot úgy látszik sikerült a kormány és a tőzsde intézkedéseinek megállítania, hiszen a Shanghai index 5,6%-ot, a Hang Seng 4,6%-ot ugrott a mai kereskedésben.

USA

Rossz hangulatban telt a tegnapi kereskedés a tengerentúlon, látványos eséssel zártak az indexek. A New Yorki tőzsdén három és fél órán keresztül nem lehetett kereskedni egy technikai hiba miatt, és a szünet után sem javult a hangulat (Dow -1,47%, Nasdaq -1,75%, S&P500 -1,65%).

A Fed tegnap tette közzé a június 16-17-i ülésének jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy szeptemberig biztos nem lesz kamatemelés. Az FOMC tagok további adatokat szeretnének látni a gazdaság teljesítményéről, a munkaerőpiaci adatoknak tovább kellene javulniuk, az inflációnak pedig közelednie kellene a jegybank céljához.

A szokásos heti friss munkanélküli segélykérelmeket publikálják a tengerentúlon.

Az Alcoa bevételei 2%-kal haladták meg a várakozásokat, míg az egy részvényre jutó eredmény 17%-kal csökkent. Az alumínium kereslet az idén a cég becslései szerint 6,5%-kal bővülhet. A háttérben az autógyártók és a repülőgépgyártók növekvő igénye áll.

85-90 millió darab iPhone-t szeretne értékesíteni az Apple a 6 és a 6 Plusból. A legnagyobb beszállítónak számító kínai Foxconn elviekben már meg is kezdte a munkaerő felvételt, hogy időben szállítani tudják a készülékeket.

A Microsoft 7800 embert küldhet el az okostelefonokat gyártó üzletágától az év végéig. Ennek oka, hogy a szegmens eredményessége jócskán alulmúlta a várakozásokat. A menedzsment az on-line üzletágat is elkezdte átszervezni, hiszen a display hirdetési üzletág az AOL tulajdonába került, míg a térképfejlesztő részleget az Uber vette meg.

3 milliárd dollárt veszített piaci értékéből tegnap a Tesla, miután újabb leminősítés érkezett a cég részvényeire. A Deutsche Bank után a Pacific Crest Securities is vételről tartásra vágta vissza a részvényekre vonatkozó ajánlását a magas értékeltségre hivatkozva.

Európa

Átmenetileg fellélegeztek az európai indexek az elmúlt napok esése után. A DAX index 0,66%-ot, a CAC 40 index 0,75%-ot, míg a FTSE 100 index 0,91%-ot emelkedett. Egyes források szerint a görögök részére biztosított 89 milliárd eurós ELA keret hétfőig fennmaradhat. Christine Lagarde, az IMF vezetője szerint a görög adósságot át kell strukturálni, amiben szeretnének partnerek lenni, ha Görögország is úgy gondolja. A májusi német export adat 1,7%-os pluszt mutatott a várt 0,8%-os visszaesés helyett, miközben az import 0,9% helyett csupán 0,4%-kal bővült.

Olaj, arany

Gyengén teljesített tegnap a WTI típusú kőolaj, az árfolyam ismét lejtőre került, és 51,5 dollárig zuhant zárásra. Nem tett jót a kurzusnak, hogy a Citi 56 dollárról 53 dollárra csökkentette a 2015-re vonatkozó célárfolyamát. Az Amerikai Energiaügyi Hivatal szerint az olajkészletek 384 ezer hordóval nőttek, miközben a piac nem számított változásra. A reggeli kereskedésben azonban némi enyhülés látható az árfolyamban, 52,4 dollárig kapaszkodott vissza a kőolaj. Az 1.145 dolláros támaszról visszapattant az arany kurzusa, tegnap már 1.158 dollárig emelkedett az árfolyam, amit a reggeli kereskedésben további hegymenet követett 1.164 dollárig.

Devizák

Az euró folytatja az erősödést a görög bizonytalanság ellenére, tegnap megpattant az 1,10-es szintről a kurzus és 1,107-ig emelkedett az EUR/USD devizapár. A reggeli kereskedésben is folytatódik a dollárgyengülés, az árfolyam már 1,11-nél jár.

A Bank of England ma tartja kamatdöntő ülését, ahol nem várnak változást sem az alapkamat nagyságában, sem az eszközvásárlási programban. A kommentárra azonban érdemes lesz figyelni, hogy sikerül-e a font napokban indult gyengülését megállítania.

Távol-Kelet

A Shanghai index 5,6%-ot, a Hang Seng 4,6%-ot ugrott a mai kereskedésben, a Nikkei ennél lényegesen enyhébb mértékben, 0,1%-kal emelkedett csak. A dél koreai jegybank a korábbi 3,1%-os 2015-ös növekedési előrejelzését 2,8%-ra változtatta. Változatlanul 0,9%-os inflációt várnak és nem változatattak a 1,5%-os alapkamaton sem.

Júniusban a kínai infláció 1,4%-ra gyorsult a múlt havi 1,2%-ról, felülmúlva az 1,3%-os elemzői várakozást. A vártnál kissé magasabb infláció azonban még nem veszélyezteti a további monetáris lazítással kapcsolatos várakozásokat.

A japán gépipari megrendelések váratlanul megugrottak és 19,3%-kal haladják meg az egy évvel korábbi értéket, míg a várakozás 16,7%-os növekedés volt. Hó/hó alapon 0,6% volt a bővülés, miközben a várakozás 4,9%-os visszaesés volt.

Határidős piacok

Alapvetően pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo