Görög válság cikkek


Nagy baj készül: újabb válság jöhet?

Nagy baj készül: újabb válság jöhet? 

A Lehmann Brothers csődjét követő 2008-as pénzügyi válságnál is nagyobb krízistől tartanak a közgazdászok, mint William White, aki már 2007-ben is figyelmeztetett a kockázatokra. A gond, hogy az állami mentőcsomagok csak a tüneteket kezelték, a válságot okozó problémák megmaradtak.
Varoufakis: Görögország még nincs kint a vízből

Varoufakis: Görögország még nincs kint a vízből 

A legutolsó, immáron harmadik mentőcsomaghoz kapcsolódó gazdasági kiigazító programot is lezárta hétfőn Görögország, de az eurózóna leggyengébb tagja valószínűleg még nincs kint a vízből – vélekedik Yanis Varoufakis volt görög pénzügyminiszter.
Visszatért az akolba az EU fekete báránya

Visszatért az akolba az EU fekete báránya 

Új korszak kezdődik Görögország életében, a közel 10 évig tartó ideiglenes fiskális politika és ellenőrzés véget ér. Habár az uniós határozat várható volt, Görögország és a külföldi befektetők számára mindez azonban csak szimbolikus jelentőséggel bír, ugyanis a görög államháztartás ismét felülvizsgálat alá kerülhet. A felfelé ívelő görög gazdaság helyzete szakértők szerint elsősorban annak köszönhető, hogy a kulcsfontosságú ágazatok fellendülőben vannak.
Görögország lekerült a szégyenpadról

Görögország lekerült a szégyenpadról 

Lezárta a Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást hétfőn az Európai Unió, megerősítve, hogy Athén a bruttó nemzeti termék (GDP) három százaléka alá tudta szorítani költségvetési hiányát.
Újabb gazdasági kiigazítással nézhet szembe Görögország

Újabb gazdasági kiigazítással nézhet szembe Görögország 

Azzal, hogy Görögország a sikeres kötvénykibocsátásával visszatért a nemzetközi pénzügyi piacokra, sikeres országimázs akciót hajtott végre, és ez felerősítheti azokat a véleményeket, miszerint az ország jövőre akár ki is léphet a pénzügyi segélyprogramból. Ennek azonban nincs sok realitása.
Újra saját lábán állhat Görögország

Újra saját lábán állhat Görögország 

A görög hitelválság rendszeresen visszatérő téma a pénzpiacokon, de a leginkább abban az összefüggésben, hogy a görög pénzügyi problémahalmaz mennyire veszélyes Európa pénzügyi stabilitására. De mostanra mintha kitisztult volna az ég Athén felett, és három évvel – meg egy segélycsomaggal – a legutóbbi kötvénypiaci próbálkozása után Görögország ismét arra készül, hogy új államkötvényeket bocsásson ki.
Új pénz is jött, régi is jött – na meg a Questor is

Új pénz is jött, régi is jött – na meg a Questor is 

Augusztusban leginkább az uniós források körül forogtak a gondolatok. A kormány bejelentette, hogy két év alatt minden pályázatot kiírnak majd az új ciklusban, és végre elindultak a felfüggesztett kifizetések a korábbi pályázatok esetén is.
Remek kezdés, majd jött a pánik

Remek kezdés, majd jött a pánik 

Jól kezdődött az év az európai gazdaság számára, de előbb a görög válság, majd a feltörekvő piacokon átsöprő pánik rontotta a kilátásokat. A Pioneer Investments nemzetközi elemzői ennek ellenére úgy látják, hogy a növekedést támogató fő körülmények továbbra is fennállnak, így idén 1,6, jövőre pedig 2 százalékos növekedést várnak.
Megállapodtak a hitelezőkkel a görögök

Megállapodtak a hitelezőkkel a görögök 

Mind a görög parlament, mind az EMU pénzügyminiszterei elfogadták a görög mentőcsomagot. Néhány ország ratifikációja után életbe is léphet a 3 éves pénzügyi mentőcsomag.
Van akit tényleg megmentett a mentőöv

Van akit tényleg megmentett a mentőöv 

Miután a görög válság kapcsán ismét központi témává váltak a pénzügyi mentőcsomagok, a PwC közgazdászai felmérték, hogyan teljesítenek az eurózóna mentőövet kapott gazdaságai: Ciprus, Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország.

Görögország túlélte a krízist, vagy csak elodázták az elkerülhetetlent? 

Legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy Athén túlélte a krízist, de most minden azon múlik, hogy a görög parlament jóváhagyja-e a megállapodás szerinti reformintézkedéseket, amelyek hozzásegítik a válság átvészeléséhez – vélekedik a devizapiaci szakértő.

Hétfőn kinyithatnak a bankok Görögországban 

Tegnap jóváhagyták a Görögországnak nyújtandó átmeneti hitelcsomagot, az ELA keretösszegét jelképes mértékben, de megemelték, sőt, egyes hírek szerint a bankok hétfőn akár újra kinyithatnak, bár továbbra is fennmaradna a tőkekorlátozások nagy része.

Megszavazták a megszorításokat 

A görög parlament 229 igen, 64 nem és 6 tartózkodás mellett elfogadta a legújabb reformcsomagot. Üröm az örömben, hogy Alekszisz Ciprasz kormányfő elveszítette 38 képviselőjét a 149 fős frakcióból. A kormányzati mandátum megtartásához 121 főre lenne szükség, így Ciprasz kormányátalakításba kezdhet.

Véget ért a görög dráma, emelkedhet a forint 

Megszületett a megállapodás a görög adósságválság megoldására - közölte a maratoni hosszúságú brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Donald Tusk, az euóövezeti - egyben az uniós - állam-, illetve kormányfők testületének elnöke.

Sok hűhó semmiért 

Tegnap a görögök benyújtották reformjavaslataikat, melyek részletei annak rendje és módja szerint el is kezdtek kiszivárogni, persze ezeket most is érdemes fenntartásokkal kezelni.

Rég volt ilyen gyenge a forint 

Jelentősen gyengült a hazai deviza az elmúlt napon is, pedig kivételesen semmi különlegeset nem jelentettek be a görögök, mintha a tárgyalások szünetére szabadnapot vett volna ki az ország.

Szárnyakat kapott a forint a görög egyezség közeledtével 

Ugyan még nem szállt fel a füst, de már mindenki kész tényként kezeli, hogy csütörtökön megszületik az egyezség, amelynek köszönhetően a görög GDP 3 százalékára rúgó kiigazítás jöhet Görögországban (s nagyjából ekkora mértékű elsődleges többlet is).

Ennek könnyen államcsőd lehet a vége 

Tegnap az IMF képviselői besokalltak, felálltak a görög tárgyalóasztaltól, és hazautaztak New Yorkba. Ez hozott kisebb pánikot a piacon, amely inkább csak a DAX indexben látszott. A görög CDS felár nem változott számottevően, 22,5 százalék körül zárta a napot.

Mentik a pénzüket a görögök 

Az EKB már 83 milliárd euróra bővítette a görög kereskedelmi bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási csatornát, amiből arra lehet következtetni, hogy továbbra is folyamatos a betétkiáramlás a bankokból, vagyis a lakosság továbbra sem bízik a megállapodásban, és inkább bevarrják az eurót a párnacihába - közölte az Erste.

Ma nem fizetnek a görögök az IMF-nek 

A görögök végül éltek a lehetőséggel, és egyben fizetik az IMF-nek az 1,6 milliárd eurót június végén. Így a mai több mint 300 millió eurós hitel fizetése is a hó végére csúszott, s rossz esetben újabb három hétig aggódhatunk, hogy mi lesz a „never ending story” vége. Mindenesetre a görög CDS felár kis mértékben növekedett 21,6 százalékra.

Gáz van: a betéteket is befagyaszthatják a görögök 

A görögöknél egyre forróbb a helyzet, a Moody’s már a bankbetétek befagyasztásáról beszélt, Schauble német pénzügyminiszter szerint pedig elképzelhető a görög csőd. A Moody’s szerint a görög bankok tőkekorlátozások bevezetésére és a betétek befagyasztására kényszerülhetnek.

Jöhet a harmadik mentőcsomag? 

A német gazdasági miniszter egy vasárnapi interjúban felvetette, hogy Athén egy harmadik mentőprogramra is rá fog szorulni, de ezt csak akkor kapja meg, ha végrehajtja a reformokat.

A kemény nyilatkozatok a mélybe lökték Európát 

A DAX index a kemény görög nyilatkozatoknak és az egyre inkább elúszni látszó megállapodásnak köszönhetően nagyot zuhant a nap elején megérintett 50 napos mozgóátlagról.

Hamarosan itt a görög csőd? 

Ugyan a Moody’s újra leminősítette a görögöket, ami azt jelenti, hogy szerintük hamarosan itt a csőd. Közben a kormány mindenféle ötlettel ált elő (pl. 70 euró fölött bankkártyával kellene fizetnie minden külföldi vendégnek) a korrupció visszaszorítására.

Rózsásak a kilátásaink 

A Nemzetközi Valutaalap szerint a vártnál gyorsabb ütemben bővülhet a magyar GDP, elemzők szerint pedig a fogyasztási kilátások az egész régióban kimondottan rózsásak. A fellendülésre az igazi veszélyt a görögök jelentik.

Meddig tart még a görögök pénze? 

Meddig tart még a görögök pénze? - úgy látszik, ez az a kérdés, amelyben maguk a görög kormánytagok sem biztosak. Jó példa erre a napokban megtörtént eset: a belügyminiszter azt mondta, hogy már a következő hiteltörlesztést sem fogja tudni kifizetni, majd ezt gyorsan cáfolták.

A forint erősödött? Nem, az euró gyengült 

Újabb hatalmas rallyt láthattunk a DAX indexben és a dollárban. Eközben a forint is bődületeset erősödött az előző napok gyengélkedése után. Persze a megfogalmazás rossz, hiszen valójában az euró gyengült a többi devizával szemben.

Úgy tűnik, hogy besokallt az EU 

Az uniós pénzügyminiszterek lépéseket várnak a görögöktől, és arra figyelmeztetnek, hogy nincs sok idejük. Valójában azt mondták, hogy ne rabolják tovább az idejüket, annál ők sokkal fontosabb és elfoglalt emberek, hogy bohócot csináljanak belőlük.

Elhúzzák a görögök nótáját 

Tegnap a görögök végül benyújtották a kérelmüket az EMU pénzügyminiszterek felé, amire a németek azonnal azt mondták, hogy nem. Ugyanis a görögök azt szeretnék, ha lazítanának a fiskális fegyelmen, miközben a finanszírozás megy tovább, mintha mi sem történt volna. Ez pedig a németeknek nagyon nem tetszik.

Athénnak ki kellene lépnie az eurózónából? 

Görögországnak várhatóan távoznia kell az euróövezetből, mert további tagsága sem a görög gazdaság, sem a valutaunió érdekeit nem szolgálja – vélekedett a FED volt vezére. Londoni elemzők szerint sem lehetetlen a görög exit (Grexit).

Jó hír! Csak kicsit zuhantunk! 

A Philadelphiai Fed kormányzó aggodalmai, a spanyol tüntetések, a görög deficit mértékének várható további növekedése (20 milliárd euróról 30 milliárdra), na meg az elmérgesedő japán-kínai vita a zsebkendőnyi szigetek körül (a Toyota leállítja kínai termelését), mind elég rossz hírnek tűnik.

Megint nem tudtak csendben ülni a politikusok 

Megint túl vagyunk egy hétvégén, amikor a politikusok nem tudtak a fenekükön ülni. Hiába, megérkezett az ősz. Jönnek a hírek a görögök duplázó deficitjéről, a kínai GDP lassulás alja még nem, vagy csak nagyon haloványan látszik.

Föderáció, vagy lopakodó euródiktatúra? 

A politikai unió irányába mozdítaná el Európát José Manuel Barroso, az Európai Bizottság vezetője. Az elképzeléssel szemben azonban heves ellenállás kezd kibontakozni, a bizottság elnökét a tagállamok kormányai nem támogatják maradéktalanul. Az egységesebb Európa és Németország vezető szerepe mellett érvelt Soros György is és a nagy londoni elemzőházak szerint is ez lehet a végső megoldás az eurózóna válságára.

Fellélegzett Európa 

Németország részt vehet az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerben (ESM), de biztosítani kell, hogy nem hárul rá nagyobb teher az eredetileg tervezett 190 milliárd eurónál - így szól a Karlsruhe-ban székelő német Szövetségi Alkotmánybíróság szerdai döntése.

Időt kérnek spórolásra a görögök, de nem kapnak 

Több időt kért a görög miniszterelnök arra, hogy a nemzetközi hitelezők által előírt lépéseket a költségvetési hiány lefaragására megtegye. A javaslat falba ütközött az európai tárgyalópartnereknél, Athén legkorábban októberben kaphat újabb segítséget.

Csúcsokat dönt a forint – Meddig tart az eu(ro)fória? 

Mario Draghi EKB elnök csütörtöki nyilatkozata után jelentősen nőtt az eurózónával kapcsolatos kockázatvállalási hajlandóság, amelyből a forint és a magyar államkötvények is profitáltak. Utoljára tavaly szeptemberben járt ilyen szédítő magasságokban a hazai deviza árfolyama, elemzők azonban óva intenek attól, hogy kézpénznek vegyük a múlt hét vége óta kialakuló piaci eufóriát. A jó hangulat ugyanis egy pillanat alatt elszállhat.

Eurózóna: a krízis újratöltve 

Alig oszlottak el a viharfelhők az euróövezet fölött, máris itt az újabb pánikroham: a spanyol tartományok segítségért könyörögnek a mentőalapból, a sajtó találgatásai szerint Görögország akár már szeptemberben csődbe mehet, a hitelminősítők pedig megsemmisítő pofonokat osztanak az eurózóna legerősebb tagállamainak. A rossz hírek áradata most már a gazdaságiban is érezteti hatását, több éves mélypontra süllyedt a beszerzési menedzser index az euróövezetben, ami negatívan befolyásolja a magyar kis- és középvállalatok exportkilátásait.

Érdekes nap elé nézünk 

Tegnap nagyot estek az indexek világszerte. Ugyanakkor fontos támaszokhoz érkezett a számunkra izgalmas DAX és a BUX index is, a Moody's odacsapott egyet a német államkötvénypiacnak, ma kezdődnek a Brüsszel és Athén közti tárgyalások és kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank is.

Meglendült a spanyol varázspálca, esni kezdett a forint 

Pénteken napközben jelentős fordulat következett be a nemzetközi befektetői hangulatban, és elindult a részvények „kiárusítása". Az idegeket Spanyolország borzolta azzal, hogy újra „elszálltak" a kötvényhozamok. Az eurózóna válságával kapcsolatos kiújuló félelmek miatt a forint erősödése is megtorpant.

Jól megforgatták a befektetőket 

Az amerikai piacok tovább estek arra a hírre, hogy a Fed kormányzói úgy gondolják, hogy QE3 nélkül is magához fog térni az amerikai gazdaság, még ha lassan is. Így a dollár tovább erősödött, s az euró-dollár kurzus erősen közelíti a kritikus 1,2-es szintet.

Nyár van, de csak kapkodjuk a fejünket 

Az EU vezetői 9 órás megbeszélést tartanak, hogy aztán megerősítsék azt, amit már korábban is eldöntöttek. Pluszként további engedményeket adnak a spanyoloknak. Így kapnak egy kis levegőt, a GDP 1%-ra rúgó könnyítést, na meg egy év haladékot.

Nem alakulnak szépen a dolgok 

Egyelőre a piac szkeptikus. Továbbra is lassulás van a világgazdaságban, miközben a döntéshozók - bizonyos helyeken (Kína) - egyre kétségbeesettebben próbálnak megtenni mindent annak érdekében, hogy visszatérjen a dinamikus növekedés.

Baljós árnyak az eurózóna felett 

Három-hat hónapon belül ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, és ezzel megkezdődik az euróövezet felbomlása, ha nem indulnak el a szükséges reformok, a fiskális unió, a bankunió és a transzferunió kialakítása - véli Nouriel Roubini.

Pénteken vége szakadt a görög átoknak 

Hatalmas száguldást láthatunk pénteken szerte a világban. Az öröm jogos, a shortosok kipattanása is. Kérdés, hogy tud-e tartós emelkedés jönni, de ezt nehéz megválaszolni. 

Vajpuhára főzték a vaskancellárt 

Nem csak a futballpályán, hanem a tárgyalóasztalnál is történelmi vereséget szenvedett Németország péntek hajnalban. Minden kérdésben engedni kényszerült Angela Merkel német kancellár, aki a helyszínen tartózkodó kommentátorok információi szerint Mario Monti olasz miniszterelnök megkérdőjelezhető, ám sikeres taktikával szorított sarokba.

Európai Egyesült Államok, vagy második Marshall-terv? 

Több fontos esemény is áll Angela Merkel előtt a következő két napban, amelyek végeredményben ugyanarról a kérdésről fognak dönteni: változik-e Németország álláspontja a kialakult európai krízis kezelését tekintve, meg tudja-e állítani a német kancellár az egyre többek szerint a felbomlás felé robogó euróövezet szétesését. Berlin szorosabb politikai integrációt szorgalmaz, míg az euróövezet kormányai monetáris lazításokat szeretnének. Soros György szerint pedig Németországnak be kellene indítania saját Marshall-segélyét.

Épp egy pici hiányzik - IMF-hitellel tartható a büdzsé 

A múlt héten benyújtotta a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét. A Policy Agenda által készített elemzés szerint már az ebben szereplő hiánycélt is csak akkor lehet tartani, ha rendelkezik az ország pénzügyi védőhálóval, és nincsen újabb krízis Európában, míg a gazdasági növekedés feltételeit ez a költségvetés továbbra sem biztosítja.

Kitart a jó hangulat, szétszedték tegnap a forintot 

Továbbra is pozitív a hangulat, pedig rossz adatokat láthatunk. A német gazdasági indikátor, a ZEW index bizony nagyon csúnya lett. Az amerikai lakásadatokra talán azt lehet mondani, hogy vegyes képet mutatnak. Mindenesetre továbbra is nyerő-nyerő üzemmódban vannak a piacok. A rossz makrogazdasági adatok hatására a befektetők hisznek a QE3-ban, na meg az európai élénkítésben is, amit Mario Draghi is megígért, ha pedig jó az adat, akkor annak örülnek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo