Görögország finanszírozási igénye 2019-re valószínűleg eléri a 19 milliárd eurót, és csak akkor lehetséges a programból történő kilépés, ha Athén hajlandó magasabb kamatszintek mellett finanszírozni az ország működését, amivel viszont megnövelnék az adósságterheket és visszafognák az esetleges gazdasági növekedést is. Görögország három lehetőség közül választhat a jelenlegi segélyprogram lejártakor (2018 augusztusában): elindítja a negyedik gazdasági kiigazító csomagot, vagy meghosszabbítja meglévő hiteleinek futamidejét, vagy a hitelek egy részének elengedését kezdeményezi.
A negyedik gazdasági kiigazító program
Egy újabb segélyprogram eredményeképpen az európai hitelezők úgy nyújtanának több hitelt Görögországnak, hogy közben az ország nem kezelné a növekvő eladósodottság strukturális problémáját (mára a GDP-hez viszonyított eladósodottság elérte a 180%-ot – ez 2008-ban 146% volt), és olyan további megszorító intézkedéseket kellene meghozni, amelyek kedvező gazdasági hatásai eddig is kétségesek voltak. Ezzel összességében Alexis Ciprasz helyzete meggyengülne, a politikai kockázat pedig nőne Európában – vélekedett Christopher Dembik, a Saxo Bank vezető makrogazdasági szakértője.
A hitelek futamidejének meghosszabbítása
Középtávon ez a forgatókönyv tűnik a legvalószínűbb politikai kompromisszumnak. Részben egyébként már meg is valósult, mivel Görögország csak 2020-tól kezd kamatot fizetni a bilaterális hiteleire – ez azonban nem vonatkozik az EFSF és az ESM hitelekre. A hitelek futamidejének meghosszabbításával Görögország úgy jutna lélegzethez, hogy az európai országokat és polgárokat nem terhelnék további költségekkel (mindaddig, amíg a visszafizetendő kamatszintek magasabbak, mint a hitelfelvevők refinanszírozási költségei).
Ez a megoldási lehetőség a legradikálisabb mind közül, de talán a legjózanabb is, tekintve az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét. A görög hitelek egy részének elengedését hiba lenne egyedi esetként kezelni. Az államadósság átstrukturálására gyakrabban sor kerül, mint ahogyan azt gondolnánk. 1950 és 2010 között 186 hitelcsere megállapodást hoztak tető alá a különböző pénzügyi intézményekkel és kötvénytulajdonosokkal, 447 alkalommal pedig bilaterális megállapodás született a Párizsi Klubbal. Görögország esetében a hitelek egy részének elengedése azt jelentené, hogy teljes egészében újra kellene számolni a hitelek fenntarthatóságára vonatkozó számításokat, amelyeket az IMF 2010-ben készített – ezek alapján készült el az a terv, amely szerint 2022-re a GDP arányos eladósodottság mértékét 175%-ról 120%-ra kellene levinni.
A görög hitelállomány egy részének elengedésével kapcsolatos egyik legkomolyabb probléma az, hogy ennek költségét az európai hitelezőknek kellene viselni. A közhiedelemmel ellentétben ezek a költségek viszonylag korlátozottak és elviselhetőek lennének, főként annak fényében, hogy a kamatlábak szintje a bőséges piaci likviditásnak köszönhetően rendkívül alacsony. Az európai országok számára a hitelek részleges elengedése során a valódi és azonnali költséget a görögök hitelkamat fizetésének részleges elmaradása (a hitelek átlagos kamatszintje 1,5 százalék körül van), valamint az Athén megsegítésére nyújtott hitelek refinanszírozására felvett hitelek költsége jelentené. A hitelállomány részleges elengedésének várható költsége kifejezetten alacsony a Görögország lassú összeomlása esetén bekövetkező geopolitikai hatások költségeivel összehasonlítva.
