Kitart a jó hangulat, szétszedték tegnap a forintot

Továbbra is pozitív a hangulat, pedig rossz adatokat láthatunk. A német gazdasági indikátor, a ZEW index bizony nagyon csúnya lett. Az amerikai lakásadatokra talán azt lehet mondani, hogy vegyes képet mutatnak. Mindenesetre továbbra is nyerő-nyerő üzemmódban vannak a piacok. A rossz makrogazdasági adatok hatására a befektetők hisznek a QE3-ban, na meg az európai élénkítésben is, amit Mario Draghi is megígért, ha pedig jó az adat, akkor annak örülnek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez addig fajult, hogy végül is elkezdték vásárolni a spanyol kötvényeket, meg mindent, ami kockázatos. Így a spanyol 10 éves hozam újra 7% alatt van, s a forint (EUR/HUF) is pillanatok alatt a lokális minimum környékéig száguldott. A BUX is elrugaszkodott a 200 napos mozgóátlagról, s lehetne folytatni a sort. Ugyanakkor az elmúlt 3-4 napos száguldást követően valamiféle pihenés jöhet a piacokon, amely korrekcióban ölthet testet, de azért továbbra is optimisták vagyunk.

Persze lehet, hogy ez az optimizmus csak addig tart, amíg a Fed meg nem szólal ma este fél hétkor. Ha ugyanis elmaradna a QE3-ra vonatkozó pozitív kommentár, akkor valószínűleg lenne egy kis aggodalom a piacokon. Mindenesetre az Erste, ugyanúgy, mint a befektetők többsége valamiféle pozitív megnyilatkozást vár ebben az ügyben.


Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Devizák:

Tovább erősödik az euró a dollárral szemben. Egyrészt az európai megnyugvás, másrészt az esteleges amerikai pénzhígítás az, amely az árfolyamot mozgatja. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy először hígíthat az esteleges QE3, amely leértékeli a dollárt, de a gazdaságot előbb-vagy- utóbb élénkíti, amely a dollárt erősíteni fogja. Ezért csak átmeneti gyengülést hozhat egy esetleges monetáris könnyítés az amerikai dollárra. Az euróért kilenc óra után néhány perccel 1,2688 dollárt kellett fizetni.

A forintot szétszedték a kockázati étvágy növekedésének és a Simor-Varga közös levélnek köszönhetően. Hiszen ez azt mutatja, hogy egyezség van az MNB és a kormány között a jegybanktörvénnyel kapcsolatban. Az pedig elgördítheti az utolsó az akadályt is az IMF-fel való tárgyalások elől. A forint délelőtt kilenc óra után néhány perccel 297,77-en ált az euróval szemben a bankközi devizapiacon. A dollárért 226,88 forintot, a svájci frankért 239,47 forintot kértek ugyanekkor.


Forrás?: Erste Befektetési Zrt.

USA, Európa:

A negatív vegyes gazdasági hírek árnyékában, a QE3 élénkítést várva továbbra is emelkedtek az indexek (Dow +0,7%; Nasdaq +1,2%; S&P500 1,0%). Habár elkeserítő adatok láttak napvilágot Európában a ZEW index képében (-16,9 a várt 2,3-mal szemben), amely hatalmas visszaesést mutatott, a befektetők „risk on" módba kapcsoltak, s vettek mindent, ami kockázatos.

A spanyol kötvényaukció jól sikerült. 2-4 szeres lefedettség mellett valamivel 5% fölötti hozamokkal mentek el a felkínált kötvények. A forint is erősödött, s mindent vettek a befektetők, ami kockázatos. Amerikában a megkezdett lakásépítések jelentősen elmaradtak a várakozásoktól, miközben a kiadott engedélyek meg jelentősen megugrottak. Vagyis az adatok vegyes képet mutatnak.

Ma fejezi, be a két napos ülését a Fed. Este fél hétkor várhatunk egy szinten maradó kamatot és kommentárt a gazdasággal, a jövővel kapcsoltban. A piac várja, hogy valamiféle erős utalás legyen a QE3-ra. Ha ez elmarad, az valószínűleg jelentős negatív hatással lenne a részvénypiacokra. A G20-ak kiálltak amellett, hogy az EMU tagoknak mindent meg kell tenniük az unió egyben tartásáért. Abban is egyetértettek, hogy szorosabb integrációra van szükség.

Olaj, arany:

Az olaj folytatja a tegnap megkezdett emelkedést, de eddig nem tudta ledolgozni a tegnapelőtti esést, azaz valamivel 84 dollár fölött áll az árfolyam. Az olaj árfolyamára pozitív hatással van a QE3 körüli spekuláció, meg a ma reggel napvilágot látott, várakozásoknál nagyobb, 10%-os exportnövekedés. Ma fél ötkor jelennek meg az amerikai olajkészlet adatok, a piac 1,3 millió hordó csökkenést vár. Az arany árfolyama pihenő üzemmódba kapcsolt az 1.620 dolláros árfolyam környékén. Ha további pénzhígításra kerül sor az USA-ban (vagy az EU-ban), az újabb lendületet tudna adni az árfolyamnak.

Távol-Kelet:

 Kína kivételével a Távol-Keleten is folytatódott az emelkedés a részvénypiacokon (Nikkei +1,1%; Hang Seng +0,6%; Sanghai -0,3%). A japán kereskedelmi adatok két meglepetést hoztak. Az export 10%-kal növekedett a várt 9,7%-kal szemben, míg az import 9,3%-kal növekedett a várt 3,3%-kal szemben. Így nem meglepő, hogy a májusi külkereskedelmi deficit a várt 544 milliárd jennel szemben 907 milliárd lett.

Az erős jen megteszi a hatását, gyakorlatilag fél éve folyamatosan negatív a külkereskedelem egyenlege, ami valószínűleg az erős jennek köszönhető. Ezért meglepő, hogy a magas deficit ellenére a jen nem gyengül sem az euróval, sem a dollárral szemben.

Határidős piacok:

Kis mínuszban nyitott ma a DAX és a BUX is. Az amerikai határidős piacok is kis mínuszban tartózkodnak.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo