Azt hisszük, rengeteg vizünk van, de óriási bajban lehet Magyarország

Úgy pazaroljuk a vizet, mintha kifogyhatatlan lenne, miközben már itt a vízcsőd Magyarországon. 30 ezer milliárd forint kellene a magyar vízhálózat megmentéséhez.

Rengeteg vizet fogyasztunk Magyarországon – ennek az is az oka, hogy gyakorlatilag „nincs ára” a víznek a magyar fogyasztók számára. Így nincs igazi nyomás a vízmegtartás, a meglévő vízkészletekkel való takarékoskodás irányába. Pedig energiatakarékossági szempontból is megérné ezzel foglalkozni: a víz elpárologtatása hatalmas segítséget nyújthatna a városi környezetek nyári hűtésében – hívta fel a figyelmet Dr. Kovács Károly, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke a Klasszis Média ESG konferenciáján.

A szakember szerint hatalmas az elmaradás: 30 ezer milliárd forintba kerülne a teljes infrastruktúra megújítása – ez még egy évszázados távlaton is évi 300 milliárd forintnyi beruházást jelentene.

Hibák és megoldások

Raskó György agrárközgazdász szerint az új kormány látja a problémát és nyitott a megoldások keresésére. Az előző kormány nagy hibájának látja Raskó, hogy az Orbán-kormány megszüntette a vízgazdálkodási társaságok számára kötelező befizetéseket, ezzel fenntarthatatlanná téve ezek működését.

Számos gyakorlat és technológia áll rendelkezésre az agrárközgazdász szerint a vízmegtartás javítására, illetve a jobb szárazságtűrés elérésére, de ezek a magyar mezőgazdaságban inkább csak kísérleti jelleggel vannak jelen – Raskó szerint csupán a gazdálkodók 2 százaléka használ ilyeneket. Azonban a szemléletváltás már látható, így talán felgyorsulhat a gyakorlatok elterjedése is.

Nem egy aranybánya

Eszes Zsolt, a Water4all ügyvezető igazgatója úgy vélte, nem aranybányán ülünk. Az 1 milliárd köbméter felszín alatti vízkészlet mennyisége elmarad a folyóinkon átfolyó mennyiséghez képest, de előbbit kell védeni, mert annak visszapótlása több száz év lenne.

Az éves 620 millió köbméter felhasznált ivóvízből 530 millió köbméter szennyvizet újra felhasználunk, ami jó arány, viszont ennek lokális elhelyezkedése változik, a megtisztított vizet el kell szállítani oda, ahol szükség van rá, ami forrásigényes.

A szakember szerint a Kovács Károly által említett water bankrupcy, azaz a vízcsőd már itt van. Ám több nemzetközi cég a felhasznált vizét már saját maga tisztítja és újrahasznosítja. Eszes szerint a tisztított szennyvíz továbbtisztítással ivóvízzé alakítható, erre több példa is van. Ám hogy ilyen más felhasználási célja lehet az már politikai döntés kérdése.

 A Klasszis Média ESG konferenciájáról laptársunk tudósítását itt olvashatja tovább >>>>

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo