November 4-én nyilvánosságra kerültek az úgynevezett ügynökakták: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára online kereshetővé tette a kommunista állambiztonság hálózati nyilvántartásának első részét a nyitottaktak.hu weboldalon. Az Europion a közzététel napján készült gyorsfelmérésében azt vizsgálta, mennyire ismeri és hogyan ítéli meg a közvélemény az ügyet. A fő kérdések eredményeit az alábbiakban ismertetjük.
Széles támogatás, de a fideszes tábor szembemegy a többséggel
A nyilvánosságra hozatalt a felnőtt népesség 72 százaléka támogatja, 28 százalék nem ért egyet vele. A látszólagos össztársadalmi konszenzus mögött azonban éles törésvonal húzódik a politikai táborok között: míg a Tisza-szavazók közel egyöntetűen (89 százalék) a közzététel mellett állnak, a Fidesz-szavazók az egyetlen csoport, ahol a (szűk) többség (55 százalék) ellenzi azt – mindössze 45 százalék-uk ért egyet vele. A Mi Hazánk szavazói (75 százalék) és az egyéb szavazók/pártnélküliek (71 százalék) a többségi állásponthoz állnak közelebb. A támogatás mértéke az életkorral csökken (a 16–29 évesek 80 százalék-a, a 60 év felettiek 64 százaléka ért egyet), és a férfiak körében valamivel magasabb a támogatók aránya (77 százalék), mint a nők között (67 százalék).
Támogatják, de kevesen tudják pontosan, mik ezek az akták
Noha a közzétételt a többség helyesli, a téma tényleges ismerete felszínes. Arra a nyitott kérdésre, hogy saját szavaikkal írják le, pontosan mik is ezek az ügynökakták, a válaszadók 60 százaléka nem adott értelmezhető választ, további 23 százalék nagyjából helyes választ adott, de pontatlanul fogalmazott, és mindössze 10 százalék válaszolt pontosan (8 százalék pedig tévesen vagy nem a kérdésre válaszolt). A válaszok pontossága erősen iskolázottság-függő: a diplomások 17 százaléka adott pontos választ, az érettségivel nem rendelkezőknek viszont csak 4 százaléka. Pártpreferencia szerinti bontásban pedig a Tisza-szavazók tűnnek legtájékozottabbnak (14 százalék adott pontos választ és további 29 százalék helyeset de pontatlant), a fideszesek kevésbé (7 százalék adott pontos választ és további 17 százalék helyeset de pontatlant).