Részvénypiac cikkek


Maradnak a válságadók

Maradnak a válságadók 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a válságadók kivezetésére egyelőre nincs esély, az elkövetkező másfél évben marad a jelenlegi adószerkezet. A kormány vizsgálja, hogyan törleszthetné előbb az IMF-hitelünket.
Rossz a hangulat, de lehetne rosszabb is

Rossz a hangulat, de lehetne rosszabb is 

Bejelentette a gazdasági növekedéssel kapcsolatos terveit a japán miniszterelnök, amelynek nem örült túlságosan a piac. Piaci megfigyelők szerint semmi meglepőt nem tartalmazott a bejelentés, ráadásul a gazdaság széles spektrumát érintő program csak lassan fejti ki a hatását.
Egy kis nyugalom köszöntött a piacokra

Egy kis nyugalom köszöntött a piacokra 

Úgy tűnik, hogy a várakozásoknál gyengébb beszerzési menedzser indexek megtették hatásukat az USA- ban. A vártnál gyengébb adatoknak köszönhetően jött egy kis nyugalom a piacokra.
Tovább zuhant Japán

Tovább zuhant Japán 

A Kínai HSBC által számított ipari beszerzési index a várakozásoknál nagyobbat esett májusban, mint amire a piac számított. Ráadásul mindez a kontrakciós tartományban történt, azaz megint lehet a kínai gazdaság kapcsán aggódni. Ez pedig rányomja a bélyegét a mai napra.
A kedvező hírek ellenére esett a forint

A kedvező hírek ellenére esett a forint 

Az Európai Bizottság tegnap javaslatot tett a Magyarország ellen folytatott túlzott deficit eljárás megszüntetésére, melyet azonban még a pénzügyminiszterek tanácsának is jóvá kell hagyni. Ennek ellenére is jelentősen esett a forint árfolyama.
Ma kiderül az igazság

Ma kiderül az igazság 

Ma dönt az unió a túlzott deficit eljárásról, a legvalószínűbb szcenárió, hogy megszüntetik, de a végső döntést az EcoFin június 21-i ülésén hozzák meg.
Újabb kamatvágásra készülhetünk

Újabb kamatvágásra készülhetünk 

Kamatdöntő ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa. A piac 25 bázispontos csökkentésre, vagyis 4,5 százalékos alapkamatra számít. Ezzel újabb történelmi rekordot érhet el a magyar jegybanki alapkamat.
Csendes, szürke napra számíthatunk

Csendes, szürke napra számíthatunk 

Ma London és az amerikai piacok zárva tartanak, mivel a háborús hősöket ünneplik. Így valószínűleg alacsony forgalmú, kis mozgású napot fogunk látni az európai és a hazai piacokon, piacon is.
Jövő héten kikerülhetünk a túlzott deficit eljárás alól?

Jövő héten kikerülhetünk a túlzott deficit eljárás alól? 

Sajtóértesülések szerint hazánk akár már jövő héten kikerülhet a túlzott deficit eljárás alól, ami szükségtelenné tenné az adók emelését, így a hírnek pozitív hatása lehet az értékpapírpiacra.
Újabb adók jöhetnek

Újabb adók jöhetnek 

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány további különadó és tranzakciós adó emelést tervez, valamint csökkentené a háztartások és a vállalatok rezsijét. Emellett egy új reklámadó bevezetésére is sor kerülhet.

A végéhez közeledik a gyorsjelentési szezon 

Az S&P500 a novemberben kezdődött emelkedés óta még nem volt olyan messze a 20 napos mozgóátlagtól, mint tegnapelőtt. Így talán nem is meglepő az, hogy a gyengébb amerikai munkaerő piaci adatokra az index majdnem visszaadta a tegnapelőtti emelkedést.

Köszönjük Tokió 

A vártnál jobb lett a japán GDP, hiszen 3,5 százalékkal bővült a gazdaság az előrejelzett 2,7 százalék helyett, ami pozitív hangulatot gerjesztett. Ennek ellenére a börze nem száguldozott, hanem korrigált. Persze ha ránézünk a grafikonra, akkor egy exponenciális emelkedést láthatunk, így ez a kis korrekció belefér.

Jobb magyar, gyengébb német adat 

Ma reggel a várakozásoknál gyengébb német GDP adatot láthattunk, míg a magyar gazdaság teljesítménye az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt.

Elfogyott a forint ereje 

Volt egy kis korrekció a nemzetközi piacokon, de mára ennek már szinte nyoma sincs az indexeken. Tegnap elfogyott a forint ereje és a korábbi erősödő trend forintgyengülésbe csapott át.

A Varga-csomagra várnak a piacok 

Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozzon ki egy programot annak érdekében, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.

Sorban érkeznek a jó hírek 

Jönnek a jó hírek: a portugálok hosszú idő óta először tudtak 10 éves kötvényt eladni, ráadásul a lefedettség cirka háromszoros volt, azaz jelentős érdeklődés mellett zajlott az aukció. Közben Kínában a várakozásoknál (9,2 százalék) nagyobb mértékben, 15 százalékkal növekedett az export.

Árgus szemekkel figyelhetjük a csúcsot 

Miközben a portugálok megint megszorítanak, a vezető indexek új csúcsra száguldottak a várakozásoknál jobb amerikai munkaerőpiaci adatoknak köszönhetően. Pedig ez azt is jelentheti, hogy az amerikai lazító politika, nevezetesen a havi pénzmennyiség növelés hamarabb fékeződhet.

Brüsszel ma közli az ítéletet 

Tegnap a vártnak megfelelően csökkentette az alapkamatot az EKB. Ennek még tudott örülni a piac, de a kezdeti lelkesedést követően a kereskedés visszatért a normális mederbe.

Elrontotta a munka ünnepét az USA 

Tegnap, amíg mi ünnepeltük a munkát, az USA-ban a várakozásoknál gyengébb foglalkoztatási adatok láttak napvilágot, amely elbizonytalanította a piacokat.

Végre megnyugodott a piac 

Korrekciós napokat mostanában csak elvétve látunk a piacon, legutóbb pénteken volt egy rövid pihenő, amit ismét emelkedés követett a hét első napján. Ázsiában is inkább a vevők domináltak a nyitva tartó piacokon, az ausztrál tőzsde például 2008 szeptembere óta nem látott szintre erősödött.

Csendes hét elé nézünk 

Megalakult az olasz kormány, de ez nem meglepetés, hiszen ezt vártuk. Japánban megkezdődött az arany hét, az elkövetkező napokban számos ünnepnap lesz, amikor a tőzsde is zárva lesz.

A befektetők eddig el voltak kényeztetve 

Tombol a gyorsjelentési szezon, sorra érkeznek a jó hírek. A jobb, vagy a vártnak megfelelő eredmény azonban csak elfogadható, míg ha egy cég alulmúlja a várakozást, akkor jön a büntetés. Ez is tisztán mutatja a bizonytalanság nagyságát.

Tovább csökkenhet ma az alapkamat 

Kamatdöntő ülést tart ma az MNB Monetáris Tanácsa. Az elemzők további 25 bázispontos csökkentésre számítanak. Tegnap jelentősen gyengült a forint árfolyama is.

Úgy tűnik, hogy minden emelkedni készül 

Az olaszoknál új mandátumot kapott az eddigi államfő, Kínában a kétszáz halálos áldozatot követelő földrengés sem tudta megrázni a piacokat.

A bostoni robbantás bedöntötte az amerikai indexeket 

Kína segítette tegnap a piacok lecsúszását, este pedig a bostoni robbantás borzolta a kedélyeket. A Dow Jones ipari átlagindex egészen a 20 napos mozgóátlagig esett, az S&P500 pedig visszaesett a bázisban.

Újra keringőzik a kormány az IMF-el 

Varga Mihály a héten találkozik az IMF képviselőivel, és az elővigyázatossági hitelkeretről fognak tárgyalni. Varga hangsúlyozta, hogy Magyarország csak biztonsági hálónak szánja a hitelt, és nem áll szándékában felhasználni azt

A bika pihen, jön a medve a hétvégére 

Úgy tűnik, hogy megpihen a bika, s a medve seregek előretörnek a piacokon. Erőteljes, majdnem 15 százalékos emelkedést követően, mintha fáradtság jeleit mutatná a Nikkei index. Ugyanakkor a többi jelentősebb ázsiai index vegyes mozgást mutat ma reggel.

A tavasz meghozta a jókedvet 

Habár heves vita bontakozott ki a likviditásfokozó program kapcsán a legutóbbi Fed ülésen, ennek ellenére sem bizonytalanodtak el a börzék.

Még mindig nem tudjuk, mit akar Matolcsy 

Tegnap a vártnak megfelelő kamatdöntés született, 25 bázisponttal 5 százalékra vágta az alapkamatot a monetáris tanács. Ezzel soha nem látott mélységbe került az irányadó ráta. A kamatpálya aljával, annak időzítésével, valamint a nem konvencionális eszközökkel kapcsolatos bizonytalanság azonban nem igazán csökkent.

Matolcsy kapcsán a sötétben tapogatózunk 

Egyre inkább sötétben tapogatózunk, ha az MNB várható politikáját kell kitalálni. Tegnap ugyanis a jegybank bejelentette, hogy nem lesz többé sajtótájékoztató a kamatdöntéseket követően. Ez a lépés mindenképpen emeli a magyar piaccal kapcsolatos kockázatokat, hiszen rontja a jegybanki politika átláthatóságát.

Ciprus megmenekült, most csak a kormány gyengítheti a forintot 

Még mindig gyenge szinteken tartózkodik a forint, de egyelőre nincs további gyengülés. Ma reggel inkább némi erősödés látszik, 306 forint körül áll az euró kurzusa reggel.

Stabil maradt a forint, pedig Ciprus miatt lehetne aggódni 

Egészen stabil volt a forint árfolyama ahhoz képest, hogy tegnap a ciprusi fejlemények miatt eléggé idegesek voltak a piacok. Ráadásul ma reggel is kisebb forinterősödés látszik.

Az olaszok és a kamatdöntés gyengítette a forintot 

Folytatódott az olasz szappanopera, azonban tegnap nem sokkal lettünk okosabbak. Továbbra is teljes a bizonytalanság, a háttérben lassan beindulhatnak az alkudozások.

Káoszba rántották az olaszok a piacot 

A tegnapi kereskedést teljes mértékben az olasz választások határozták meg, és amilyen káosz uralta a választási eredményt, ugyanolyan káosz volt látható a tőkepiacokon is.

Ma jó nap lehet a magyar piacon 

Örülnek a befektetők Japánban az új jegybanki vezetőknek, akik várhatóan a monetáris lazítás útját fogják járni. Közben az olaszok választanak, és sokan arra számítanak, hogy végül nagykoalíció jön létre Berlusconi nélkül.

Tegnap kapott egy szép nagy suhintást a piac 

A negatív hangulatra rátett még egy lapáttal az európai és a német beszerzési menedzser indexek várakozásoknál gyengébb értéke is, ráadásul az USA-ból gyengébb makrogazdasági adatokat láttunk, ami tovább lohasztotta a befektetői kedvet.

Ráijesztett a piacokra a Fed 

Akár már március végén változhat a FED havi 85 milliárd dolláros kötvény visszavásárlási programja, így „jelentős” csökkenést láthattunk az USA-ban, meglepetésre megint a sokéves csúcsokról.

Csendes hétfő után erősödés jöhet kedden 

Kis aggodalmat okozott ma reggel az ázsiai piacokon, hogy a kínai jegybank repo ügylet keretében mintegy 4,8 milliárd dollár értékben vont ki likviditást a bankrendszerből. Valljuk meg, hogy a lépés mérete nem túl nagy, a kérdés az, hogy folytatódik-e.

Ha nem Matolcsy, akkor ki lesz a jegybankelnök? 

Orbán Viktor elmondta, hogy nem tervez kormányátalakítást. Ez azt is jelentheti, hogy a helyén maradhat Matolcsy György gazdasági miniszter, tehát nem őt jelöli a jegybankelnöki posztra a miniszterelnök. Tovább folynak tehát a találgatások, hiszen az új jegybankelnököt csak Simor András mandátumának március 3-i lejárta előtt egy nappal nevezi meg Orbán Viktor.

Olyan, mintha valami fontos hírt nem tudnánk 

Jó nagyot esett tegnap a magyar piac, gyakorlatilag az összes vezető részvény csökkent, egyedül az Egis stagnált. Ami szembetűnő, hogy a Richter fontos szintet tört át korábban, és az esés kitartó, ráadásul egyre nagyobb forgalommal zajlik.

Újra él, éledezik a piac 

A piaci szereplők nyilvánvalóan félnek, hiszen sok részvényben és indexben láttunk disztribúciós napokat, komoly szétválás jelent meg a piacokon. Ami jó, az megy szinte megállíthatatlanul, amivel kapcsoltban viszont a legkisebb kétely is felmerül, azt kegyetlenül elintézik a befektetők.

Csendesen kezdődött a hét 

Nyugaton a helyzet változatlan, keleten pedig zárva vannak a piacok. Kínában egy hétig a holdújévet ünneplik, közben Japánban is ünnepelnek, így csendesen kezdődött a hét. Ráadásul az USA-ból sem jönnek ma eget rengető adatok.

A csütörtök sem volt túl barátságos, de a forint erősödött 

Tegnap sem viselkedtek túl barátságosan az európai tőzsdék. A DAX ralizott egy kicsit Draghi szavaira, illetve az euró gyengülésre, de ez csak arra volt elég, hogy visszatesztelje a letörés szintjét (egy kicsit fölé ment) és zárásra a szint alá esett.

Jó nagyot esett a német index - megint 

Tegnap jó nagyot esett a DAX, miközben az amerikai piacok nulla körül zártak. A dollár kissé erősödött s a jen gyengülése sem folytatódott.

Matolcsy nevére megrémült a piac 

Jelentős kilengést produkált tegnap este a forint árfolyama az euróval szemben, miután egy hazai gazdasági lap olyan, - később hamisnak bizonyult – értesülést tett közzé, miszerint a jelenlegi gazdasági miniszter lehet a jegybank új elnöke.

Jó nagyot estünk tegnap 

Jó nagyot estek tegnap az európai piacok. A spanyol és olasz börze rendesen magával rántotta a DAX indexet is, de a Commerzbank eredményfigyelmeztetése sem tett jót.

Jó hírek érkeztek pénteken, ma is kitarthat a jó hangulat 

Nagy esemény történt pénteken a várakozásoknál jobb ipari beszerzési menedzser és Michigani bizalmi indexeknek köszönhetően! A Dow Jones 2007 októbere óta először emelkedett újra 14.000 pont fölé, ami azért jelentős, mert az index történelme folyamán összesen 14 napon tudott e szint fölött tartózkodni.

Ma lélegzethez juthat a pesti parkett 

Stabilizálódhat a budapesti részvénytőzsde indexe, a BUX a tegnapi esés után, mivel a nemzetközi hangulat pozitív. A forint árfolyamában szép erősödést láthattunk tegnap.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek 

A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo