Ma kiderül az igazság

Ma dönt az unió a túlzott deficit eljárásról, a legvalószínűbb szcenárió, hogy megszüntetik, de a végső döntést az EcoFin június 21-i ülésén hozzák meg.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Egy kis kuriózum, amelynek szerintünk azért túl nagy jelentősége nincs, de érdekes: a Dow Jones ipari átlagindex a 20-dik egymást követő kedden is emelkedett. Az amerikai makrogazdasági adatok is nagyon jók lettek. Az ingatlanárak is 2006 óta nem emelkedtek akkora mértékben, mint most, s a fogyasztói bizalom is 5 éves magasságba tört. Szóval kezdenek megjönni a jó gazdasági adatok is a tőzsdei száguldáshoz.

Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a medvék egyre mélyebb sebeket ejtenek a bikákon. Példádul a DAX és az S&P500 is szép emelkedést tudott felmutatni tegnap, de a nap végére már látszottak a fáradtság jelei, s mintha ma is lefelé akarnának menni a nemzetközi piacok. Ezzel az a baj, hogy ezek az indexek csak megközelítették a korábbi csúcsot, de előtte lefordultak. Ez pedig nem jó jel a folytatás tekintetében. A BUX is tegnap ellenállási szint, 19.660 pont környékére szaladt. Onnan lefordult, s akár csökkenhetne is, de a túlzott deficit eljárás várható megszüntetése fenntarthatja a pozitív hangulatot, amelynek köszönhetően enyhe pluszban lehet a magyar piac. A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,5%-ra csökkentette az alapkamatot tegnapi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

Forrás: Erste befektetési zrt.

USA

A kedvező makroadatoknak köszönhetően optimistán indult a kereskedés a tengerentúli börzéken, de a kezdeti lendület után zárásig lefelé csorogtak a piacok, így csak mérsékelt pluszban zárták a kereskedést. A Dow Jones index a 20. egymást követő kedden zárt emelkedéssel (Dow 0,69%, Nasdaq 0,86%, S&P500 0,63%). A Conference Board fogyasztói bizalmi index májusi értéke 5 éve nem látott szintet ért el. Az előző havi 69 pont után 76,2 pontra emelkedett az index, ami jócskán meghaladja a 71 pontos várakozásokat.

Az S&P/Case-Schiller házár index márciusi értéke a várt felett alakult. A 20 legnagyobb amerikai városban 10,9%-kal drágultak az ingatlanok, ilyen mértékű emelkedés utoljára 2006 áprilisában volt.

Európa

A nyugat-európai piacokon zárásig kitartott a jó hangulat (FTSE100 1,62%, DAX 1,17%, CAC40 1,4%).

Olaj, arany

A WTI típusú kőolaj ára 94,67 dollár volt ma reggel. Az amerikai készletek várhatóan 750 ezer hordóval csökkentek a héten. A piac az OPEC döntésére is vár: a szervezet várhatóan szinten hagyja a termelési kvótákat. Az arany 1.384 dollár volt ma reggel, jelentős változás nem történt. A pénzügyi befektetők pesszimizmusa továbbra sem lanyhul.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Devizák

A tegnapi kereskedés során a forint nagyot erősödött az euróval szemben és a 287,34-es árfolyamon zárt, sőt napközben még a 285-ös szint közelében is megfordult egy rövid időre. A tegnapi kereskedés minimuma 285,63 volt. A kedvező amerikai makroadatok hatására beerősödött a dollár az euróval szemben. Az EUR/USD árfolyam 1,2931-ről 1,2856-ra mérséklődött. A vártnál jobb adatok ismét felerősítették azokat a várakozásokat, hogy a Fed elkezdheti az eszközvásárlási program csökkentését, ami erősítené a dollárt a többi devizával szemben.

Távol-Kelet

A Nikkei 0,94%-ot, a Shanghai index 0,24%-ot emelkedett, miközben a Hang Seng index értéke 0,68%-kal csökkent. Japánban az áprilisi kiskereskedelmi forgalom a várt 0,4%-os év/év bázisú csökkenés helyett mindössze 0,1%-kal mérséklődött.

Határidős piacok

- Vegyes, de inkább negatív képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

 

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo