A FED elnökére várnak a piacok

Ma délután négy órától beszél a Fed elnöke, Ben Bernanke a kongresszus előtt. A piac arra számít, hogy valamiféle új információt kaphat a beszédből a mennyiségi lazítás programjának kivezetési ütemezéséről - áll az Erste reggeli összefoglalójában.

Jelenleg a piac arra számít, hogy a közeljövőben, ősszel, megkezdődhet a havi vásárolt papír mennyiségének csökkentése, amely jövő év közepére elérheti a nulla mértéket. Ehhez képest valamiféle eltérés a beszédben, okozhat hatást a piacon. Ezért a mai napon alapvetően kis elmozdulásokra számítunk az európai és a magyar piacon is, legalábbis délután négy óráig. Ha a DAX indexre nézünk, technikailag a korrekció a vége felé jár, azaz lassan folytathatná az emelkedést. Ez igaz az amerikai indexekre és a BUX-ra is. Így ma is oldalazó kereskedésre számítunk a nap nagy részében.

USA

- Eséssel indult a kereskedés a tengerentúli börzéken, az utolsó órákban már megállt a zuhanás nem sikerült pozitív irányba elmozdulniuk az indexeknek, így mérsékelt mínuszban zárták a napot (Dow

- 0,21%, Nasdaq -0,24%, S&P500 -0,39%).

- Ben Bernanke Fed elnök ma 4 órakor fog beszélni az amerikai kongresszus meghallgatásán.

- A Coca Cola második negyedéves tisztított profitja 63 cent volt részvényenként, ami épphogy megfelel a piaci konszenzusnak. Az árbevétel azonban 3%-kal 12,75 milliárd dollárra esett, ami elmaradt a 12,95 milliárd dolláros várakozástól. A gyorsjelentést követően a cég menedzsmentje kifogásokat keresett és a nemzetközi környezetet illetve az időjárást okolta a nem túl fényes eredményért.

- A Goldman Sachs is tegnap jelentett. A vállalat nyeresége 1,93 milliárd dollár volt, ami részvényenként 3,7 dollárt jelent, miközben tavaly 962 millió dollár vagyis részvényenként 1,78 dollár volt a profit. Az árbevétel a tavalyi 6,63 milliárd dollárról 8,61 milliárd dollárra bővült. A piaci várakozás 2,88 dollár volt részvényenként az árbevételre pedig 7,95 milliárd dollár az előrejelzés. Ennek ellenére a papír árfolyama 1,7%-ot veszített értékéből, mert egy elemző leminősítette a vállalatot.

- A Johnson & Johnson részvényenkénti tisztított profitja 1,48 dollárra nőtt túlszárnyalva az 1,39 dolláros várakozást. Az árbevétel közel 9%-kal 17,9 milliárd dollárra emelkedett, meghaladva a 17,7 milliárd dolláros várakozást.

- A Yahoo! tegnap zárás után publikálta negyedéves számait. Az árbevétel 1,07 milliárd dollárra csökkent, miközben az elemzők 1,08 milliárd dollárt vártak. A részvényenkénti profit 35 cent volt, ami 5 centtel haladta meg a piaci konszenzust. A menedzsment 1,06-1,1 milliárd dolláros árbevételre számít az aktuális negyedévre, míg a piac 1,12 milliárd dollárra.

- A General Motors részvényeit felminősítette a Goldman Sachs, a célárfolyam 5 dollár.

- A fogyasztói árak 1,8%-kal emelkedtek éves alapon júniusban, a várt 1,6% volt. A maginfláció szintén 1,6%-ot bővült a vártnak megfelelően.

- Az ipari termelés 0,3%-kal bővült júniusban, ami megfelel a várakozásnak.

- Ma délután ingatlanpiaci adatokat publikálnak, ezen kívül számos gyorsjelentés lát majd napvilágot: Bank of America, Intel, IBM, American Express, eBay).

Európa

- A nyugat-európai piacok is mérsékelt eséssel zárták a kereskedést (FTSE100 -0,46%, DAX -0,41%, CAC40 -0,71%).

- A német ZEW gazdasági hangulat index 38,5 pontról 36,3 pontra esett vissza júliusban, a várt adat 40 pont volt.

Olaj, arany

- A WTI ára tegnap kismértékben csökkent 106 dollár/hordó szintről 105,3 dollárra. A kereskedők elsősorban technikai okot láttak az esésre annak ellenére, hogy az amerikai nyersolaj készletek 2,6 millió hordóval csökkentek. Az arany viszont kismértékben 1.287 dollárra nőtt. Mindkét piac várja a FED elnökének mai kongresszusi meghallgatását. Az arany közel 6%-kal esett a legutóbbi május végei Bernanke beszéd óta, amikor a FED elnöke a mennyiségi ösztönzés év végi csökkentéséről beszélt, ha a gazdaság továbbra is jól működik. A FED elnök nyilatkozatai azóta óvatosabbakká váltak, amiből arra lehet következtetni, hogy nem feltétlenül vág a programon az amerikai jegybank.

Devizák

- A forint a kissé borongós nemzetközi hangulatban a nyitó 291,47-es értékről 292,62-ig gyengült az euróval szemben és így az EUR/HUF árfolyam átbillent a 200 napos mozgóátlag túloldalára.

- Az EUR/USD árfolyam 1,3062-ről 1,3162-re emelkedett és ezzel felfelé elpattant a 200 napos mozgóátlagról. Ma Ben Bernanke kongresszusi meghallgatásán elhangzottak akár majd jelentős mértékben is befolyásolhatják a devizapár alakulását, azonban nem várjuk azt, hogy a múltkori sajtótájékoztatón elhangzottaktól érdemben eltérő megnyilvánulást hallhatnánk ma délután.

Távol-Kelet

- A Shanhai index a kereskedés utolsó percében meredek esésben kezdett és 1%-os eséssel zárta a napot. A Nikkei 0,11%-ot emelkedett, miközben a Hang Seng index értéke változatlan maradt.

- A kínai közvetlen működő tőkebeáramlás (FDI) júniusban 20,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez lényegesen magasabb növekedés, mint a várt 0,7% vagy az egy hónappal korábban mért 0,3%-os növekedés, ugyanakkor rendkívül nagy volatilitást mutat a FDI nagysága.

Határidős piacok

- Vegyesen mozognak a főbb határidős indexek

Vállalati hírek

- OTP, FHB: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta tegnap, hogy a kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehet módosítani a devizahiteles szerződéseken. A módosítás arra vonatkozna, hogy nem várt esemény bekövetkeztekor a devizahitel felvevő törlesztése ellehetetlenülne, amely nem róható fel a hitelfelvevőnek. Ez a hír így első hallásra eléggé félelmetesen hangzik, de kérdés, hogy pontosan mire gondolnak a kormányzati oldalon. A hír negatív, de egyelőre nehéz meghatározni a hatását, a részletek ismerete nélkül. A MOL és a Magyar Telekom stratégiai megállapodást kötött

- Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója és Hernádi Zsolt, a MOL elnök- vezérigazgatója írta alá a két vállalatcsoport között létrejött stratégiai megállapodást tegnap. A megállapodás az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatika területét érintő együttműködésekről szól. Konkrét termékértékesítést nem jelentett be a két társaság, ennek a kialakítására a jövőben kerülhet sor. A hír nem hat a két cég részvényárfolyamára. A Fitch rontott a MOL hosszútávú adós kilátásán

- Az eddigi stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a MOL hosszú futamidejű adósságának osztályzati kilátását a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magyar olajcégre a működés több területén is növekvő nyomás nehezedik. A nemzetközi hitelminősítő a kilátás negatív felülvizsgálatával egy időben megerősítette a magyar vállalatra érvényben tartott befektetési ajánlású, „BBB mínusz” szintű besorolást. A Mol adósosztályzata a Fitch listáján egy fokozattal jobb a „BB plusz” magyar szuverén besorolásnál, amelyet ugyanakkor a hitelminősítő stabil kilátással tart nyilván.

- Véleményünk: A hír nem befolyásolja a MOL részvényárfolyamát. A Fitch értékelésével egyetértünk, a MOL jelentős kihívások előtt áll mind a feldolgozás-kereskedelem, mind a kutatás-termelés üzletágban.

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo