Részvénypiac cikkek


Mindenki várja a fontos döntéseket

Mindenki várja a fontos döntéseket 

Mindenki a német alkotmánybíróság és a Fed ülésének eredményét várja. Ezerszer leírtuk, holnap (délelőtt 10 órakor) és holnapután (este) várhatók a nagy események, vagyis zajlik a korrekció szerte a világban, szinte minden jelentősebb index kisebb csökkenést produkált és ezzel nincs is baj, a múlt heti rally után.
Kitaláció volt az IMF-levél, Orbán bedöntötte a forintot

Kitaláció volt az IMF-levél, Orbán bedöntötte a forintot 

Csak választóknak szóló akció volt a kiszivárogtatott IMF-levél tartalma, Orbán Viktor Facebook-on tett nyilatkozata azonban súlyos kilengést okozott a forint árfolyamában, a félresikerült kommunikáció ismét megingatta a befektetők kormányba vetett bizalmát.
A munka ünnepe ellenére is emelkedett a piac

A munka ünnepe ellenére is emelkedett a piac 

Tegnap az amerikai piacok, a munkát ünnepelvén, zárva tartottak. Ennek ellenére a piacok viszonylag határozott emelkedést tudtak felmutatni, amelyet az is segített, hogy az EKB elnöke, Mario Draghi arról beszélt, hogy ha a másodlagos piacon három évesnél rövidebb futamidejű kötvényeket vásárol a központi bank, az nem ütközik a tiltott finanszírozás tilalmába.
Ma az amerikaiak is megünneplik a munkát

Ma az amerikaiak is megünneplik a munkát 

Ma az amerikaiak is megünneplik a munkát, egy munkaszüneti nappal. Így az amerikai tőzsdék is zárva lesznek ma, s ez megadja az alaphangulatot a világ börzéin.
Véget ért a nyári nihil, és ez nem jó nekünk

Véget ért a nyári nihil, és ez nem jó nekünk 

A nyári nihil után két nap emelkedő forgalom és mi az eredménye? Csökkenő árak, ráadásul a BUX index a 200, a 30 és a 20 napos mozgóátlagok alatt tartózkodik, a forint pedig jelentősen gyengült a kamatdöntés után.
Kamatvágás ide vagy oda, péntek előtt nem mozdul meg semmi

Kamatvágás ide vagy oda, péntek előtt nem mozdul meg semmi 

Továbbra is Bernanke szavaira vár a piac, a tegnapi kereskedés leginkább állóvíznek nevezhető. Az amerikai indexek a lokális maximumok környékén ingadoznak, a hazai piac a kamatdöntés ellenére sem tudott látványosan elmozdulni, és a német DAX index árfolyama is egy oldalazást jelző keresztet rajzolt a grafikonra.
Még tombol a nyár a tőzsdén

Még tombol a nyár a tőzsdén 

Rendkívül csekély érdeklődés mellett zajlott a tegnapi kereskedés, a forgalom alig haladta meg az 1 milliárd forintot, ami sokéves mélypontnak számít.
Izgalmas hétnek nézünk elébe

Izgalmas hétnek nézünk elébe  

Pénteken kerül megrendezésre a jegybankárok éves Jackson Hole-i konferenciája, ami Bernanke beszédével kezdődik. Hetek óta erre vár a piac, sokan számítanak arra, hogy újabb monetáris lazításról is beszél a Fed elnök.
Ma még csendes napra számíthatunk

Ma még csendes napra számíthatunk 

Úgy tűnik, hogy a mai nap is csendes lehet, ugyanis kevés makro adatot láthatunk ma, gyakorlatilag semmit. Ugyan a politikai nagyüzem is beindul, de az is csak inkább holnap. Ettől függetlenül valamiféle nyilatkozatháborúra már most is számíthatunk.
Bikapata kopoghat a pesti kövön

Bikapata kopoghat a pesti kövön 

Angela Merkel megörvendeztetett bennünket. Kiállt az EKB jegybankelnök, Mario Draghi terve mellett, amely az euró megmentéséről szólna. Emellett az MNB közlése az államadósság csökkenéséről újabb lökést adhat a forintnak.

Ma is emelkedhet a magyar piac, jó erőben a dollár 

Ahogy megírtuk, önálló élet zajlik a piacokon. Még az USA-ban is láthattuk az erős indexek jó, a gyengébbek gyenge teljesítményét. A magyar piac emelkedni tudott (zárásra nem is kicsit) annak ellenére, hogy a nemzetközi hangulat negatív volt.

A válság kitörése óta nem volt erre példa 

Egyedi történetek mozgatják a piacokat, erre a válság kitörése óta nem volt példa. A MOL például rekord gyenge eredményt produkált, pedig az iparági környezet jó volt. Így jött is a büntetés mintegy 4 százalékos csökkenés képében.

Ázsiai rém tartja izgalomban a világot 

Gyenge MOL eredmény és várakozásoknak megfelelő német GDP adat (bár a kommentárokban már jobbról beszélnek) látott napvilágot. Továbbra is izgalomban tartja a világot az ázsiai, kínai lassulás réme.

Stagnálást várhatunk mára 

Nap végére kis pluszba rántották fel az amerikai indexeket, de ez sem segített Ázsián, ahol inkább kis mínuszokat láthatunk ma reggel. A japán második negyedéves GDP gyengébb lett a vártnál, s negyedéves összehasonlításban még csökkent is, a nominális GDP 0,1%-kal visszaesett a várt növekedéssel szemben.

Ma egy százalék mínusz belefér 

Csúnya kínai külkereskedelemi adatokat láthattunk ma reggel. A befektetők nem is hagyták szó nélkül a meglepő adatokat, Ázsia esik. Különben ahhoz képest, hogy milyen nagy meglepetést láthattunk, a reakció moderáltnak mondható, ugyanis az ázsiai feltörekvő piacok nulla körül oszcillálnak, s inkább a fejlett piacokon láthatunk eladói nyomást.

Devizaolimpia és dotkomlufi – Piaci összefoglaló 

A devizaolimpia elmúlt heti nyertese egyértelműen a forint volt, miután a júniusi 307-es HUF/EUR szint óta 10 százalékot izmosodott fizetőeszközünk a közös valutával szemben.  Ez idén a második ilyen produkció, legutóbb januárban sikerült 324-ről 290 alá esnie, pedig piaci elemzők szerint az eurózóna válsága még korántsem ért véget, és az Egyesült Államokban újra kialakuló dotkomlufival riogatják a befektetőket.

Hogyan lesz a fából vaskarika? 

Habár a kínai adatok rosszabbak lettek a vártnál, ráadásul India is gyengén muzsikál, hiszen az ipari termelés a várt növekedéssel szemben csökkent júniusban, ennek ellenére Ázsiában alapvetően emelkedést láthattunk ma reggel.

Megtört a forint lendülete 

Az egyelőre jó el, hogy pl. a DAX index úgy korrigál (legalábbis a dinamikus indikátorok szintjén), hogy közben az árfolyam emelkedik. Ez az erő jele. Ennek ellenére nem szabad elfelejtenünk, hogy az elmúlt napok emelkedését követően, most már egy korrekciós fázisban van a világ legtöbb indexe.

Folytatódhat a száguldás a piacokon 

Hatalmas rally jött pénteken arra a pletykára, hogy a spanyolok máris jelentkeznek az EFSF-nél a segítségre, s így megteremtődik a lehetőség az EKB segítségre is. Vagyis a Mario Draghi jegybankelnök által megemlített segítség szinte azonnal materializálódik is. Szerintünk pedig a valóság az, hogy voltak, akik túl sokat vártak a csütörtöki bejelentéstől, s csalódtak, és csalódottságukban eladtak. Ez eltolta a piacokat, de csak a támasz szintekig. Pénteken pedig az ellenállások újra ostrom alá kerültek, ez a mai napon is folytatódhat az Erste elemzőinek álláspontja szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Szalay-Berzeviczy Attila: A magyar emberek és a vállalati szektor agyon van adóztatva európai szinten is

Szalay-Berzeviczy Attila: A magyar emberek és a vállalati szektor agyon van adóztatva európai szinten is 

 A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Cégblog

Tudjuk-e, mit viszünk be a szervezetünkbe, mit kenünk a bőrünkre?

Tudjuk-e, mit viszünk be a szervezetünkbe, mit kenünk a bőrünkre? 

Étrend-kiegészítők, kozmetikai termékek vásárlásakor szinte csak a csomagoláson szereplő állításokra, marketingüzenetekre és összetevőlistákra hagyatkozhatunk.

Társadalom

Orbán Viktor komoly döntésre határozta el magát

Orbán Viktor komoly döntésre határozta el magát 

Minisztereihez hasonlóan a volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Már ha megkapja.

Infokom

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek 

Máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia visszafogja a béreket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo