Ázsiai rém tartja izgalomban a világot

Gyenge MOL eredmény és várakozásoknak megfelelő német GDP adat (bár a kommentárokban már jobbról beszélnek) látott napvilágot. Továbbra is izgalomban tartja a világot az ázsiai, kínai lassulás réme.

Eközben a határidős indexek emelkednek. A technikai kép pedig továbbra is jó. Korrekcióban kismértékű index csökkenés gyenge forgalommal párosulva. Ez jó jel. Ráadásul a korrekciós szakasz már több mint egy hete tart, s a vége felé közeledik, legalábbis ha a rövidtávú, dinamikus indikátorokra tekintünk. A MOL gyenge eredményében elsősorban belső tényezők, karbantartási munkálatok elhúzódása játszott szerepet, na meg a készletek átértékelése. Így a vártnál gyengébb eredmény limitált csökkenést eredményezhet, mintegy 16.500 pont környékére. Szóval van jó is, meg rossz is. Ezért kisebb verekedés tört ki ma reggel a kollégák között, mikor az emelkedésről vagy csökkenésről döntöttünk. Végül a medvék győzedelmeskedtek a bikák fölött. Kérdés, hogy így lesz-e a piacon is.


Lassulóban a keleti sárkány - Kép: SXC

USA, Európa:

Vegyesen zártak tegnap a vezető tengerentúli mutatók. A nap első felében esést láthattunk, majd megfordult a hangulat, de csak a Nasdaq tudott zárásra pluszba fordulni (Dow -0,29%, Nasdaq 0,05%, S&P500 -0,13%).

A rosszabb japán GDP adat nyomta rá a bélyegét az indexekre, makrofronton pedig nem voltak izgalmak tegnap.

A Google 3%-ot emelkedett azt követően, hogy a leányvállalata, a Motorola bejelentette, hogy az alkalmazottainak 20%-át, közel 4.000 embert bocsát el hamarosan.

A vártnál gyengébb lett a Groupon második negyedéves eredménye. Az árbevétel a várt 575,3 millió dollár helyett 568,3 millió dollár lett, miközben a részvényenkénti profit 3 cent helyett 4 cent lett. A zárás után közel 20%-ot esett a papír árfolyama.

A második negyedévben 6,2%-kal esett a görög GDP, ami valamelyest kisebb az elemzők által várt 7%-nál.

- Ma már nem üres a makronaptár, az eurozónából GDP adatot, ZEW indexet és ipari termelési adatot láthatunk, míg az USA-ban kiskereskedelmi statisztikákat és termelői árindexet publikálnak.


Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Olaj, arany:

Az arany árfolyama eséssel zárta a tegnapi kereskedést. 1.622 dollárról 1.609 dollárig esett a kurzus, az elmúlt két hét emelkedése után elindult a korrekció. Egy szűkülő alakzatban mozog az arany kurzusa, felülről az 1.630 dolláros ellenállás fogja az árfolyamot.

Az olaj árfolyama tovább oldalazott tegnap, 92-94 dollár között. Napok óta a 95 dolláros szint alatt mozog a kurzus, amelyet egy erőteljes emelkedés előzött meg. A technikai kép alapján hamarosan további erősödés jöhet.

Devizák:

- A ma megjelent hazai inflációs és GDP adatok előtti, tegnapi kereskedési nap során jelentősebben csökkent a forint árfolyama az euróhoz képest. A nyitó 277,16-os árfolyamról 279,34-re változott zárásra.

- Az euró-dollár árfolyama 1,2313-ról 1,2332-re változott. Tegnap jelent meg a görög GDP adat, amely a várakozásoknál kisebb csökkenést mutatott. Éves összevetésben a várt 7%-os csökkenés helyett, csak 6,2%-kal csökkent a szezonálisan nem kiigazított GDP nagysága.


Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Távol-Kelet:

- A tegnap mutatott csökkenés után ma korrigálni kezdtek a távol-keleti piacok és ennek következtében emelkedésnek indultak az indexek értékei. A Nikkei 0,35%-kal, a HangSeng index 0,42%-kal mászott magasabbra. A sorból kilóg a Shanghai index, mely 0,34%-ot veszített értékéből.

- Ma reggel nem érkeztek fontosabb makro adatok a Távol-Keletről, mindössze Ausztráliából érkeztek újabb adatok, azonban azok vegyes képet mutatnak. Az autóértékesítés sokkal kisebb mértékben bővült az előző időszakhoz képest, miközben az üzleti bizalmi index javulást mutatott.

Határidős piacok:

A határidős indexek többsége pozitív elmozdulást mutat ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo