Folytatódhat a száguldás a piacokon

Hatalmas rally jött pénteken arra a pletykára, hogy a spanyolok máris jelentkeznek az EFSF-nél a segítségre, s így megteremtődik a lehetőség az EKB segítségre is. Vagyis a Mario Draghi jegybankelnök által megemlített segítség szinte azonnal materializálódik is. Szerintünk pedig a valóság az, hogy voltak, akik túl sokat vártak a csütörtöki bejelentéstől, s csalódtak, és csalódottságukban eladtak. Ez eltolta a piacokat, de csak a támasz szintekig. Pénteken pedig az ellenállások újra ostrom alá kerültek, ez a mai napon is folytatódhat az Erste elemzőinek álláspontja szerint.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A BUX például újra a 200 napos mozgóátlagon van. Kérdés, hogy el tud-e rugaszkodni innen. A rövidtávú indikátorok alapján megvan ennek a lehetősége. A DAX index is szintnél van, s ugyanúgy, ahogy a BUX esetében, a rövidtávú indikátorok helyrejöttek a csütörtöki csökkenésben, így azok alapján akár folytatódhat is az emelkedés. Ez viszont azt jelentené, hogy az index a 7.200 pontos szintet célozná meg.

USA, Európa

- Jól záródott a pénteki kereskedés a tengerentúli piacon, a jó makroadatok segítették az emelkedést (Dow 1,69%, Nasdaq 2%, S&P500 1,9%).

- A szektorindexek közül valamennyi pluszban zárt, a pénzügy 2,5 százalékot, az energia 2,4 százalékot rallizott. A bankok jártak az élen: a Bank of America 3,6 százalékot, JP Morgan 2,6 százalékot emelkedett.

- Örültek a befektetők a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számában bekövetkezett változásnak, mert a várt 100 ezer helyett 163 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma júliusban. A munkanélküliségi ráta azonban a várt stagnálás helyett 8,3 százalékra emelkedett.

- Az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index 52 ponttal szemben 52,7 pontra emelkedett júliusban.

- Pénteken napvilágot látott, hogy Spanyolország hivatalosan is kérheti, hogy az EFSF beavatkozzon az ország kötvénypiacán. Ez is segítette az emelkedést, mert ebben az esetben az EKB is vásárolhatna a másodpiacon kötvényeket. Ez a hír azonban a hétvégén nem nyert megerősítést.

- A Procter & Gamble pénteken publikálta negyedéves jelentését, amelyben a várt 77 centtel szemben 1,24 dolláros eredményről számolt be. A menedzsment egy 4 milliárd dolláros sajátrészvény visszavásárlási programot jelentett be, a papírok 3,1 százalékot erősödtek.

- Ma nem jelenik meg fontosabb makrogazdasági adat illetve gyorsjelentés, ezért nyugodt kereskedés várható.

Olaj, arany

- Az olaj árfolyama jelentősen, 4 dollárt meghaladó mértékben emelkedett a pénteki kereskedés folyamán. A nyitó 87,26 dollárról a nap végére 91,4 dollárra változott az árfolyam.

- Az arany árfolyama napon belül 1.589 és 1.610 dollár között, egy 21 dolláros sávban mozgott, de nap a nap egészét tekintve nem látható elmozdulás és a nyitó 1.610 dolláros értéken fejeződött be a kereskedés.

Devizák

- A forint a pénteki kereskedés során 280,7-ről 277,63-ra erősödött az euróval szemben. Fontos makroadatok nem láttak napvilágot a hét utolsó munkanapján, így a forint erősödése leginkább a kedvező piaci hangulatnak tulajdonítható. Idén a pénteki kereskedési nap során volt eddig a legerősebb a forint.

- Péntek délután publikálták a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának változását az Amerikában, azonban a kedvező befektetői hangulat és vártnál jobb európai értékesítési adatok az euró malmára hajtották a vizet és a hét utolsó kereskedési napján 1,2180-ról 1,2387-es árfolyamra változott az EUR/USD devizapár árfolyamjegyzése

Távol-Kelet

- Kimondottan jó hangulatban kezdődött a hét a távol-keleti piacokon. A Nikkei 2,25 százalékot, a Hang Seng 2,06 százalékot, míg a Shanghai index 0,69 százalékot emelkedett. Az emelkedés a péntek délután megjelent kedvező amerikai makroadatoknak tulajdonítható, ugyanis a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma jelentősen növekedett.

- Japánban két autógyártó vállalat a Toyota és az Isuzu is várakozásokat meghaladó negyedéves eredményt tett közzé. Előbbi árfolyama 2,61 százalékot, míg utóbbié több, mint 6 százalékot emelkedett a hét első kereskedési napján.

- Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága, Indonézia GDP-je az elmúlt három hónapban 6,27 százalékot emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest és 25 százalékkal emelkedett a beruházások értéke is.

Határidős piacok

- A határidős indexek pozitív tartományban találhatóak.

Vállalati hírek

- Ma zárás után teszi közzé a 2011/2012-es pénzügyi év III. negyedévéről szóló jelentést az Egis.

- 500 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indít az OTP. Az elkövetkező egy évben kibocsátandó kötvények lejárata 30 nap és 15 év között változhat. A kamatozás fix és változó is lehet. A kötvényeket forintban, euróban, amerikai dollárban, svájci frankban, bolgár levában, horvát kunában, szerb dinárban, ukrán hrivnyában, orosz rubelben és román leiben bocsátják ki. A kötvényeket a BÉT-re, a szlovák, a bolgár és a román tőzsdékre vezetik be.

- OTP, FHB: A Moody's negatív kilátásokat fogalmazott meg a bankrendszer tekintetében. A főbb pontok: (i) gyenge működési környezet; (ii) további eszközállomány romlás; (iii) gyenge profitabilitás, források szűkössége és további nyomás a tőkeszerkezeten. Ez nem újdonság, ezért ettől sem várunk árfolyamhatást.

- Az OTP 2012. augusztus 2-án 5.729 darab törzsrészvény értékesített javadalmazási politikája keretében. A bank tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.450.218 darabra (1,59%) változott.

- Horvát lapértesülések szerint a horvát állam eladná az INA 19%-os pakettjét a MOL-nak, de hivatalos tárgyalások még nem indultak. A befolyó összeget az államháztartási hiány csökkentésére fordítaná déli szomszédunk. Szerintünk akár részvénycsere, akár készpénzfizetés, vagy ezek kombinációja is elképzelhető. A tranzakcióval a MOL elmélyíthetné együttműködését az INA-val, a szinergiahatások akár több száz millió eurót is elérhetik. A hír kedvező, de az árazás fontos lehet majd.

Gazdasági hírek

- A költségvetési tanács elnöke, Kovács Árpád interjút adott a Népszabadságonline-nak. A főbb pontok:

(i) A költségvetés bevételi oldala továbbra is veszélyben van;

(ii) A bankadó negatívan hatott a növekedési kilátásokra;

(iii) A jövő évi GDP növekedés elmaradhat a kormány által tervezett 1,6 százaléktól;

(iv) Az IMF-fel a megállapodás valamikor ősz és tavasz között születhet meg. Szerintünk túl sok újdonságot nem tartalmazott az interjú, így jelentős hatása nem lesz sem a forintra, sem a részvényárfolyamokra.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak - teljes vagy részleges - felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo