Kamatvágás ide vagy oda, péntek előtt nem mozdul meg semmi

Továbbra is Bernanke szavaira vár a piac, a tegnapi kereskedés leginkább állóvíznek nevezhető. Az amerikai indexek a lokális maximumok környékén ingadoznak, a hazai piac a kamatdöntés ellenére sem tudott látványosan elmozdulni, és a német DAX index árfolyama is egy oldalazást jelző keresztet rajzolt a grafikonra.

Bele kell törődnünk: hazai kamatvágás, illetve fontosabb tengerentúli makroadatok ide vagy oda, a pénteki Jackson Hole-i találkozó előtt nem fognak a piacok egyik irányba sem kibillenni. Azt se felejtsük azonban, hogy az augusztusi uborkaszezon közepén vagyunk, a befektetők nagy része szabadságát tölti, ezért sem érdemes ilyenkor kiemelkedő forgalmat várni.

Vége a gyorsjelentési szezonnak, érdemes összegezni a vállalatok második negyedéves teljesítményét. Az S&P500 papírjainak egy részvényre jutó eredménye nem tudott növekedni a tavalyi év második negyedévéhez képest, stagnálást láthattunk, ez azonban még így is (4,5%-kal) felülmúlja az elemzők várakozását. Az olaj és gázszektor teljesített a leggyengébben, itt közel 20%-kal csökkent a nyereség.

Devizák:

A tegnapi váratlan 25 bázispontos jegybanki alapkamat vágás után jelentős gyengülésbe kezdett a forint. A nyitó 278,43-ról 281,39-re változott zárásra az árfolyam. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint az inflációs félelmek ellenére is lehetőség van a kamatvágásra, melyet a hazai kockázati megítélés további javulása tett lehetővé, ugyanakkor azt is megemlítik, hogy a javulás elsősorban külső tényezőkre vezethető vissza. A következő, szeptemberi ülésen nem várunk további csökkentést, de év végére 6,25%-os alapkamattal számolhatunk.

A dollár árfolyama 1,249-ről 1,2565-ig gyengült, miután a vártnál rosszabb fogyasztói bizalomról számoltak be a tegnapi kereskedés során. A dollár gyengülését a vártnál jobb Richmondi FED index sem segítette, ráadásul az sem erősíti a dollárt, hogy ismételten beindultak a spekulációk a QE3-ról a hétvégi Jackson Hole-i konferencia kapcsán. Az eurót az sem tántorította el, hogy Spanyolországban a várt 1% helyett 1,3%-kal csökkent a GDP.


Forrás: Erste Befektetési Zrt.

USA, Európa:

Egyhangú oldalazás volt tegnap a tengerentúli tőzsdéken, a makroadatok sem hoztak lendületet a piacra, továbbra is kivárás látható Bernanke pénteki beszéde előtt. Friss hír, hogy az EKB vezetői nem vesznek részt a pénteki konferencián. (Dow -0,17%, Nasdaq 0,13%, S&P500 -0,08%).

Ma 12:45-kor találkozik Monti olasz miniszterelnök Merkellel Berlinben.

A Conference Board fogyasztói bizalmi index 9 hónapos mélypontra, 60,6 pontra esett augusztusban, miközben az elemzők várakozása 66 pont volt, a legutóbbi 65,9 ponthoz képest. A gyengébb adat ellenére a piacok nem mozdultak meg látványosan.

A Richmond- i Fed index -9 pont lett a várt -10 pont helyett.

Ma második negyedéves GDP adatot publikálnak az USA-ban.

Olaj, arany:

Az olaj árfolyama a 200 napos mozgóátlag alatt oldalazott a tegnapi kereskedés során. 95,6-ról 96,3-ra emelkedett a kurzus, technikailag nem változott a kép. Továbbra is a 200 napos áttörésére várunk, amely megerősítené a jelenlegi emelkedő trendet.

Ma publikálják a tengerentúlon az olaj és benzinkészleteket. Előbbi esetében 1,75 millió hordó csökkenésre, az utóbbinál pedig 1,45 millió hordós zsugorodásra számít a piac.

Negyedik napja oldalaz az arany, ami várható volt a múlt heti kitörést követően. 1.680 dollár alatt stagnál a kurzus, a lecsökkent volatilitást hamarosan kitörés követheti.


Erste Befektetési Zrt.

Távol-Kelet:

Iránymutató makroadatok hiányában a piacok már Ben Bernanke pénteki Jackson Hole-i beszédét várják. Ennek megfelelően hangulat alapú kereskedés volt tapasztalható a Távol-Keleten. A főbb indexek vegyes teljesítményt mutattak, a Nikkei 0,40%-kal emelkedett, a Hang Seng index érdemi elmozdulás nélkül a nulla százalékos elmozdulás körül billegett, hol a pozitív, hol pedig a negatív oldalon, végül -0,02%-os elmozdulással zárta a kereskedést. A Shanghai index 0,65%-kal csökkent.

Határidős piacok: 

A határidős indexek többsége a pozitív tartományban van ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo