Részvénypiac cikkek


Jó hangulat, de korrekció jöhet

Jó hangulat, de korrekció jöhet 

Az ázsiai piacok enyhe csökkenést mutattak be a múlt heti rallyt követően, amelyre 2013 áprilisa óta nem volt példa. Vagyis a csökkenés természetesnek mondható. Sajtóhírek a kínai szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexnek tudják be, amelyre egyébként nincs előrejelzés.
Ennyi jó hír rég jött egy nap

Ennyi jó hír rég jött egy nap 

Visszahátrál az Orbán-kormány a netadó bevezetésétől, a forint is erősödhet, szárnyalhat a Magyar Telekom. A japán kormány jelentősen megemelte eszközvásárlási programjának keretét, a nemzetközi piacokon is dúl az optimizmus.
Fed: itt a vége az eszközvásárlásnak

Fed: itt a vége az eszközvásárlásnak 

Tegnap ért véget a Federal Reserve kétnapos ülése, ahol a várakozásoknak megfelelően bejelentették az eszközvásárlási program (QE3) lezárását. A FED tavaly decemberben kezdte el kivezetni a havi 85 milliárd dolláros programot.
A tengerentúlon is mozgalmasak a napok

A tengerentúlon is mozgalmasak a napok 

Mozgalmas napokat élnek a tengerentúlon, tegnap új havi csúcsra húzták az indexeket. Számos vállalati hír, makrogazdasági adat és a Fed ülés is a figyelem középpontjába került, alapvetően az utóbbinak köszönhető az optimista hangulat.
Gyenge napot zártunk

Gyenge napot zártunk 

Újabb csalódást keltő adat látott napvilágot tegnap Németországban, gyenge német IFO hangulatindex jelent meg, ami mélybe lökte a piacot. A DAX index a kereskedés végéig már nem is tudott talpra állni, a magasan nyitott bankrészvényekben is profitrealizálás indult, így összességében gyenge napot zártunk.
Könnyedén megcsinálta a stressztesztet az OTP

Könnyedén megcsinálta a stressztesztet az OTP 

Nem remekeltek viszont a déli országok az EBA és az EKB közös stressztesztjén, ugyanis összesen 9 olasz, 3 görög és 3 ciprusi bank is elvérzett, mely bankok a teljes megállapított tőkehiány 83 százalékáért felelnek. A vizsgálaton egyébként minden, európai viszonylatban is jelentős méretű bank megfelelt.
Az új adók csak arra jók, hogy borzolják a kedélyeket

Az új adók csak arra jók, hogy borzolják a kedélyeket 

Az a probléma a tegnapi bejelentéssel, hogy gyökeresen más irány, mint amit korábban a sajtó megszellőztetett. Neveztessen nem a költségcsökkentés, hanem megint az adóemelés és újabb költségelemek kreálásának irányába mutat.
A tengerentúlról kapjuk a lendületet

A tengerentúlról kapjuk a lendületet 

Az USA jól viselkedett pénteken, ma reggelre pedig a Nikkei hozott újabb lendületet a piacokra. Sajtóértesülések szerint nem 20 százalék lesz a benchmark, hanem 25 százalék a GPIF állami nyugdíjalapok esetében.
Már látszik a fény az alagút végén

Már látszik a fény az alagút végén 

Vegyes, de inkább gyenge eredmények jellemezték a tegnapi napot az Egyesült Államokban. Ennek ellenére komoly fordulós jeleket lehet felfedezni az indexekben, elsősorban a DAX esetében.
Meredek esés a nemzetközi piacokon

Meredek esés a nemzetközi piacokon 

Megrángatták a piacokat a tegnapi kereskedésben, mint a macska bajszát. A DAX esetében eltört a 8.700 pontos szint, így már a következő, 8.500 pontos támaszszintet érdemes figyelni.

A vállalati eredmények hoztak megnyugvást a piacokra 

Az amerikai vállalati eredmények hoztak egy kis megnyugvást a piacokra, ugyanis összességében jobbak lettek a várakozásoknál. Az Intel az elmúlt napok eséseit követően magához tért a várakozásoknál kicsit jobb, 66 centes (65 cent volt a várakozás) eredménynek köszönhetően. Ráadásul a PC (notebook, desktop) piac mind a két szegmensben bővült. Így zárás után az árfolyam 2,6 százalékot emelkedett a piacon kívüli kereskedésben.

Megint a félelem uralja a piacokat 

Globális növekedési félelmek uralják a piacokat. Az olaj ára tegnap tovább szánkázott lefelé azon félelmektől hajtva, hogy a kínálat messze meg fogja a haladni a keresletet.

Komoly bukta volt a piacokon 

Több mint két hónapja nem látott mértékű esést könyvelhettek el a tengerentúli börzék a tegnapi kereskedésben. A Nemzetközi Valutaalap rontott a globális növekedési kilátásain, amely nem tett jót a részvénypiacoknak. A technikai képet elnézve hamarosan újabb mélypontra kerülhet az S&P500 és a Dow Jones index, és az árfolyamok tesztelhetik a 200 napos mozgóátlagokat.

Gyorsan romlott a hangulat a tegnap 

A pénteken zárva tartó DAX még masszív pluszban kezdte a napot, de délután már azért kellett izgulni, hogy sikerüljön a pozitív tartományban zárnia. Nem sokon múlt, de végül összejött.

Kína kezdi behúzni a féket 

A Világbank visszavette a kínai növekedésre vonatkozó kilátásokat, amely így egyre közelebb kerül a 7 százalékhoz. Eközben az USA-ban erős munkapiaci adatok láttak napvilágot.

Szépen csendben erősödik a forint 

Az ebola első amerikai diagnosztizált esete a mélybe küldte a tengerentúli piacokat. Közben a magyar deviza szépen csendben erősödik: már a 310-es lélektani határt is áttörte az árfolyam – és tovább menetelhet.

Kis németekké váltak a déliek 

Európában a tegnapi inflációs adat, újra rámutatott arra, hogy itt hosszabb távon zéró lesz a kamat. Az ok igen egyszerű. Míg korábban a déli népek muzsikáltak, s az északiak megtakarítottak, addig mostanra a déliek is kis németekké váltak.

Tegnap nagy esés volt, ma emelkedés jöhet 

Tegnap a DAX ismét nagyon gyengén viselkedett. Az esést a Commerzbank vezette azután, hogy a kiderült: a pénzmosás elleni szabályai nem megfelelőek, így újabb büntetéseknek néz elébe.

Még a szlovákok is többet keresnek nálunk 

Egy friss felmérés szerint a magyar fizetések jóval alacsonyabbak, mint az EU számos országában. Már Szlovákiában is magasabbak a fizetések, ami még a Dzurinda-kormány által 1998 és 2006 között végrehajtott komoly kiigazításoknak köszönhető,

Szétszedték a piacokat 

Szétadták Európát és Amerikát is a növekedési félelmekre, na meg a geopolitikai, illetve a terror veszélyre hivatkozva. Valljuk meg, ezek eddig is itt lebegtek a fejünk felett, mint Damoklész kardja.

Újra emelkedésbe csaphatnak a piacok 

A Dow Jones nagyot emelkedett a 30 napos mozgóátlagról, viszont közben a dinamikus indikátor óvatosságra int. Ennek ellenére (a múltba tekintve) újra emelkedhet a piac. A szétöntött OTP megpróbálhatja letesztelni a 4.300 forint körüli szintet.

Megszorításokat lengetett be Varga 

Itthon a legfontosabb bejelentés volt, hogy a kormány 5 százalékpontos költségvetési kiigazításra készül az elkövetkező években, amely ráadásul a kiadási oldalon jöhet. Így az államadósság gyorsabban, és most már ténylegesen csökkenhet.

Holnap szavaznak a devizahiteles törvényről 

A parlament szerdán szavaz a devizahiteles elszámolási törvényről. Hosszabb lehet az elszámolási idő és a végtörlesztőknek várhatóan nem kell elszámolási díjat fizetniük.

Bemutatkozott az Alibaba a piacokon 

Megvolt az Alibaba debütálása az USA-ban. A kibocsátási árhoz képest 38,1 százalékot emelkedett az első kereskedési napon, azaz a jegyzők igazán elégedettek lehetnek. Annál kevésbé a Yahoo tulajdonosok.

A skótok és az Alibaba bearanyozhatja a mai napot 

A skótokról kiderült, hogy maradnak. Az Alibabát a maximális, 68 dolláros áron adták el a kibocsátás során, ma pedig indul a kereskedés. A BUX és a CECE a mai zárókon kerül átsúlyozásra.

Angolosan távoznak a skótok? 

Ma szavaznak a skótok. Ugyan az ellenzők kis többséget mutatnak, ennek ellenére azért kis bizonytalanságot hoz a piacokra, amivel ugyanakkor nem igazán törődnek a befektetők. A mai népszavazás után nem lesznek exit-poll eredmények, csak holnap értesülhetünk a kimenetelről.

Az őszi hangulat a piacokra is rányomta a bélyegét 

Most éppen a Nasdaq-ba adtak bele, amely eddig szépen vezette a piacokat. Ez is inkább az általános gyenge hangulatot erősíti. Különben is, jön az október, amely szakértők szerint az armageddon időszaka.

A parlament előtt a devizahiteles törvény 

A Fidesz pénteken benyújtotta a deviza spread és az egyoldalú kamatemelések elszámolását és visszafizetését szabályozó törvényt. A parlament szeptember 16 és 24 között tárgyalja a törvényt.

Itt vannak az újabb szankciók – és nem leptek meg senkit 

Megjöttek a szankciók, és nincs bennük meglepetés. A kínai pénzmennyiség a vártnál kisebb mértékben növekedett, az USA-ban kissé többen jelentkeztek munkanélküli segélyért. Közben a békefolyamat halad tovább.

Nem terjesztik ki a devizahiteles törvényt a végtörlesztőkre 

A BUX esetében az emelkedés folytatódására számítunk, amelyet elsősorban az OTP emelkedésére alapozunk. Ugyanis a tegnap megerősítették, hogy nem tervezik a végtörlesztők involválását a nyáron elfogadott törvényben.

Hamarosan kitisztul a kép a devizahiteleseknek 

Várhatóan pénteken nyújtják be azt a törvényjavaslatot, ami a hitelek elszámolásának pontos módját tartalmazza. Lehet, hogy azok is visszakaphatnák a tisztességtelenül felszámolt összeget, akik korábban már végtörlesztették hitelüket, erről azonban csak a frakcióülésen fog döntés születni.

Jól meglepte az EKB a piacokat 

Nem csak átveszi a Fed-től a stafétabotot, és megkezdi októberben a privátszektor eszközökkel fedezett kötvényeinek vásárlását, de az alap, betéti és hitelezési jegybanki kamatokat is csökkentette 10 bázisponttal.

Ma hátradőlhetnek a befektetők 

A mai napon a kivárásé lehet a főszerep. A holnapi EKB kamatdöntés előtt továbbra is csak találgat a piac, hogy lesz-e európai eszközvásárlási program, vagy a nagyágyú bevezetését ezúttal is elhalasztja a tanács.

Az ukrán válság miatt gyengélkedik Európa 

Miközben Európa gyengélkedését láthatjuk a beszerzési menedzser indexek alapján, addig az orosz-ukrán események sem segítenek. A piac jelenlegi „legfontosabb” támogatója az EKB által várható eszközvásárlások (alacsony hozamok) és az amerikai piac, illetve az amerikai gazdaság relatíve jó teljesítménye. Ezek a tényezők ma is pozitív módban tarthatják a piacokat.

Nincs döntés a szankciókról 

Az EU vezetői nem hoztak döntést a szankciók tekintetében, előbb meg kell vizsgálni azok gazdasági hatásait. Nem nagyon látszik, hogy milyen új intézkedéseket lehetne bevezetni, hiszen az eddigiek sem jártak túl sok sikerrel, és ez valószínűleg nem csak Orbán Viktor véleménye.

Az ukrán válság a forintot is bedöntötte 

Az ukrán események végül mégis megmozgatták a piacokat. Ennek az lett a következménye, hogy a DAX index tegnap a hétfői szintre esett vissza. A hazai deviza jelentősen gyengült és immár realitás a 317 forintos euró.

Új szabályozás jön a devizahitelekre 

Az MNB bejelentette az új lakossági hitelszabályozást, ami jövő év elejétől lesz érvényes. A szabályozás érdekessége, hogy jelentősen enyhíti az euró alapú hitelezésre vonatkozó korlátokat.

Nem hozott megoldást az ukrán válságra az elnöki csúcs 

Tegnap Putyin és Porosenko éjszakába nyúló találkozója sem hozott áttörő eredményt, ahogy az várható volt. A két elnök egyetértett abban, hogy az ukrajnai vérontást be kell fejezni, azonban az ehhez szükséges lépéseket mindketten a másiktól várják.

A tegnapi rally után ma jöhet a korrekció 

Hatalmas emelkedést láthattunk tegnap a DAX indexben, ami egészen a 200 napos mozgóátlagig ment. Így ma pihenőre számítunk, s akár a 20 vagy csak a 30 napos mozgóátlagot is visszatesztelheti az index a közeljövőben.

Most az ukrán válság sem érdekli a befektetőket 

Pénteken az ukrán válság elmérgesedésével kapcsolatos félelmekre esett a német piac a nap végén, de ma már ignorálják a befektetők ezeket a híreket – a DAX jelentős emelkedéssel készül nyitni.

Kirobbanó formában a piacok 

Továbbra is kirobbanó formában vannak az amerikai piacok, aminek köszönhetően az S&P 500 index már csak egy karnyújtásnyira van a 2 000 pontos álomhatártól. Európa esetében is emelkedést láthattunk, igaz a beszerzési menedzserindexek mutatói arról tanúskodnak, hogy továbbra sem dübörög az öreg kontinens gazdasága.

Még a szakembereket is meglepte az amerikai adat 

Itthon az augusztus 20-i tűzijáték, Amerikában viszont a Fed jegyzőkönyve okozott nagy durranást. Ugyanis még a sokat látott jegybankárokat is meglepte, hogy mennyire erőteljes a munkaerőpiac javulása.

További növekedés a befektetési alapok piacán 

Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán júliusban is, így immár 22 hónapja töretlen a növekedés. A vagyongyarapodást tekintve a befektetési alapok piacán ebben a hónapban ismét kimagasló növekedést hoztak a vegyes alapok, de kötvényalapok teljesítménye is említésre méltó.

Ezredfordulós csúcsra tört a Nasdaq 

Ez is bekövetkezett! 14 éves csúcsra emelkedett a Nasdaq index. A grafikonra nézve komolyabb ellenállás már nem látszik a 2000-ben elért csúcsig, ráadásul egy szűk bázisból tört ki az index, de egy határozott emelkedő csatornában van továbbra is.

Kiábrándító hírek jöttek Kínából 

Kínában szörnyű tőkebeáramlást mértek, amelyre 2011 év vége és a 2009- es válságos év óta nem volt példa, ennek ellenére Európában a fent vázolt okokból kifolyólag emelkedést várunk. Ráadásul az ázsiai piacokat is csak kissé érintette meg a gyenge kínai adat.

Óriásit bukott az OTP 

A devizahiteles csomag erősen rányomta a bélyegét az OTP és az FHB számaira is. A bankok ma hajnalban publikálták második negyedéves számaikat, amelyben brutális veszteségről értesültek a befektetők.

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik 

Javult a hangulat tegnap a tengerentúli börzéken, már nyitás után elkezdtek felfelé kapaszkodni az indexek és zárásig kitartott a jó hangulat, az Ukrajnából érkező hírek ellenére is.

Készülhetünk a 324 forintos euróra 

Már a Bloomberg is a forinttal foglalkozik, a hírügynökség szerint az opciós árak alakulása alapján 52 százalék az esélye annak, hogy 324,50-es mélypontra zuhan az EUR/HUF kurzusa ebben az évben, miközben májusban még csak 32 százalékos valószínűséget tulajdonítottak ennek. Ma reggel a 314-es szintről indulhat útnak a forint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Klímablog

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan 

Masszív fölényben vannak a benzinesek az autóval rendelkező középkorúak táborában, hiszen 66 százalékuk ilyen meghajtású gépkocsival rendelkezik.

Gazdaság

Az őszi választások előtt nagyon rossz hír Trumpnak

Az őszi választások előtt nagyon rossz hír Trumpnak 

Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo