Friss cikkeink


370 millióból okosodhatnak vállalkozásaink

370 millióból okosodhatnak vállalkozásaink 

Több, mint 370 millió forint pályázati keretösszeggel írt ki új, a versenyképes vállalkozói tudás támogatására irányuló pályázatot a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM). A pályázat célja a vállalkozói kultúra fejlesztése és a vállalkozói szellem erősítése, mindezek által pedig a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése és nemzetközi piacokra való kilépésének elősegítése.
Fidesz és SZDSZ: ezentúl gyakrabban összejönnek?

Fidesz és SZDSZ: ezentúl gyakrabban összejönnek? 

Fodor először látni szeretné a kisebbségi szocialista kormány cselekvési tervét. Ha ez nem felel meg, jöhet a szakértői kormány és csak ezután az előrehozott választások, Orbán az első két lécsőt átugorná. - derült ki a két pártelnök találkozójáról.
Gyógyítható-e a gyógyíthatatlan?

Gyógyítható-e a gyógyíthatatlan? 

Gyógyítható-e a gyógyíthatatlan? Mi van a gyógyszereken túl? Mikor hívjuk segítségül az alternatív gyógymódokat? - dr. Kecskés Gabriella belgyógyász, a Medic-Poliklinika igazgató főorvosa válaszolt a Piac és Profit Magazinnak. "A beteg, ha ragaszkodik a betegségéhez, akkor mi, gyógyítók, csinálhatunk, amit akarunk, eredménye nem lesz."
Új menetrend a MÁV-nál

Új menetrend a MÁV-nál 

A nyaralási főszezon igényeihez igazított nyári menetrend június 21-től, szombattól augusztus 24-ig érvényes.
Újabb plázát kap Budapest

Újabb plázát kap Budapest 

A kőbánya-kispesti KÖKI Terminál után újabb bevásárlóközpont építése kezdődött el Dél-Pesten, a hármas metró vonalán: a Határ úti megállónál lerakták a Neo Center alapkövét.
Van egy jó reklámötlete? Még jelentkezhet!

Van egy jó reklámötlete? Még jelentkezhet! 

Június 23-án, holnap kell leadni a pályamunkákat a reklámszakma egyik legrangosabb díjára, az effie-re. 10 kategóriát indítanak.
Összemosták az árakat a nagy cégek

Összemosták az árakat a nagy cégek 

Árkartellt gyanít, ezért vizsgálatot indított az Európai Bizottság a mosóporgyártók között. A razziát több nagy cég elismerte. Hazánk is érintett.
Készül az APEH az Olimpiára

Készül az APEH az Olimpiára 

A tévé készülék után fizetendő üzemben tartási díjról egyeztetett az APEH és az ORTT elnöke. Sokan "elfelejtik" teljesíteni ezt a kötelezettségüket.
Pénzügyi tévhitek a hazai sportban

Pénzügyi tévhitek a hazai sportban 

A sport és a show business házassága nem mondható általánosnak, mégsem kell temetni még nálunk sem a "futottak még" sportágakat: mind az állam, mind az üzleti szféra elégséges módon válik támogatóvá. Az előbbi a büdzsé nehéz helyzete ellenére is viszonylag bőkezű, az utóbbi pedig társadalmi kötelességét látja beteljesülni e szerepvállalásával.
Igazgatóknak súgnak a fogyasztók

Igazgatóknak súgnak a fogyasztók 

A jól informált, kritikus, de együttműködő ügyfél a menedzserek új partnere lesz. Az új típusú információra nyitottak, az internet a terepük.

Schwarzenegger átment környezetvédőbe 

Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója szerint nem az olajfúrási tilalom az oka a benzin drágulásának, ezért ellenzi annak feloldását.

Kétmilliárdos adócsalás egyetlen cégnél 

Az APEH regionális igazgatóságai 21,5 százalékkal több feljelentést tettek eddig, mint tavaly ugyanennyi idő alatt. Majdnem megduplázódott azonban az elkövetési érték is. Egy autókereskedéssel foglalkozó fővárosi székhelyű kft-nél tartott APEH vizsgálat összesen majdnem két milliárd forintos adókülönbözetet tárt fel.

Búcsú az akkumulátoroktól? 

A BASF üzemanyag celláin szakemberek dolgoznak, hogy a katalizátorok nemesfém tartalmának csökkentésével a hétköznapi használatban is elterjedhessen.

Eltűnt nyugdíjas vállalkozók 

Csak Csongrád megyében 7000 foglalkoztató, nyugdíjas egyéni vállalkozó és őstermelő nem szolgáltatott adatot saját magáról, illetve alkalmazottairól.

Érzelmi előnyöket árulnak 

A Nexus elnyerte a jó nevű üzleti szereplőknek odaítélt Business Superbrand címet. A minőséget, a megbízhatóságot és a kiválóságot képviselik.

Az extrákon már nem spórolunk 

Az AAA AUTO vásárlóinak 55 százaléka már csak az ABS-szel és légzsákokkal felszerelt autókat keresi. A biztonság tekintetében is megnőttek az igények.

200 óra közmunka a rendőrverő szexszimbólumnak 

Egy év alatt teljesítendő, kétszáz óra térítésmentes közmunkára ítélte pénteken az eljáró londoni bíróság Naomi Campbellt, aki néhány hete a londoni Heathrow repülőtéren rendőrökre támadt.

Amerikára figyelt, bezuhant a BUX 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 834,33 pontos, 3,94 százalékos csökkenéssel, 20.322,77 ponton zárt pénteken, ezzel az index kétéves mélypontjára esett.

Veres: "az adót több száz cég fizetné" 

Magyarországon is érdemes foglalkozni az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésével, amely az energiaiipari cégek irreálisan magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg - mondta Veres János pénteken a sajtónak.

10 jó tanács benzinspórolásra! 

Lassan kénytelenek vagyunk megszokni, hogy az üzemanyagárak minden héten emelkednek, és ez a trend a szakértők szerint egyhamar nem fog megfordulni. A nyári hosszabb utazások előtt nem árt, ha megtanulunk néhány olyan trükköt, amelyek segítségével akár 20 százalék benzint vagy gázolajat is megtakaríthatunk. Íme a takarékos vezetés Goodyear által összeállított tízparancsolata.

Még egyszerűbb lesz a neten vásárolni 

Biztonságosabb feltételeket ígér a netes vásárlásokra az EU-ban a fogyasztó kérdések biztosa. Meglena Kuneva pénteken jelentette be az ilyen vásárlások előmozdításának uniós tervét, mely terv számítások szerint már mintegy 150 millió uniós állampolgárt érinthet.

Augusztus végéig állandó ellenőrzések várhatóak 

A hamarosan induló Kánikula-kommandó elnevezésű nyári élelmiszerbiztonsági célellenőrzéshez kapcsolódóan a hatósági ellenőrök a budafoki Campona bevásárlóközpontban végeztek úgynevezett mintaellenőrzéseket pénteken.

Három év alatt visszahozza a pénzt a Mercedes 

Legkorábban ősszel hozhatják nyilvánosságra a német Daimler Benz magyarországi beruházásának állami támogatását, mivel várhatóan annak brüsszeli jóváhagyásra mintegy 3 hónapot kell várni - mondta Kilián Csaba, az ITD Hungary magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség befektetési igazgatója.

Félszáz tipp a vérnyomásproblémák ellen 

Minden esztendőben mintegy 7,6 millió ember hal meg szívrohamban, és 5,7 millióan agyi érkeringési zavarban. Nyolc percenként elveszítünk egy magyar állampolgárt.

Más felé folyik a pesti szennyvíz 

A tervek szerint a Ráckevei-Duna-ág vízminőségének javítása érdekében a dél-pesti szennyvíztelep tisztított szennyvizét a nagy Duna-ágba vezetik.

Gáz és villany: kikapcsolás csak végső esetben! 

A villamosenergia- és gázáraknak könnyen és egyértelműen összehasonlíthatónak, átláthatónak kell lenniük, a tényleges fogyasztáson kell alapulniuk.

Telemedicina: az öregkori önállóság lehetősége 

Az infokommunikációs technológiák alkalmazása jelentős segítséget nyújt az előre látható, idős korban jelentkező problémák hatékony kezelésében.

Képesek leszünk Európában dolgozni? 

A képesítési keretrendszertől azt várják, hogy hazánk belátható időn belül a kialakuló egységes európai oktatási térség aktív szereplőjévé válik.

Zöld utat kapott a jövedéki-adócsökkentés 

Ez Európai Unió zöld utat adott a jövedéki adó csökkentési elképzeléseknek, és az olajcégekre kivethető, úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésének. Mindazonáltal továbbra is többségi álláspont, hogy az adóeszközök nem alkalmasak az üzemanyagárak befolyásolására. Több tagállam - köztük Németország, Dánia és Svédország - állítólag kereken elutasította az adócsökkentés lehetőségét.

Összegyűjtik a környezettudatos ötleteket 

A KÖVET idén is meghirdeti Környezeti Megtakarítás Díjait. A pályázaton bármely szervezet részt vehet olyan megvalósult intézkedésekkel, amelyek egyszerre hoztak környezetvédelmi és gazdasági hasznot.

600 milliós projekt a Somlónál 

Hatszázmillió forintos fejlesztéssel kívánják megoldani az elkövetkező években a Somló-hegy és a környező néhány település ivóvízellátását, illetve a víz minőségének javítását - mondta Schwartz Béla, Ajka polgármestere, a kistérség önkormányzatait tömörítő Új Atlantisz Térségfejlesztési Társulás elnöke Ajkán, az ivóvízellátásról rendezett kistérségi konferencián.

"Miért nem fizethetek bankkártyával?" 

A magyarok 2007-ben már több alkalommal használták bankkártyájukat vásárlásra, mint készpénzfelvételre. Az elfogadóhely azonban továbbra is kevés.

Gyurcsány: "nagyvonalúbb adórendszer kell" 

Van remény arra, hogy az energiaárak hosszú távon fenntartható és mindenki számára elfogadható szintjében sikerül egyezségre jutni, ha a fejlett világ fogyasztói a jelentős részben a fejlődő világhoz tartozó energiatermelőkkel közvetlen egyeztetéseket folytatnak - vélte csütörtökön Brüsszelben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Pannon: Újabb példaképek Magyarországnak 

Tizennegyedik alkalommal adták át a Pannon Példakép Alapítvány díjait 2008. június 9-én. Ezúttal egy józsefvárosi integrált modellű iskola igazgatója, egy terápiás céllal daganatos gyerekeket üdültető gyerekpszichológus és a Baár-Madas Református Gimnázium újraindítója vehette át a kitüntetést és az ezzel járó egymillió forintot. Az alapítvány fontos társadalmi ügyet képvisel, mert a követésre érdemes személyes példák felmutatása nélkülözhetetlen. Kutatások szerint ugyanis a hétköznapi hősökkel könnyű azonosulni.

Vértes: "Magyarország törékeny" 

Nincs markáns európai gazdaságpolitikai alkalmazkodás a jelenlegi világgazdasági helyzethez, minden tagországra rá van bízva, hogyan reagál. A következmény: a gyengébb országok, köztük Magyarország, megszenvedik ezt a válságot, az erősebbek relatíve könnyebben átvészelik, mondja Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke, aki szerint Magyarország egyensúlyi trendjei javulóban vannak.

Egyre többen viszik a gyógyszerhulladékot a patikába 

Magyarországon a lakosság az elmúlt évek kampányai hatására a keletkező gyógyszerhulladék 25-30 százalékát már a gyűjtőkonténerekbe dobja.

Magyarországon az iPod vetélytárs 

Megérkezett Magyarországra és hamarosan a boltokban is elérhető lesz a SanDisk nemrégiben bejelentett új MP3-lejátszója. A Sansa Fuze méltó vetélytársa lehet az iPod nano készülékének.

Olcsó import ellen tüntetnek a tejtermelők 

Tiltakozó akciókat kezdenek élelmiszer-áruházak előtt a magyar tejtermelők, ha nem vezetnek eredményre a meghatározó áruházláncokkal indított tárgyalások az olcsó import visszaszorítása és a felvásárlási ár csökkenésének megállítása érdekében - hangzott el csütörtökön a Tej Terméktanács budapesti sajtótájékoztatóján.

Mától online is vehetünk MÁV-jegyet! 

A MÁV megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését; a jegykiadó terminálokat csütörtökön működés közben tekintette meg a debreceni Nagyállomáson Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgatója.

Hiánypótló könyv a közigazgatásról 

Az egyik legösszetettebb magyar törvény - KET - összefüggéseibe enged betekintést egy most megjelent könyv. A KET Kérdezz-felelek naprakész kiadvány.

M6: 2010-re Szekszárdra ér 

A nyáron kezdődik a munka, és 2010 tavaszára befejeződik az M6-os autópálya építésének második fázisa, a Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasz.

Szemét dologra köteleznek 

Az EU célja, hogy 2020-ig elérjék a háztartási hulladékokból és más forrásból származó papír-, vas- és üveg ötven százalékának újrahasznosítását.

A tulajdonosi szétválasztás a cél 

A villamosenergia-termelés és a hálózatüzemeltetés teljes tulajdonosi szétválasztását támogató szövegváltozatokat fogadott el az Európai Parlament.

A németeket is meglepte a Mercedes 

A német sajtó hosszú idő óta nem foglalkozott olyan terjedelemben Magyarországgal, mint a Daimler beruházáshoz kapcsolódó csütörtöki beszámolókban. A lapok véleménye, hogy a kecskeméti helyszín kiválasztásában a jó infrastruktúra, a szakképzett munkaerő jelenléte, továbbá a mérsékelt munkabérek játszottak döntő szerepet.

Ígéret a gépjárműadó csökkentésére 

A fuvarozók és a kormány képviselői szerdán folytatták az egyeztetést a versenyfeltételeket javító megállapodás-tervezetről, az érdekképviseletek tájékoztatása szerint az álláspontot nem közeledtek.

Mire figyeljünk lakásvásárláskor? 

Sok probléma van a lakosság számára nyújtott építőipari szolgáltatások területén, a megoldásukhoz a szolgáltatásnyújtók magatartásának megváltozása mellett a fogyasztók felelős hozzáállása is elengedhetetlen - fogalmazták meg a felügyeleti és szakmai szervezetek képviselői szerdán, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának ülésén.

Új jogszabályokkal védenék a gyalogosokat 

Az EU-ban becslések szerint jelenleg évente több mint 8 ezer gyalogos és kerékpáros hal meg, 300 ezer pedig megsérül. Az EP most elfogadta Francesco Ferrari jelentését, amely az eredeti terveknél korábban tenné kötelezővé egyes új gyalogosvédelmi technológiák, mint például a fékrásegítő alkalmazását.

Nem mindegy, miképp isszunk alkoholt 

A Dreher Sörgyárak Zrt. Magyarországon eddig példa nélküli kampányba kezd a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítéséért. A program elsődleges célja az alkoholfogyasztással kapcsolatos tudatosság növelése a magyar lakosság körében. A Talmácsi Gábor együttműködésével megvalósuló kezdeményezés az egyéni felelősség középpontba állításával kíván társadalmi értéket teremteni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Adózás

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől 

A banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Cégblog

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz?

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz? 

A Temu és hasonló kínai online platformok rohamos térnyerésével egyre többen keresnek olcsó elektronikai alkatrészeket ezeken az oldalakon.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo