Az Európai Régiók Gyűlése 1996 decemberében fogadott el egy nyilatkozatot a regionalizmusról, majd többéves előkészületek után elkészült a Regionális Önkormányzatok Európai Chartája (Charta). Ezek a dokumentumok meghatározzák a régiókkal szembeni tartalmi és formai követelményeket, amelyek követését ajánlják a ratifikáló államoknak.
Mit mond a Charta?
A Charta szerint a régiókat, azok alapvető önkormányzati jogait alkotmányos elismerésben, illetve védelemben kell részesíteni. Rögzíti, hogy határaik hozzájárulásuk nélkül nem változtathatók meg, jogaik védelmében bírósághoz fordulhatnak, tevékenységük felett csak utólagos törvényességi ellenőrzés gyakorolható. A régió fogalmát is megadja a dokumentum: az állam legnagyobb területi egysége, a helyi önkormányzatok és a központi állam között helyezkedik el, és választott testülettel rendelkezik.
A régióknak saját és átruházott feladataik megvalósításához megfelelő szabályozási és végrehajtási eszközökkel kell rendelkezniük. Általános hatásköri felhatalmazással kell ellátni őket a szubszidiaritás elvét követve, mind a településekkel, mind a nemzeti állammal való viszonyrendszerben. Külön megemlíti a Charta a régiók finanszírozási kiegyenlítő szerepét a helyi önkormányzatok irányába, valamint az interregionális együttműködés, határon túli kapcsolatok jelentőségét.
A Charta kiköti a régiók részvételi jogát az őket érintő nemzeti döntéshozási eljárásban, deklarálja részvételi jogukat az európai intézményekben és a nemzetközi kapcsolatok alakításában. A régiókat megilleti a szervezetük önálló alakításának joga, de mindenképpen rendelkezniük kell egy közvetlenül választott testülettel és egy végrehajtó orgánummal.
A regionális demokrácia egyik lényeges feltételeként - a finanszírozási önállóság keretében - pedig az adómegállapítás és -kivetés jogát is rögzíti a Charta.
A régióépítés stratégiája
Mindezek a követelmények és törekvések figyelmeztetnek arra, hogy a regionalizálás folyamatának átfogóan kell érintenie a teljes állami és önkormányzati igazgatást, a hatásköröket, finanszírozást, mindezek alkotmányos alapjait. Ez a feladat lényegesen több és más, mint a területfejlesztési régiók megerősítése, nem is oldható meg a regionális politika mint közpolitika dimenzióján belül, hanem egész állami-politikai berendezkedésünket érinti.
A régióépítés stratégiájának megalkotása előtt nem a földrajzi lépték, hanem a tartalom kérdésében kell döntést hozni. A megye, illetve régió közötti választás nem egyszerűen területszervezési, területfejlesztési, igazgatás-szervezési, hanem alapvetően politikai kérdés, a hatalom centralizációjának, decentralizációjának kérdése, amely ebből a szempontból alkotmányos szabályozás kérdése is.
A politikai, illetve az önkormányzati típusú régió alapkritériuma a közvetlenül választott képviselet megléte, az önkormányzati alapjogok alkotmányos erejű biztosítása, valamint ezzel összhangban az önálló kompetenciák, a saját források telepítése. Az intézkedések intenzitása, minősége alapján csak évtizedek múltán dönthető el, hogy hosszabb távon a régió milyen helyet tölt be a magyar közigazgatási és politikai rendszeren belül.
Az uniós csatlakozással összefüggésben tehát fontos a megfelelő méretű és funkciójú területfejlesztési régiók kialakítása, megfelelő teret adva a térségi tervezésnek, programozásnak és az állami - esetleg nemzetközi források - hatékony elosztásának. Ugyanakkor önmagában a csatlakozás miatt Magyarországon nem kell a kialakult régiókban feltétlenül önkormányzati típusú testületeket létrehozni, de az alkotmányozás keretében ez kitűzhető a demokratikus kormányzás céljaként, és a regionális területfejlesztési intézményrendszer alapját képezheti ennek.
Ésszerű igazgatás
A területfejlesztési régiókban viszont feltétlenül ki kell építeni az államigazgatási egységeket is, hiszen ezt indokolja az EU által is megkövetelt monitoringrendszer kiépítése és a területi tervezéssel-programozással összefüggő állami feladatok "decentralizációja" - ténylegesen dekoncentrációja -, ésszerű igazgatási megszervezése. A közigazgatás modernizációja, hatékonyságának és eredményességének igénye miatt célszerű az adminisztratív régiók továbbfejlesztése is.
A tervezési-statisztikai régiók későbbi lehatárolásának sem az analitikus - természeti, földrajzi, tájegységi -, hanem továbbra is a normatív - a területi közigazgatási beosztást -indokolt követnie. Ez azt jelenti, hogy a regionális lehatárolást csak a területi, vagyis jelenleg a megyei közigazgatási rendszer megváltoztatásával, racionalizálásával összhangban - szükség esetén attól eltérő időpontban - indokolt megváltoztatni. Ehhez pedig az országgyűlésben nagyobb politikai egyetértésre és társadalmi méretekben jelentősebb érzelmi konszenzusra, regionális identitásra van szükség, amely vélhetően csak egy új választási időszakra alakítható ki.
A megye, illetve régió közötti választás nem egyszerűen területszervezési, területfejlesztési, igazgatás-szervezési, hanem alapvetően politikai kérdés, a hatalom centralizációjának, decentralizációjának kérdése.
