A kiszámíthatatlanság okozta félelmektől vezérelt egyén kapaszkodókat keres, pótlékok után nyúl. A félelem azonban gátolja a tiszta gondolkodást, a félelem szülte gondolat gyakran torz: megjelenik a demagógia, legyen szó akár a globalizációellenes dühről, akár a globalizáció idealizálásáról, globofónokról vagy globománokról.

Az új életmódhoz kötődő egyik félelemforrás az a felgyorsulás, amelynek következtében egy napunk a mában sokkal aktívabban telik, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. A kommunikációs nehézségek minimálisra csökkentek, sokkal hatékonyabban és gyorsabban tudjuk szervezni üzletünket és életterünket. Több hatás ér bennünket, sokkal összetettebb élethelyzetekben, több csatornán érkező, sokszor ellentétes információk áradatában kell döntéseinket meghoznunk. Többet és gyorsabban teljesítünk. De vajon képesek vagyunk-e ezt félelem nélkül tenni?

Az életmódbeli változás a szétesés és az eligazodásra képtelenné válás veszélyérzetét okozhatja a személyiségben. Tény, hogy az új életmód nem kockázatmentes. A kreatívak, a magukat hamar feltalálni képesek maradnak talpon, akik magas fokú problémamegoldó készséggel rendelkeznek, és az információkat szintetizálni tudják. Nekik áll a világ. Nem könnyű elfogadni, hogy a külső körülmények hatására meg kell tanulni néhány új viselkedésmintát és készséget, amelyek nélkül nehéz lenne boldogulni az új életformában. Célszerű elsajátítani néhány ismeretet (technikai eszközök kezelése, idegen nyelvek), különben a lemaradók közt találjuk magunkat. És nem éppen kellemes érzés egyszer csak rájönni: képtelen vagyok közéjük tartozni, utolérni őket.

Az ember nem ok nélkül érezheti azt, hogy kényszerítik a körülmények, autonómiája, szabad döntéshozatala kárt szenved. Be kell állnia a sorba, hasonulnia kell, hogy eredményes maradhasson.
*
A globalizáció lassan, de biztosan ki fogja termelni az emberekben a teljesség iránti érzékenységet. A tömegkommunikáción keresztül eljutnak hozzánk a világ legtávolabbi pontjainak eseményei is. Átérezhetjük, hogy a szegénység, a természeti katasztrófák, újabb háborúk nem távoli, bennünket nem érintő problémák. Egyre nehezebbé válik az elhatárolódás a „távolitól”. Másrészt az emberi identitás mélyén már meglévő holisztikus szemlélet felszínre kerülése azzal is jár, hogy az ember megérzi, nem véletlenül részese valamely kornak. Mint ahogy önmaga sem néhány biológiai komponens véletlenszerű összejátszásának eredménye.

Egyéni sorsot a korszellemmel összeszőtt kontextusban megtapasztalni, a történelem egy periódusának soha meg nem ismételhető összképében jelen lenni és annak kimenetéhez hozzájárulni – mindez lehetőség, amellyel önkéntelenül is élnünk kell, hiszen nem létezhetünk okok és okozatok nélküli vákuumban.

A globalizációhoz szükséges feltételek egybeesése sem véletlen. Olyan „világhelyzetben” élünk, amikor ki kell fejlesztenünk egy újfajta világszemléletet és cselekvésmódot, különben néhány évtizeden belül elpusztíthatjuk az emberi élethez szükséges elemi feltételeket. Ezért hát gondoljunk úgy a globalizációra, mint kihívásra, lehetőségre, amely kezünkbe adja a kulcsot, hogy egy teljes mértékben összekapcsolt, gyors eredmény elérésére képes világban oldjuk meg a válságot.

A globalizáció van az emberért, és nem fordítva. Ha félünk és menekülünk tőle, a foglyaivá válunk. Míg ha megtanuljuk kezelni, akkor az általa nyújtott új lehetőségeket saját életünk élvezetesebbé tételének és személyiségünk kiteljesedésének szolgálatába állíthatjuk.

Globofób juhtenyésztő

A globalizáció ellenzői nem a fiatalok. A globofóbok zömében 34 és 64 év közötti, diplomás, remek vásárlóerőnek tekinthető városi férfiak, akiknek rangidős rétege részt vett a 60-as évek diákmozgalmaiban. A globalizáció e generációból is kitermeli a hangadó „bekiabálókat”. A legismertebb közülük az a 47 éves dél-franciaországi juhtenyésztő, aki az élelmiszer-ipari multik által fenyegetve érzett mezőgazdász kisember félelmeinek szimbólumává vált.
José Bové 1999 augusztusában társaival bedöntötte a megnyitás előtt álló millau-i McDonalds étterm néhány falát, vezetékeket téptek ki a falból, levették az ajtókat, ablakokat, sőt még a tetőt is. A „műanyag tálcás csajkarendszer” uniformizáló hatása ellen intézett akció előzménye az volt, hogy az EU betiltotta a hormonkezelt amerikai marhahús behozatalát, mire az USA 100 százalékos pótvámot vetett ki az európai mezőgazdasági termékekre (ez érintette érzékenyen a francia rokfort készítőit).

A pálya széli bekiabálók lassan már benn vannak a pályán. A rokonszenvező tömegek hangereje elhallgathatatlan. Bové novemberben már hivatalos meghívottként vett részt az ugyancsak botrányba fulladt seattle-i WTO-tanácskozáson. Lionel Jospin kormányfő ebédre hívta őt Párizsba, Jacques Chirac a francia mezőgazdasági vásáron kereste fel őt a paraszti érdek-képviseleti szervezet standján (amire korábban ügyet sem vetett), a Business Week pedig az 50 legbefolyásosabb európai közé választotta a juhtenyésztőt.

A csoportos garázdasággal vádolt Bové pere ez év júliusában valóságos népszínművé vált: a vádlott országjáró körúton buzdította tiltakozásra híveit, 20-30 ezren tüntettek mellette, a tévében élőben közvetített bírósági tárgyalást kihangosították az utcákra. Végül enyhe ítélet született: másfél év felfüggesztett börtön. Ami jelez némi hatásfokot.

De továbbra is kérdéses, hogy e generáció valóban ki tudja-e vonni magát a globalizáció hatásai alól? Álljon itt egy sokat sejtető momentum válaszként. Amikor a seattle-i WTO-tanácskozás ellen tüntetők egyesíteni kívánták erejüket, a világ minden tájáról trombitálták össze elvtársaikat. Mi ez, ha nem egy minden értelemben globálisnak mondható kezdeményezés? Amelyhez kénytelenek voltak igénybe venni a globalizáció motorját: a világháló segítségével szervezték meg a különböző csoportok érkezését és jelenlétét.
No comment. Az eset önmagáért beszél.

Az összeállítást írta: Kriston László