Világviszonylatban sem ritkaság az internet és az elektronikus kereskedelem tárgyában a jogalkotás hiánya: alig néhány állam volt eddig képes arra - például az USA és Németország -, hogy a felvetődött problémákat jogilag megragadja, és valamilyen szinten megkezdje megoldásukat.

Az Európai Unió többéves előkészítés és viták sorozata után 2000. június 8-án fogadta el az elektronikus kereskedelemről szóló 2000/31/EC irányelvet. Ezzel az internet jogi szabályozása hatalmas lépést tett előre, az irányelv ugyanis nem csupán a szűken vett elektronikus kereskedelemmel kapcsolatban tartalmaz alapelvi szintű szabályozást, hanem kitér számos olyan kérdésre is, amelyek rendezése az interneten megjelenő szolgáltatók és felhasználók szempontjából is garanciális jelentőségű; így az elektronikus szerződések mellett az internetszolgáltatók felelősségét is rendezi. Az egyes tagállamokat csupán az elérendő célokat illetően kötelezi - s most már rajtuk a sor -, hogy lényegi tartalmát nemzeti jogukba átültessék.

Példátlan lehetőség, védendő érték

Az unió értelmezésében az internet egy eddig példátlan lehetőségeket magában hordozó médium, így szabályozásának mindenkori kiindulópontja mint védendő érték a kommunikáció szabadsága és a személyiségi jogok. A szabályozásnak alkalmasnak kell lennie a technológiai és innovációs befektetések ösztönzésére, a verseny támogatására, az új technológiákhoz való szabad hozzáférés lehetővé tételére és természetesen a globális kommunikáció lehető legteljesebb kiterjesztésére is.
Az irányelvből ezek alapján a következőket érdemes szemügyre venni: a „site-hoz való jog”; az internetszolgáltató fogalma; a szolgáltatók felelőssége, tájékoztatási kötelezettsége általában és az üzleti kommunikáció során; elektronikus szerződések; önszabályozó kódexek, vitarendező testület létrehozása.
Az irányelv megtiltja a tagállamoknak, hogy az on-line szolgáltatások nyújtását előzetes engedélytől tegyék függővé. Ennek megfelelően megteremti a site-hoz való jogot, amelynek értelmében bármely természetes vagy jogi személy elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat nyújthat az interneten. (Ez persze nem érinti az egyébként engedélyhez kötött tevékenységeket.)
Magyarországon ma speciális engedély nélkül gyakorolható ugyan az elektronikus kereskedelmi tevékenység, de az internetszolgáltatáshoz, illetve adattovábbításhoz távközlési engedélyre van szükség.

Szolgáltatók és kényes kérdések

Internetszolgáltatónak minősül az irányelv szerint minden természetes, illetve jogi személy, aki, illetve amely bármilyen információs társadalmi szolgáltatást nyújt.
Az internetszolgáltatók - a tisztességes piaci magatartás és a fogyasztóvédelem alapvető követelményeként - kötelesek mindenki számára könnyen elérhetővé tenni alapvető adataikat, például nevüket, székhelyüket, e-mail címüket.
Üzleti kommunikáció során - legyen az reklám, direkt marketing stb. - ugyancsak világosan tudatniuk kell ezeket az adataikat a felhasználókkal. A kéretlen üzleti információt - az úgynevezett spam üzeneteket - pedig „postázni” is csak úgy szabad, hogy jellegük már a „borítékon”, tehát megnyitás nélkül észlelhető legyen. A szabályozott hivatások - ügyvédek, könyvvizsgálók, orvosok stb. - üzleti kommunikációjának szabályozását az egyes szakmák etikai, illetve magatartáskódexeire bízza.
Az internetszolgáltatók felelősségének rendkívül kényes kérdését is rendezi az irányelv: nem felel a szolgáltató - főszabály szerint - a tartalom esetleges jogellenes, jogsértő voltáért, ha pusztán közvetíti azt, vagy tevékenysége pusztán a „caching”-re (távoli és gyakran jelentkező igények helyi kielégítését szolgáló kisegítő memóriában való tárolás) korlátozódik, illetve ha saját rendszerében előfizetője, tehát harmadik személy javára tárol információt.

Számos kivétel

A tagállamoknak a szerződéskötést elektronikus úton is lehetővé kell tenniük - állapítja meg az irányelv 9. cikkelye. Így például az olyan jogszabályi követelményeket, amelyek az írásbeliséghez fűznek joghatást - esetleg az okirat bemutatását írják elő, vagy a szerződés eredeti példányáról beszélnek -, meg kell változtatni, hiszen ezek a fogalmak elektronikus közegben nem értelmezhetők.
E téren azonban számos kivételt is tartalmaz az irányelv. Nem minden szerződést köthetünk majd meg elektronikus úton a jogharmonizációt, illetve csatlakozást követően: ilyenek például az ügyvédi ellenjegyzéshez kötött szerződések, az öröklési, illetve a családi jog területére tartozó jogügyletek.
Az irányelv ezenkívül meghatározza az elektronikus szerződéskötés folyamatát is: az elektronikus kereskedelmi szerződés akkor tekinthető megkötöttnek, ha a felhasználó elektronikus elismervényt kap a szolgáltatótól arról, hogy az megkapta az ő elfogadó nyilatkozatát, s utóbbi megerősíti azt, hogy az elektronikus elismervény megérkezett hozzá.
Az elektronikus aláírásról az Európai Unió önálló irányelvet fogadott el, amelynek átültetése várhatóan hazánkban is hamarosan megtörténik. (Lásd erről szóló cikkünket a … oldalon.)

Netikettek

Az EU bátorítja az internettel kapcsolatos - az egész unióra kiterjedő - önszabályozó kódexek, voltaképpen újabb netikettek létrehozását.
Az internetszolgáltatók és felhasználók aktív közreműködésére számítanak tehát az internet szabályozásában. Tervezik egy európai szintű vitarendező testület, illetve a nemzeti hatóságok közti kooperációs testületek felállítását is.
Mindez azt tükrözi, hogy a világhálós szabályozásban végül is az egyik legnagyobb nehézséget az internet megfoghatatlan, határokat figyelembe nem vevő volta jelenti, s az, hogy műszaki adottságai miatt nehezen ellenőrizhető. A hatékony szabályozás tehát határokat kell átíveljen, világviszonylatban van szükség azonos szabályok alkalmazására.