Magyar módi

Az októberi cannes-i televíziós vásáron és kiállításon tették nyilvánossá az európai államok tévénézési szokásait felmérő kutatás eredményeit. Eszerint Európában a magyarok töltik a legtöbb időt a képernyők előtt: napi 232 percet. Ennek ellenére az interaktivitás nálunk még gyerekcipőben jár.

A Magyar Televízióban (MTV) a Repeta című műsor révén kezdődött meg az internet integrálása a televíziós programba, mondja Turák János internetmenedzser, aki úgy fogalmaz, hogy „az MTV honlapjának indítását a meglévő jogok, tartalmak felhasználásának optimalizálása vezérelte 1999 végén”. A folyamat „házon belüli koordinációja” érdekében az MTV növelte tulajdonrészét az Új Képújság Kft.-ben. Az elnök, Szabó László Zsolt személyében a televízió on-line irányban elkötelezett szakemberre lelt (ő vezette be a Duna Televízió honlapján az adások on-line letöltési lehetőségét). Az egyes műsorok adatait, tartalomleírásait azonban nem könnyű megszerezni. Egyelőre csak azok jeleskednek az on-line együttműködésben, akiknek személyes érdekük is, hogy minél több médiumban jelen legyenek. Az elektronikus B2B és belső kommunikáció tekintetében az új tévészékház hozhat újat.

A tv2 kultúrmissziójának tekinti az „internetre nevelést”, egyre több műsorában népszerűsíti a világhálót. A csatorna külön üzletágként kezeli az on-line médiát, amellyel számottevő bevételt kíván generálni. Ez év elején indította promóciós honlapját, amelyet 5–10 ezer felhasználó látogat meg naponta, tájékoztatta lapunkat Kelemen Gábor internetigazgató. A honlapról a legfontosabb műsorok letölthetők (reklám nélkül!). A tévében és interneten egyaránt a szappanoperák és a Tények a legnépszerűbb programok. Az interaktivitás már megjelenik a Csiszár.hu című műsorban, amelynek csupán 50 perce off-line tévéadás, 30-40 percen át kizárólag on-line folytatódik, a nézők csevegéssel és válaszaikkal vehetnek részt, és még a kamerát is (táv)mozgathatják. Acsatorna stratégiai célja, hogy a ma vezető horizontális portálok (Origo, Index) komoly vetélytársa legyen: új horizontális – azaz komplex tematikát és szolgáltatásokat nyújtó – portált indít (lapzártánk után), hogy a nézőinek on-line kezdőlapja legyen.

Az RTL Klub novembertől megújítja honlapját, amelyen ezentúl letölthető videoanyagok és e-commerce-megoldások is a néző rendelkezésére állnak majd, jelentette be John Ondreasz, az RTL Klub multimédiáért felelős vezetője az Internet Hungary konferencián. Ondreasz felhívta a figyelmet arra, hogy a televíziós technika 77 éves történelme után most visszatérünk a gyökerekhez: ismét olyan kicsi képernyőn nézzük a mozgóképet (a számítógép-monitoron, a világhálón), mint a kezdetekben. A különbség viszont lényeges: „te dönthetsz, mikor és mit akarsz nézni”. Az Európában több mint 50 csatornával jelen lévő RTL-csoport hazai munkatársa a társaság innovációs készségeiről csak annyit jegyzett meg: „Nem sietjük el döntéseinket”. Meg nem erősített információink szerint a RTL Klub honlapja a megújulás előtt 4-5 ezer látogatót regisztrált naponta.

*
Egy napra jutó tévénézési átlag 1999-ben (percben)
Magyarország: 232
Olaszország: 225
Nagy-Britannia: 219

Észak-Amerika: 236
Ázsia: 151

Forrás: Médiamétrie – Eurodata

*
Az interaktivitás kapuja
A nemzetközi trendek ismeretében az Antenna Hungária is felismerte, hogy a digitális műsorterjesztés irányába kell a jövőben fejlődnie, mondja Kárpáti Rudolf, a vállalat műsorterjesztési vezérigazgató-helyettese.
Az analóg televíziós adás műholdas, kábeles és földfelszíni technikával juthat el a háztartásokba. Az elsőt több mint négy éve végzi a vállalat, főként kábeltévé-fejállomások számára. Az analóg földfelszíni műsorszórásnál a különböző gerincadók (tévétornyok) sugárzási frekvenciájának különböznie kell egymástól, máskülönben két szomszédos torony jelei a közös lefedettségű területen zavarnák egymást. Ezért egyetlen tévécsatorna országos sugárzására frekvenciák egész sorát használják fel, ami egy véges számú közvetítő közeg (frekvenciák) esetében különösen érzékeny pont. A digitális földfelszíni sugárzással azonban lehetséges az egyfrekvenciás műsorszórás, így vételkörzetenként akár 25–30 televízió-műsor, illetve egyéb interaktív jellegű adatszórás is eljuttatható a nézőkhöz. Az Antenna Hungária (AH) 1999 júliusa óta végez kísérleti digitális földfelszíni televíziós szolgáltatást Budapesten, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Hírközlési Főfelügyelet (HiF) ideiglenes engedélyével. A későbbiekben ebből kinőhet az interaktív televíziózás is, egy visszirányú adatátvitel biztosításával, azonban a digitális műsorszórás feltételeinek megteremtése inkább jogi szabályozás, semmint beruházás kérdése, véli Kárpáti.

Az Antenna Multimédia Kft. az értéknövelt szolgáltatások terén külön EPG (electronic program guide)-szerkesztőséget tart fenn, továbbá DVD-k kiegészítő menüit készíti. E technológiai hozzátétel megteremtéséhez az egyik legfejlettebb szoftverrel rendelkeznek, amellyel a Matrix DVD-változata is készült Amerikában, mondja Hegedűs Sándor multimédia vezérigazgató-helyettes, aki szerint a DVD-fogyasztók stratégiailag fontosak az interaktív televíziózás szempontjából: e két szolgáltatással átlátható és kezelhető szinten tapasztalják meg az interaktivitást. Az alacsony hazai internetelterjedtség miatt talán éppen a televízió és annak EPG-szolgáltatása lehet az interaktivitás és a média összeolvadásának magyar kapuja.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo