Munkahely cikkek


Hitel, munkahely, árak: ezen aggódik a magyar

Hitel, munkahely, árak: ezen aggódik a magyar 

A magyar fogyasztók közül a legtöbben a hitelek miatt aggódnak, többen, mint az emelkedő élelmiszerárak, vagy a munkahelyek biztonsága miatt - derül ki a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felméréséből.
Újabb cégek az "Egészséges munkahelyek" között

Újabb cégek az "Egészséges munkahelyek" között 

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) biztonságos karbantartást célzó „Egészséges munkahelyek" kampányának második évében 52-re nőtt a hivatalos kampánypartnerek száma. 2011-ben újabb hét a magán- és állami szektort képviselő páneurópai szervezet és multinacionális vállalat - az AEIP, a CPME, a Dupont, az ECTA, az EORNA, a Golder Associates és az UEPG - csatlakozott a kezdeményezéshez.
Munkahelyi gondok? Hazavisszük!

Munkahelyi gondok? Hazavisszük! 

A dolgozók több mint egynegyedét otthon is foglalkoztatják a munkahelyi gondok. Főképpen a vezető beosztásban lévőkre és a vállalkozókra jellemző, hogy nem igazán tudják lezárni munkanapjukat cégüknél, benti tevékenységüket hazatérve is folytatják. A munkavállalók egyötöde nem hagyja otthon magánéleti problémáit, azokat kollégáival is megosztja. A családi történéseket sokkal inkább a nők, mint a férfiak szokták megbeszélni munkahelyükön - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet május végén készített az Ipsos, az ország munkavállalóit reprezentáló 600 fő személyes módon történő megkérdezésével.
Sok magyar menne külföldre

Sok magyar menne külföldre 

Bár a terv megvan, a magyaroknak egyelőre alig több mint két százaléka pályázott osztrák, német, svájci vagy liechtensteini állásokra annak kapcsán, hogy a négy ország a hónap elején megnyitotta munkaerő-piacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai tagállamok munkavállalói előtt - derül ki a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet idén áprilisban on-line megkérdezéssel készítettek.
A legtöbben egyből lelépnének a munkahelyükről

A legtöbben egyből lelépnének a munkahelyükről 

Világszerte hiányzik a munkahelyek iránti elkötelezettség a fiatal alkalmazottakból. Legfőképpen a munkahelyi nyomást érzik, ami hosszú távú megtartási és menedzsment problémákat okoz a vállalatok és az országok számára. A munkahelyi nyomás érzékelése a magyar piacon sajátos képet mutat, és világszinten hazánkban az egyik legalacsonyabb a munkavállalók elkötelezettsége - állapította meg a GfK Nemzetközi Alkalmazotti Elkötelezettség 2011 felmérése.
Családbarát munkahelyek: milliókat kapnak a kormánytól

Családbarát munkahelyek: milliókat kapnak a kormánytól 

Mostantól pénzjutalommal is ösztönzi a kormányzat a munkaadókat arra, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, melyekkel családos munkavállalóikat segítik - idén újragondolt tartalommal hirdeti ugyanis meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkársága a Családbarát Munkahely Pályázatot - jelentették be Budapesten "A családi élet és a munka egyensúlya - fókuszban a családbarát munkahely" című konferencián.
Hatezerbe került a nem létező állás

Hatezerbe került a nem létező állás 

Az ország több nagyvárosában, nem létező gyárakba hirdetett állásokat egy hajdúhadházi férfi, aki előzetes orvosi vizsgálat díjaként a jelentkezőktől hatezer forintot kért. Az 1200 sértettet felvonultató ügyben a tatabányai rendőrkapitányság kedden zárta le a nyomozást - tájékoztatott a rendőrség.
20 ezer baleset a munkahelyeken

20 ezer baleset a munkahelyeken 

Mintegy 20 ezer bejelentett munkahelyi baleset történt 2010-ben Magyarországon, amelyből 95 volt halálos - közölte Bakos József, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke hétfőn Baktalórántházán.
Csak pozitívan!

Csak pozitívan! 

A versenyképességhez elengedhetetlen, hogy egy cégben a vezetőtől az utolsó alkalmazottig mindenki képességei legjavát nyújtsa. A pozitív pszichológia szerint ennek eléréséhez a dolgozó jóllétére kell hatással lenni. Kutatások bizonyítják, hogy a vállalkozások által vágyott jellemzők - a jó teljesítmény, a kezdeményezőkészség, az elkötelezettség - megléte szoros összefüggésben van ezzel. A munkaadóknak nemcsak a gyengeségek fejlesztésével, hanem az erősségek megerősítésével és a jóllét állapotának megteremtésével is foglalkozniuk kell.
Íme, a legnagyobb emailes bakik a munkahelyen!

Íme, a legnagyobb emailes bakik a munkahelyen! 

Egy felmérés szerint az alkalmazottak munkaidejük 70-80 százalékát töltik csak munkavégzéssel, a többit másra fordítják, a többi között e-mailezésre. Ilyenkor az egyik leggyakrabban elkövetett hibájuk, hogy megnyomják a küldés mindenkinek gombot, miközben privát üzenetet küldenek. A HR Portál számba vette, milyen bakikat vétenek leginkább a dolgozók, és mire kell odafigyelni az e-mailezés sorá

A munkamánia veszélyei 

Egyre többen döntenek a függetlenség, karrier mellett, ami miatt nem létesítenek tartós párkapcsolatot, vagy ha mégis, valami miatt a munkába menekülnek, kapcsolataikat elhanyagolják. Terjed a munkamánia és vele a (társas) magány. A magányos menedzserek számára pedig már működnek exkluzív társkeresők is.

A magyarok többsége szereti a munkahelyét 

Regionális összehasonlításban a magyarok a legelégedettebbek jelenlegi munkahelyükkel. Az átlag magyar munkavállaló jellemzően rugalmatlan, pesszimista karrierjével kapcsolatban, ám főnökétől rendszeres visszajelzést kap munkájáról - derül ki a Grafton Recruitment hat közép-kelet európai országra kiterjedő kutatásából.

Rólad milyen kép alakult ki a munkahelyeden? 

Lejárt a munkaerőpiacon az élethosszig tartó állások ideje és a nyugdíjig tartó munka. A karrierváltás és annak tudatos irányítása egyre inkább terjed, amelynek eszköze a personal branding, vagyis az énmárka. Sokan nem foglalkoznak az önmenedzseléssel, pedig minden cselekedetünkkel, megnyilvánulásunkkal üzenetet küldünk a külvilágba, azok alapján ítélnek meg minket - figyelmeztet Dr. Juhos Andrea karrier-tanácsadó, coach.

Egyre inkább kiborulnak a nyugati munkavállalók 

Az angol és német nyelvterület sajtóját szemlézve úgy tűnik, a HR-esek egyik legfontosabb feladata a stressz kezelése. Az USA vállalatai az öngondoskodás támogatásán és az egészségügyi reform kommunikálásán dolgoznak.

"Miért csak ennyi pénzt kapok?" 

A magyar munkavállalók részéről legtöbb kritika a béreket és a szakmai fejlődési lehetőségeket éri, míg a napi feladatokat és a közvetlen főnököt pozitívan értékelik a dolgozók - derül ki a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös felméréséből.

Két szombatot kell végigdolgozni jövőre 

Jövőre két szombat is munkanap lesz a szerint a nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg a 2011. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről.

Egyre több harmincas munkavállaló kerül krízisbe 

A kiégés, a munkahelyi krízis már nem a negyvenes-ötvenes korosztályt veszélyezteti, hanem egyre inkább a 30-as munkavállalóknál jelentkezik, éppen akkor, amikor minden adott lenne ahhoz, hogy élvezhessék eddigi befektetéseik gyümölcsét. Vajon mi okozhatja a krízis előretolódását? És mindenekelőtt, hogyan előzhetjük meg?

Nehéz döntés: több fizetés, vagy bejárni az irodába? 

Világszerte ötből három munkavállaló úgy gondolja, hogy az eredményes munkavégzéshez manapság már nem kell feltétlenül az irodában tartózkodni - derül ki a Cisco frissen közzétett, Connected World Report címet viselő nemzetközi felméréséből. A válaszadók olyannyira fontosnak tartják a vállalati információk rugalmas és mobil elérését, hogy 50%-uk inkább választana alacsonyabb fizetéssel járó, de irodán kívüli munkavégzést lehetővé tevő munkahelyet.

Amit nem tudunk, azt nem is kérhetjük számon 

Kétfajta munkavállaló létezik, a tájékozott, és a másik, aki azzal sincs tisztában, mit kellene követelnie. Ha a dolgozók részéről sem merül fel igény egy egészséges, biztonságos munkahely iránt, akkor munkavédelem ide, kockázatértékelés oda, továbbra is emberáldozatokat fog követelni ez a hozzáállás. Pedig számos esetben bebizonyosodott: a betegség a munkából ered. Sokan nem fogják fel, milyen sokat tehetnek már azzal is, ha tájékozódnak jogaikról. Vagy akár azzal, hogy elolvassák ezt a cikket.

"Többet mozgok, mégis hízom!" 

Az irodában töltött hosszú munkaórák nem csupán a pénztárcánkat dagaszthatják fel, de testsúlyunkat is jelentősen megnövelhetik - derült ki a kanadai Montreali Egyetem munkatársinak új tanulmányából.

Milyen képzés a jó képzés? 

A tréningek hatékonyságát, a cég számára való hasznosságát a program tartalmának megítélésével alapozzuk meg. A döntéshozóknak értelmezniük kell a képzési ajánlatban szereplő fogalmakat, amelyek az adott képzés tartalmát meghatározó tényezők, hisz nem mindegy, hogy az ajánlott felkészítés a kitűzött célt valósítja-e meg, vagy sem.

Ön is részesedik a munkahelye eredményeiből? 

Megéri az összes munkatársat bevonni a munkavállalók pénzügyi részvételét biztosító programokba, mert így nő cég iránti lojalitás, az alkalmazotti összefogás, illetve a dolgozók tulajdonosi, részvényesi tudata is erősödik - derül ki az MGYOSZ által irányított, valamint a Deloitte szakmai támogatásával megvalósuló kutatásból.

Pénztől esik el, aki nem vált munkahelyet? 

Aki nem vált munkahelyet, jóval kevesebbet keres - állítja a Work Force Személyzeti Tanácsadó, melynek tapasztalatai szerint nem árt, ha időnként megmérjük magunkat a munkaerőpiacon, és az aktuális kereslet-kínálathoz igazítjuk elképzeléseinket. A válság után különösen ajánlott munkavállalóknak ez a lépés: a krízis nyomán átalakult munkaerőpiacon más feltételeknek kell megfelelni, mint a korábbi időszakban.

Macska, dugó, szeretkezés – miért késünk a munkahelyről? 

Szinte nincs olyan munkavállaló, aki ne késett volna munkahelyéről. Ilyenkor illik elnézést kérni és indolni, ugyanis a munkadó ezt elvárja. Vannak, akik nyers őszinteséggel próbálkoznak, és vannak, akik kacifántos történetekbe bonyolódnak. A megmosolyogtató történetek mellett egy munkaadó vall a késések kezeléséről.

Összeegyeztethető a család és a munkahely 

Kevés a családbarát munkahely hazánkban, amelynek hátterében az alternatív foglalkoztatási formákkal és a családos emberekkel szembeni rossz beidegződések állnak, de a munkaközpontú társadalom és a munkahelyeken uralkodó trendek sem kedveznek a családosoknak. Szakemberek szerint csapatépítők helyett inkább "családépítő" programokra lenne szükség.

Te lennél a céged arca? 

Míg öt-tíz évvel ezelőtt a marketing mostohagyermeke volt a belső PR, addig mára a hatékony belső kommunikáció, azon belül pedig a munkaerő-megtartás egyik fő eszközévé nőtte ki magát. Ehhez hozzájárult a külső környezet változása, valamint az új informatikai eszközökben rejlő lehetőségek is.

Ön hogyan éli meg a munkahelyi terhelést? 

A fokozott pszichés terhelés már fiatal nők esetében is jelentősen növeli a koszorúér-betegség kockázatát. A tanulmány az Occupational and Environmental Medicine szakfolyóiratban jelent meg.

"A főnök megint a Facebook oldalamat böngészi!" 

A magyarok többsége felháborítónak tartja, ha főnöke nyomon követi online közösségi életét. A férfiak szabadabban kezelik az internetezést, és az online közösségi oldalak kapcsolatépítési lehetőségeit is jobban kihasználják. A nők szívesebben kávéznak, mint szörföznek, a főnök tekintetét viszont éberebben figyelik - derül ki a Barátikör.hu legújabb felméréséből.

Adósságai vannak? Forduljon a főnökéhez! 

Egyre többen nem tudják, vagy csak nehezen kifizetni hitelük törlesztő részleteit, illetve nem tudják rendezni egyéb tartozásaikat. Ilyen esetben a gyorskölcsönöket ígérő cégek helyett érdemesebb a munkáltatóhoz fordulni, akinek több eszköz - munkabér-előleg, munkáltatói kölcsön - is a rendelkezésére áll, amivel anyagilag támogatni tudja a nehéz helyzetbe került dolgozót.

Vállalkozóból alkalmazott: mik a lehetőségek? 

A válság előtt a karrier utak többnyire szabályosak voltak: a sikeres szakember beosztottból vezető, majd saját cégét irányító vállalkozó lett. A rosszabbodó gazdasági körülmények miatt azonban sok vállalkozó föladta terveit, cégét, és megpróbált visszatérni egy vállalathoz.

10-ből 9 magyar nem szereti a munkahelyét 

A magyar munkavállalók csupán 8 százaléka nagyon elégedett a munkahelyével, és ezzel a sor végén kullogunk nemzetközi összehasonlításban - derül ki a Randstad nemrégiben elvégzett kutatásából. Az elégedettség több szempont függvénye, ami függ a munka jellegétől, és a munkatársak képzettségtől is. A fizetés kevésbé, a jó főnök nagyon ösztönző.

A főnöknek nem kellett a szexi alkalmazott 

Túl csinos alakja miatt bocsátottak el egy nőt az Egyesült Államokban egy banktól, legalábbis ezt állítja a hölgy, aki emiatt pert indított volt munkahelye ellen.

Válság idején is maradjunk közös nevezőn 

HR-szempontból a legfontosabb tennivaló válság idején a munkaerő megfelelő kihasználása és az őszinte kommunikáció. Különösen fontos, hogy leépítés esetén is megmaradjon az őszinte kommunikáció, és az elbocsátott ne büntetésként élje meg a döntést.

Jön az újabb teher májustól 

Változnak a munkába járási költségtérítés szabályai, amely elbocsátáshoz, valamint a vidékiek diszkriminálásához vezethet. A jogász szerint a cégek már-már luxus-kiadásként tekintenek a dolgozók munkába járásának költségeire. A munkaadók szerint viszont aránytalanul nagyok a rájuk rakódó terhek.

Munkahelyek: Audi, Mol és a Bosch tetszik a fiataloknak 

Azok a vállalatok tudják elhalászni a legtehetségesebb fiatalokat, amelyek folyamatosan jelen vannak a felsőoktatásban, megszólítják őket és vonzó munkakörülményeket kínálnak. Ebben úgy tűnik 2009-ben az Audi a legsikeresebb, mert a műszaki és a közgazdász hallgatók körében is a legvonzóbb munkaadó lett.

Rossz főnökök, avagy kiket kell nekünk elviselnünk? 

Munka- vagy hatalommániás, erőszakos, korrupt, következetlen, dilettáns - csak néhány a legrosszabb vezetői típusokból, akiket kénytelenek vagyunk elviselni munkahelyünkön. A karrier-tanácsadó szerint, ha nem jövünk ki főnökünkkel, akkor inkább a szervezeten belül nézzünk szét, mert most kockázatos a munkahelyváltás.

Elbocsátásra készülnek? Van más megoldást is! 

A bizonytalan piaci viszonyok az atipikus munkavégzési formák felé tolják a cégeket. Azonban a csökkenő munkaerőigény, a magyar munkakultúra és a törvényi szabályozások sem kedveznek ezek terjedésének. Vajon milyen HR politikát követnek a cégek jövőre? - a választ közelmúltban megtartott HR workshopon kaptuk meg.

Mely szakmával találhatunk könnyebben állást? 

A jövő HR-ese multifunkcionális lesz. Keresettek lesznek a bio- és környezettechnikával foglalkozó szakemberek, biztonságtechnikai specialisták, wellness szakértők. A válságból a megújulás, a nyitottság jelentheti a kiutat - hangsúlyozták a szakemberek a Változások, választások, vélemények című workshopon, amelyet a HR Portal és A Tanácsadó magazin szervezett.

Automatizálással csökkentett költségek 

Egy vállalat tudástőkéjének meghatározó részét jelentik a rendelkezésre álló dokumentumok és a hozzájuk kapcsolódó munkafolyamatok. Naprakész, rendszerezett és gyors elérhetőségük kritikus pont a szervezet hatékony működése szempontjából. E területen nyújtanak segítséget a vállalati folyamatok menedzselésének automatizálását végző szoftverek, növelve egyúttal a cég működésének hatékonyságát is. Ráadásul most állami támogatás is segíti a rendszerek bevezetését.

Mennyibe kerül a munkahelyi lojalitás? 

A dolgozók többsége, héttizede büszke jelenlegi munkahelyére, szívesen beszél róla másoknak. Pozitív érzéseiket táplálja, hogy tízből nyolcan kötődnek munkatársaikhoz: hárman nagymértékben, öten lazábban. Ugyanakkor a lojalitást a munkavállalók felénél felülírná, ha máshonnan 20 százalékkal jobb anyagi ajánlat érkezne - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos végzett október végén. A felmérés online módszerrel készült, s a válaszoló 500 fő nemi, életkori és településtípus szerinti összetétele megegyezik az aktívan dolgozókéval.

Az egészség fontosabb: munkahelyi ártalmak 

Az elhízástól a rezgő kézi eszközök használatán keresztül a kis döntéshozatali hatáskörig számos tényező befolyásolja, hogy valakinél mekkora kockázata van bizonyos munkahelyi ártalmak, izom- és vázrendszeri problémák kialakulásához - jelentették francia kutatók az Arthritis és Rheumatism című szaklap októberi számában.

Érdemes tisztában lenni a munkahelyi kockázatokkal 

Noha sok munkáltató tudja, hogy kockázatértékeléssel csökkenthető a munkahelyi balesetek és megbetegedések száma, mégis sok a hiányosság. Amikor a munkáltatónak fel kell mérnie, milyen veszélyeknek vannak kitéve a dolgozók, nemcsak a védőfelszerelésekkel, veszélyes gépekkel, technológiákkal kell számolnia, hanem olyan új kockázatokkal is, mint a stressz, az erőszak és a megfélemlítés, amelyek egyre inkább terjednek.

A naplók elemzése mindenki érdeke 

A rendszernaplók elemzése nem csak jól felfogott érdeke a cégeknek, a pénzügyi szektorban vagy a távközlési szolgáltatóknál már kötelező feladat. Ezt rendszeres auditokkal ellenőrzik a felügyeleti szervek, hogy bizonyosságot szerezzenek róla, a szervezet a törvényeket betartva működik és az adatok biztonsága garantált.

"Ki mer szólni a főnöknek?" 

A dolgozók gyakran figyelmeztetik egyenrangú kollégáikat a kellemetlen szituációkra, mint például a lecsúszott slicc vagy a kellemetlen lehelet; feletteseikkel szemben azonban már ritkábban teszik ezt meg - derült ki egy közel 4500 amerikai dolgozót megkérdező amerikai kutatásból.

A munkahelyi pazarlás formái 

A munkaadók átfogóbb iránymutatást várnak HR-eseiktől a munkahelyi energiatakarékosságot illetően - olvasható HR Magazine oldalán. Az EDF Energy által 3000 dolgozó bevonásával készült kutatásból kiderül, hogy 59%-uk nincs tisztában a takarékossági intézkedésekkel, és egyharmaduk több tanácsot vár el felettesétől illetve a HR osztálytól ezzel kapcsolatban.

Hamarosan csak ajánlólevéllel találunk állást? 

Két éven belül az ajánlás alapú toborzás fog dominálni a munkaerőpiacon, különösen mivel a közösségi média előretörésével egyre jobban kihasználják az internetes lehetőségeket a felhasználók. Az emberek már nemcsak szórakozás miatt látogatják a közösségi site-okat, hanem munkakeresés és karrierjük fejlesztése céljából is. Mivel azonban a munkaadók is keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a jelentkezőket közvetlenül el tudják érni, nehéz helyzetbe kerülhetnek a megújulásra képtelen állásportálok.

"Kirúglak, ha munkaidőben használod a Facebookot!" 

Nem használhatják munkahelyükön a Facebookot és más közösségi portálokat Zürich város alkalmazottai - a városvezetés azt követően döntött így, hogy a dolgozók az utolsó figyelmeztetést is figyelmen kívül hagyták.

Csökkenhet az esélye, hogy elveszítjük a munkahelyünket 

Az Európai Bizottság előreláthatólag augusztus végéig formálisan is jóváhagyja hazánk számára az operatív programok keretében nyújtott uniós pénzek átcsoportosítását, amit leginkább a munkahelyek megtartására költ Magyarország - közölte Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo