Magyarországon a munkavállalók mindössze 8 százaléka elégedett a jelenlegi munkaadójával a Randstad nemzetközi állásközvetítő cég kutatása szerint. Ezzel sereghajtók vagyunk a nemzetközi listán, nálunk csak a japánok és a kínaiak elégedetlenebbek 7 illetve 6 százalékkal. A sor végén található ezek mellett Görögország és Csehország 18 illetve Szlovákia 16 százalékkal - cikkez a The Gazette.
A legelégedettebbek a dán és a norvég munkavállalók, mindkét országban a dolgozók 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon elégedett, de szeretik munkahelyüket a kanadaiak és a mexikóiak is (35 százalék). Jól teljesített az Egyesült Államok is 31 százalékkal illetve Svédország 29 százalékkal a munkatársi elégedettséget illetően.
A felmérés elsősorban azt mutatta, hogy milyen fokú a munkavállalói bizalom illetve milyen a dolgozók várakozása a munkahelyi változások valószínűségét illetően és hogy ők maguk terveznek-e munkahelyváltást a következő fél évben.
Bár Pozvai Zsolt, a Develor Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója nem szeretett volna találgatni, mi az oka annak, hogy Magyarországon ilyen kevés dolgozó vallotta nagyon elégedettnek magát, mivel a teljes kutatást nem ismerik (sajnos mi sem kaptunk több információt arról a felmérést végző cégtől), közölte, hogy tapasztalataik szerint a magyar munkavállalóknál általában alacsony az elégedettség - különösen a válság kirobbanása óta - a munkahely biztonságával kapcsolatban, hiányolják a tervezhetőséget. Az információáramlás minősége örökös gond, és az együttműködés egyes területein is tapasztalnak hiányosságokat.
Ugyanakkor a dolgozók általában elégedettek a munkakörülményekkel, az ösztönzési rendszerek egyes elemeivel (cafeteria). Sok esetben a munkaköri feladatok minőségével, tartalmával is, tehát szeretik a munkájukat. Több esetben tapasztalták, hogy nincs gondjuk a vezetői stílussal, de ebben már nagyon szór a mezőny.
Még nagyon kevés helyen szerepelnek a vezetők "kiégettségével" kapcsolatos kérdések, de egyre több helyen szembe kell nézniük ezzel a problémával, amire megoldást kell találniuk a cégeknek. Hangsúlyozni kell, hogy az elégedettség minden esetben több szempont függvénye, ami erősen függ a munka jellegétől, és a munkatársak képzettségtől - tette hozzá a vezérigazgató. Általában elmondható, hogy a munkahely megbízhatósága, tervezhetősége a legfontosabb tényezők között van a munkavállalók elégedettségét illetően, már a felsőfokú végzettségűek esetében is. Előtérbe került a család-munkahely egyensúlya, de fontos a dolgozóknak az érdeklődési terület és a munkaköri feladatok közötti harmónia is.
Mint elmondta, csak megerősíteni tudja, hogy a pénzügyi ösztönzők hatása kevésbé jellemző. Jelentős továbbá a munkahely hangulata, az egyik legmeghatározóbbnak a közvetlen vezetővel való kapcsolatot látja Pozvai. Hozzáfűzte: nem véletlenül mondják, hogy mindenki egy céghez csatlakozik, de végül egy főnököt hagy ott.
10-ből 9 magyar nem szereti a munkahelyét
A magyar munkavállalók csupán 8 százaléka nagyon elégedett a munkahelyével, és ezzel a sor végén kullogunk nemzetközi összehasonlításban - derül ki a Randstad nemrégiben elvégzett kutatásából. Az elégedettség több szempont függvénye, ami függ a munka jellegétől, és a munkatársak képzettségtől is. A fizetés kevésbé, a jó főnök nagyon ösztönző.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
Véleményvezér
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?
A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában
Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben
Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?
A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén
Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta
Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.