Hatezerbe került a nem létező állás

Az ország több nagyvárosában, nem létező gyárakba hirdetett állásokat egy hajdúhadházi férfi, aki előzetes orvosi vizsgálat díjaként a jelentkezőktől hatezer forintot kért. Az 1200 sértettet felvonultató ügyben a tatabányai rendőrkapitányság kedden zárta le a nyomozást - tájékoztatott a rendőrség.

Az elkövető 23 különböző e-mail címet használt. Nyomdaipari, konzervgyártó, édességcsomagoló és orvosiműszer-készítő állásokra toborzott jelentkezőket, akiket az ország különböző pontjain ugyanarra az időpontra hívott művelődési házakhoz, kérve, hogy vigyék magukkal a hatezer forint befizetését igazoló csekket - tette hozzá a megyei főkapitányság sajtóreferense.

Léber Gabriella elmondta: a jelentkezőket a találkozó helyszínén senki nem várta. A rendőrség az e-mail címek alapján jutott el az elkövetőig, aki egy debreceni hajléktalan segítségével nyitott bankszámlát. A pénzforgalmi adatokból kiderült, hogy 60 ember fizetett a csalónak, további 1200 esetben kísérleti szakaszban maradt a bűncselekmény, mert a címzettek nem adták fel a kért összeget.

A sajtóreferens tájékoztatása szerint az üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo