Klímaharc cikkek


Így hamukálnak az olajcégek a klímaváltozásról

Így hamukálnak az olajcégek a klímaváltozásról 

Nem ismerik el, hogy jelentős szerepük volt a létrejöttében, hogy most zajlik, és hogy azonnali cselekvésre lenne szükség. Fenntarhatósági és etikai jelentéseikben valami távoli dologkként kommunikálják a globális felmelegedést, amit majd egyszer kezelni kellene. Ha egyáltalán érdemes és már nincs túl késő ehhez.
Összeesküvéssel vádolja az olajmulti a milliárdos családot

Összeesküvéssel vádolja az olajmulti a milliárdos családot 

A Rockefellerek ötödik generációja vív harcot az Exxon Mobil olajmultival, amelynek elődjét éppen e család alapította. Az Exxont évek óta támadják sokfelől a klímaváltozást tagadó s ezzel a részvényeseket félrevezető üzletpolitikája miatt. A cég most hangzatos vádakkal vág vissza ellenségei egy csoportjának: a Rockefellereknek. Egy dallasi bíró beidézett két főügyészt, mint potenciális vádlottat, ami már önmagában hajmeresztő.
Környezetkímélőbbek lesznek a hűtők

Környezetkímélőbbek lesznek a hűtők 

A hűtőszekrények kompresszoraiban és a légkondicionáló berendezésekben lévő HFC-k, azaz hidro-fluor-szénhidrogének kibocsátásának további csökkentését határozta el több mint 100 ország egy globális egyezményben. Nemcsak az otthoni frigókról van szó, hanem az épületek és gyárak nagy hűtőrendszereiről is.
Nem sci-fi, hogy ellep minket a tenger

Nem sci-fi, hogy ellep minket a tenger 

A tengerek mentén elhelyezkedő országok egyre gyakrabban néznek szembe azzal, hogy part menti városaik utcáit elárasztják el a hullámok. Az USA-ból drámai adatok érkeznek a tengerszint emelkedéséről.
95 százalékkal kéne kevesebbet fogyasztani 2050-re

95 százalékkal kéne kevesebbet fogyasztani 2050-re 

Alig két héttel a Föld Órája előtt a világon már több ezer civil kezdeményezés zajlik azért, hogy a mozgalomhoz kapcsolódva aktívan tegyen az éghajlatváltozás mérsékléséért. Közben az Európai Bizottság (EB) arra készül, hogy ellehetetlenítse Európa éghajlatvédelmi céljainak teljesülését és a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény implementációját.
Gyorsul a jégtakarók olvadása, ezek a városok süllyedhetnek el

Gyorsul a jégtakarók olvadása, ezek a városok süllyedhetnek el 

Tudósok kiszámolták, ha elolvadnak a sarkköri jégsapkák, mely nagyvárosok kerülnek véglegesen víz alá. A lista azért megdöbbentő, mert jó úton haladunk ennek megvalósulása felé: az elmúlt 2800 évben egyszer sem volt ilyen gyors a jégtakarók olvadása.
Harcolnánk, de csak ha ingyen van

Harcolnánk, de csak ha ingyen van 

A magyarok nagy része látja, hogy gond a klímaváltozás és az MTA friss kutatása szerint áldozni is hajlandó lenne azért, hogy kevésbé ártson a környezetnek. Ez jól hangzik, de valójában viszont a többség csak akkor vált zöldebb megoldásra, ha azzal spórol is.
Zseniális húzással mentik meg a Földet

Zseniális húzással mentik meg a Földet 

A korábbi évekkel ellentétben látványos egyetértéssel ért véget az ENSZ évente megrendezett nemzetközi klímatanácskozása Párizsban. Az új megállapodást december 12-én 19 óra 27 perckor fogadták el az 1992. évi ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében részes államok kormányzati delegációi. A döntést szokatlan lelkesedés fogadta: csúcstalálkozókon ritkán látni hurrázó politikusokat, állva ünneplő delegációkat, egymás nyakába boruló szakértőket, az eredményhez szívből gratuláló újságírókat.
A globális emisszió 78 százalékának árát senki nem fizeti meg

A globális emisszió 78 százalékának árát senki nem fizeti meg 

A klímaharc egyik kulcsfontosságú eszköze az üvegházgáz-emisszió beárazása. A Világbank jelentése szerint 2012 óta duplájára nőtt a karbonpiacok volumene, vagyis azok a regionális rendszerek, melyek megfizettetik a nagy kibocsátókkal légszennyezésüket.
Elszegényedhet a lakosság klímaegyezmény nélkül

Elszegényedhet a lakosság klímaegyezmény nélkül 

Az éghajlatváltozás kedvezőtlen mellékhatásai a nincsteleneket érintik a legkellemetlenebbül. Radikális emissziócsökkentési vállalások nélkül a klímaváltozás másfélszer annyi embert taszíthat szegénysorba, mint amekkora a létszámuk most, figyelmeztetnek a szakemberek.

Öt évünk van fékezni a klímaváltozást 

Legkésőbb 2020 után csökkennie kell az emberiség által kibocsátott üvegházhatású gázoknak, hogy a klímaváltozás következményei még kezelhetőek legyenek. A klímaváltozás elleni harc következő fontos állomása Bonn lesz, ahol nehéz kérdésekkel kell szembenéznie a diplomatáknak - közölte a WWF.

Megbuherálnák a bioszférát a klímaváltozás miatt 

Amerikai tudósok azt szeretnék, ha a megállíthatatlan klímaváltozás fékezésére technológiai eszközökkel nyúlnának bele a természet rendjébe a tudomány képviselői. Méghozzá kormányzati pénzek segítségével.

Új módszer a környezetszennyezés ellen: kővé váló széndioxid 

Nemcsak a mondák és mítoszok hősei dermednek kővé, hanem a légkört szennyező emisszió is. Tudósok rájöttek arra, hogyan változtathatják a széndioxidot ásvánnyá a talaj mélyén. A módszer nem olcsó, de elnyelheti az összes légkörbe juttatott üvegházgázt.

Magyarország: 60-70% esélyünk van átvészelni a klímaváltozást 

Már létezik világatlasz arról, melyik állam milyen erős alkalmazkodási készségekkel bír a klímaváltozás kihívásaival szemben. A tőzsdeindex mellett itt a Notre Dame Global Adaptation Index.

Egymásra ígért Peking és Washington 

Történelmi jelentőségű megállapodás született Pekingben, eddig sem az Egyesült Államok, sem Kína nem szívesen kötelezte el magát emissziócsökkentési célok mellett. Most végre megtört a jég.

Jól keresnek a szennyezők az emissziós kvótákon 

2020-ra megduplázódhat az ÜHG-kibocsátási engedélyek száma Európában, állítja a Sandbag lobbiszervezet. A kvóta-túlkínálat már most is túl alacsonyan tartja a karbonárfolyamot.

Klímacsúcs: sok kicsi, sokra ment 

Sikernek értékelte a New York-i klímacsúcsot Bartholy Judit klimatológus, aki szerint most nem hatalmas, átfogó egyezményeket akartak tető alá hozni, hanem kisebb, de konkrét és értékelhető vállalások hangzottak el.

Bukhatja a tengerpartokat Spanyolország 

Akár egy negyvenméteres sávot is elveszíthet tengerpartjából egyes szakaszokon Spanyolország az éghajlatváltozás miatt 2050-re, mert az emelkedő tengerszint súlyosan erodálja a turisták által is kedvelt földközi-tengeri partokat.

A porszívók is beszállnak a klímaharcba 

Új uniós szabályozás lép érvénybe szeptembertől, eszerint az Unión belül tilos olyan porszívót forgalomba hozni, melynek elektromos teljesítménye meghaladja az 1600 wattot. Emellett maximum 80 decibelben a zajszintet is korlátozzák.

Nekünk befellegzett... 

Minden mozgalom megsínyli, ha egy hangadó alakja szakít az irányzat dogmáival. Így tett a 41 éves Paul Kingsnorth, aki arra a következtetésre jutott, évtizedekkel ezelőtt elhagytuk azt a pontot, amikor menthető lett volna világunk. Civilizációnk mai rendjének összeomlása elkerülhetetlen.

Fintorognak a zöldek az új uniós szabályon 

Az EU új energiapolitikája eltörli azt a gyakorlatot, hogy a megújulók arányának előírása a tagországokra egyénileg vonatkozzon, ehelyett általános, az egész EU-ra szóló arányt szab meg: 27 százalékban. Ezt a reformdöntést sok kritika érte. A Nobel Békedíjas Al Gore a davosi Világgazdasági Fórumon védelmébe vette az EB stratégiáját.

Veszélyesebb a 2 fokos felmelegedés, mint gondoltuk 

A klímapolitika célja, hogy a globális éghajlatvédelmi egyezménnyel 2 Celsius-fokban maximálja az ipari forradalom utáni felmelegedés mértékét. Tudósok most mégis azt mondják: 1 Celsius-fokot kellene csak engedni, mert azon felül már elszabadul a (klíma)pokol.

Csak aprópénz jut klímavédelemre 

A 2010-es mexikói klímacsúcs egyik fontos vívmánya volt annak az alapnak a létrehozása, amely a szegény országokat segíti a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásban és a katasztrófák orvoslásában. De a beígért pénzeknek csak töredékét kapta meg az alap.

Olajbányászat indul az öko-paradicsomban 

Ecuador engedélyezi, hogy olajcégek kutatófúrásokat végezzenek a Yasuní Nemzeti Parkban, amelyet az UNESCO a Világörökség részének nyilvánított. Az ország elnöke szerint a külföld nem adott elég pénzt a Park védelmére.

USA & Kína: végre csökkentik légszennyezésüket! 

A globális emisszió 43 százalékáért felelős két nagyhatalom a legnagyobb légszennyező infrastruktúrák és közlekedési eszközök füstjének csökkentését vállalta e héten. A megállapodás azonban törvényileg nem kötelező érvényű.

Taktikát váltanak: másmilyen lehet a klímaegyezmény 

Az elmúlt hetekben az emberiség történetében először nőtt 440 ppm-re az üvegházgázok légköri koncentrációja, állítja a Scripps Institute of Oceanology. Obama amerikai elnök fel akarja támasztani a megakadt klímapolitikai egyezkedéseket: Washington azt javasolja, minden ország önállóan találja ki, az emissziócsökkentésnek milyen mértékét vállalja. Diplomáciai szinten is divat lesz zöldnek lenni, legalábbis erre gazsulál a Fehér Ház.

Támogatás klímainnovációs startupoknak 

17 klímainnovációval foglalkozó ötletgazda mutatkozott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) éghajlatváltozással foglalkozó tudományos és innovációs társulása (Climate-KIC) magyarországi képviseletének szervezésében egy kétnapos workshopon. A szakmai zsűri előtt prezentáló innovátorok környezetvédelmi, anyagtechnikai és szoftveres ötletüket piaci körülmények között is meg szeretnék majd megméretni.

Davos: a klímaváltozástól féltik a profitjukat 

Sandy hurrikán utáni illúzióvesztés Davosban: a Világgazdasági Fórum előkelőségei számba vették világunk jövőjének rizikófaktorait. Első ízben került az összesítésben prominens helyre a szélsőséges időjárás. De félnek az antibiotikum-rezisztens baktériumoktól is.

Klímaváltozás: durvább lesz, mint gondoltuk 

Több, egymástól független kutatás is rácáfol a korábbi jelentésekre, így a klímaváltozás erre az évszázadra – és a következő évtizedekre várható hatásai várhatóan drasztikusabbak lesznek, mint vártuk.

Klímabűnös: füstölög a szenes Rothschild fiú 

Az apja után az 5. Rotschild báró címre várományos Nat két éve – egyik nagybátyja öngyilkossága és egy unokabátyja herointúladagolása után – döntött úgy, hogy a kínai széntüzelésű erőművek ellátásából fogja gyarapítani a családi vagyont.

Az olajlobbi fizeti Romney kampányát 

153 millió dollárt költöttek a republikánus párthoz húzó erők Obama energiapolitikáját kritizáló reklámokra. E kérdésben összesen 138 féle reklámot sugároztak a tévécsatornák. E reklámpénzek forrásai javarészt a fosszilis iparágak szereplői, állítja a New York Times.

Olcsóbban szennyezhetnek a vállalatok 

Az ausztrál kormány úgy döntött, lemond az önálló karbonadóról, és inkább az EU emissziókereskedelemi rendszerébe (ETS) kapcsolja be a kibocsátási engedélyeket vásárlására kötelezett ausztrál cégeket.

Klímaváltozás: 100 millió halott, jelentős gazdasági károk 

A következő 18 évben 100 millió emberéletet követelhet a klímaváltozás, derül ki abból a jelentésből, melyet 20 fejlődő ország kormánya rendelt meg. A globális GDP 3,2 százaléka is az éghajlatváltozás áldozatává válhat 2030-ra.

Már a cégek is érzik a klímaváltozást 

Egyre több cég gondolja úgy, hogy a klímaváltozás fenyegetést jelent az üzlet számára. A Szén-dioxid-kibocsátás Közzétételi Projekt (CDP) jelentése szerint a vállalatok tisztában vannak a kockázattal, de nem tesznek eleget annak érdekében, hogy csökkentsék károsanyag-kibocsátásukat.

Meg tudjuk változtatni világunkat! 

Elérkeztünk a kritikus ponthoz, az emberek gondolkodásának tömegesen és gyorsan kellene megváltoznia ahhoz, hogy elkerüljük a visszafordíthatatlan változásokat. László Ervin professzor szerint a holisztikus gondolkodásnak az üzleti életbe és a személyes identitásba való beépülése lenne a megoldás. A világhírű professzor a Piac&Profit által szervezett beszélgetésen a hallgatók kérdéseire is válaszolt, az előadáson készült vizuális jegyzeteket most közzétesszük.

Magyar cégek: fontos a klímavédelem, de... 

A magyarországi cégek saját bevallásuk szerint kiemelten fontos problémának tartják az éghajlatváltozást, de az autóflottájukkal kapcsolatos döntéseknél kisebb súllyal esnek latba a környezeti szempontok - derül ki egy felmérésből, amelyben a cégek autóhasználatát vizsgálták.

Klímavédelmi fotópályázat a fenntarthatóság jegyében 

Klímavédelmi fotópályázat indul hobbi- és hivatásos fotósoknak az ENSZ Fenntartható Energiát Mindenkinek! nemzetközi éve jegyében, a képeket szeptember 30-ig várják.

A klímavédelmet szolgálja majd az új KAP 

Az Európai Unió 2014-től életbe lépő új Közös Agrárpolitikájának (KAP) zöld komponense a klímavédelmet szolgálja - mondta pénteken Bonyhádon a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Egyre többször lesz és forróbb a kánikula 

Immár a negyedik extrém hőhullámon vagyunk túl az idei nyáron és nem kizárt, hogy lesz még részünk forróságban és özönvízszerű esőzésekben egyaránt. Egy nemrégiben publikált kutatás ugyanis megerősítette, hogy az elkövetkező években gyakoribbak és egyre forróbbak lesznek a kánikulai időszakok és intenzívebbé válnak a viharok.

Utálják a karbonadót: heti 800 forinttal nő a villanyszámla 

Beárazták Ausztráliában az emissziókat: dupla annyit kell fizetni a széndioxid kibocsátásért, mint Európában! Az ausztrál kormány kampányba kezdett, hogy elfogadtassa a közvéleménnyel a karbonadót, mely a napokban lépett érvénybe. Nemcsak a fosszilis iparágak ellenzik a bevezetését. A fogyasztók  is.

Nyolcezer tonnával kevesebb szén-dioxid 

Nyolcezer tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátott ki tavaly a VELUX, amely 11 millió eurót fordított a 2009-es klímastratégiája bejelentése óta arra, hogy redukálja a termelőegységei által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét.

Víz világkonferenciát rendezne Magyarország 

Magyarország kiemelten kezeli a víz kérdéskörét, ezért vállalta, hogy 2013 őszén víz világkonferenciának adna otthont - mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának ülésén Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

Negyedével nőtt a karbonvagyon 

A MEHI (Magyar Energiahatékonysági Intézet) legfrissebb számításai szerint 25%-kal hízott a kormány karbonforint vagyona, és immár 265 Milliárd helyett 328 Milliárd forintra számíthat 2013 és 2020 között az EU széndioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszerében történő árverésekből várható bevétel.  Az értéknövekedés a nemzetközi karbonpiacon az utóbbi időben lezajlott kvóta-áremelkedésnek köszönhető.  A várható éves bevétel 33 milliárdról kb. 41 milliárdra nő.

A klímaberendezések is felelősek a klímaváltozásért 

 A folyamatos hideg- és melegrekordokat elegyítő, szélsőséges időjárási viszonyok bizonyítják, a klímaváltozás mára realitássá vált, amiért a túlzott energiafogyasztás, köztük nyáron elsősorban a légkondicionálók használata tehető felelőssé, a megemelkedő energiafogyasztás okozta túlzott CO2 kibocsátás miatt. 2011-ben a globális energiafogyasztás 2,5%-kal emelkedett, Magyarországon összesen 267,5 TWh villamosenergiát fogyasztottunk, aminek hátterében az áll, hogy az extrém időjárás miatt télen jobban fűtjük, nyáron jobban hűtjük otthonainkat.

Talajregenerálás, mint üzlet: az erodált földek mérgeznek 

Nemcsak az autók és a gyárkémények bocsátanak ki üvegházgázokat. A termőföldek is. Gondatlan kizsigerelésük, túllegelésük és ezáltal bekövetkező erodálódásük miatt világszerte kétszer annyi széndioxidot jutattak a légkörbe, mint azt az emberek teszik a bensőégésű motorokkal.

A világot megmenteni nem kell, félnetek jó lesz 

Konkrét megállapodások nélkül zárult a Rio de Janeiro-ban a múlt héten megrendezett Rio+20 elnevezésű nemzetközi csúcstalálkozó a fenntartható fejlődésről, klímaváltozás elleni harcról és zöld gazdaságról. A magyar küldöttséget vezető Áder János köztársasági elnök szerint még ezt a vérszegény dokumentumot is csak az utolsó pillanatban sikerült összehozni, míg a Piac&Profitnak nyilatkozó szakember szerint a zárónyilatkozat nem egyéb, mint egy hosszúra nyúlt kívánságlista.

Uniós közbeszerzés szén-dioxid kereskedelmi rendszerre 

Az Európai Bizottság 24 tagállammal közös közbeszerzési eljárás keretében választja ki az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer (European Union Emissions Trading Scheme - EU ETS) allokációs és aukciós platformot. A tervek szerint a kiválasztott rendszerben 600 millió kibocsátási egység elosztás tervezik, amelyeknek darabonkénti értéke akár 20 euró is lehet, így az elkövetkező négy évben a közös platform forgalma elérheti a 12 milliárd eurót.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo