Klímabűnös: füstölög a szenes Rothschild fiú

Az apja után az 5. Rotschild báró címre várományos Nat két éve – egyik nagybátyja öngyilkossága és egy unokabátyja herointúladagolása után – döntött úgy, hogy a kínai széntüzelésű erőművek ellátásából fogja gyarapítani a családi vagyont.

2010 nyarán megalapította a Vallart, amelyet a világ legnagyobb bányaipari konszernjévé akart építeni apja túlszárnyalásának már-már mániákus ambíciójától vezérelve. Az 581 millió dolláros magánvagyonnal bíró, a RIT Capital Partnerst elnöklő Lord Jacob hiába hiúsította meg, hogy fia a RIT pénzével játsszon, Nat másoktól szerzett 1,1 milliárd dollárt – 160 milliót a saját vagyonából – a Vallar számára, majd a céget részvénycserés ügylettel összetársította az indonéz Bakri-dinasztia Bumi Resources nevű vállalatával. Sáros közegbe ártotta magát ott, ahol az erdőirtás olyan mértékű, hogy a kivágott fákból kiáramló szén-dioxid a világ harmadik legnagyobb szennyezőjévé tette az ipari emissziót alig generáló országot. Az újdonsült karbonarisztokrata itt, valamint a borneói KPC bányából termelt szenet.

2010-ben indult Rothschild báró karbonüzlete - Kép: SXC

Szakértők szerint a KPC a leghatalmasabb földmozgató projekt a bolygón: évente több milliárd tonna talajt távolítanak el, egész dombságokat túrnak fel. Lapértesülések szerint a hasadékokból felszálló pára olyan nagy, hogy szabályos felhőket hoz létre. Nat ambícióinak azonban keresztbe tett a szén árcsökkenése, és az indonéz dinasztia korrupciós ügyei is utolérték a gyümölcsözőnek indult üzleti kapcsolatot. Nat egy kiszivárogtatott levélben arról panaszkodott, nem elég szigorúak a cég vállalatvezetési standardjai, majd jött a nyílt csatározás. Márciusban eltávolították Natet az elnöki székből, októberben lemondott igazgatótanácsi pozíciójáról is.

Az ügy árt a leendő báró renoméjának, jövőbeli üzleteihez nem lesz képes ilyen nagy összegű befektetést összetarhálni – állítja az Evening Standard a londoni Cityre hivatkozva. Igaz, Nat másik cége, a kurdisztáni olajra ráállt Genel Energy, jól működik. A világ legmobilabb moguljai egyikének – évente 750 órát (azaz 31 napot) tölt magánrepülőgépén – mára egymilliárd dolláros a vagyona, jócskán lekörözve apját. Valószínűleg végleg kilép a bányabizniszből, így nem az egész bolygó éghajlata látja majd kárát a fiú apjával rivalizáló karriervágyának.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo