Egymásra ígért Peking és Washington

Történelmi jelentőségű megállapodás született Pekingben, eddig sem az Egyesült Államok, sem Kína nem szívesen kötelezte el magát emissziócsökkentési célok mellett. Most végre megtört a jég.

Kép: SXC

Első alkalommal állapodott meg konkrét klímacélokban az Egyesült Államok és Kína. A két legnagyobb szennyező eddig nemzetközi színtéren semmit sem tett a klímaváltozás megfékezéséért. Korábban ugyan - mint azt megírtuk – Barack Obama már kitűzte a szénerőművek emissziójának csökkentését és Peking is tett arra utaló jelezéseket, de konkrét vállalást nem.

A nemzetközi klímavédelem viszont éppen azért akadozott, mivel a két legnagyobb gazdaság eddig akadályozta a megegyezéseket. Kína ragaszkodott ahhoz, hogy fejlődő országként tekintsék és így mentesüljön a fejlett országoktól elvárt vállalások alól, míg az Egyesült Államok semmilyen kötelezettséget nem vállalt, még a Kyotó-i egyezményt sem ratifikálta.

A jelenleg Kínában tartott csúcstalálkozón azonban mind a kínai elnök, mind a Fehér Ház vezetője konkrét vállalásokban egyezett meg. Xi Jinping államelnök országa nevében vállalta, hogy 2030-ig Kína energiamixében 20 százalékra emelik a megújuló energia források részarányát, Barack Obama pedig arra tett ígéretet, hogy az USA 2025-ig 26-28 százalékkal csökkenti emisszióját a 2005-ös szinthez képest.

Zöld szervezetek szerint a megállapodás ugyan történelmi jelentőségűnek tekinthető, azonban meglehetősen csekély a várakozásokhoz képest: mint azt közöltük, az IPCC utolsó jelentése is felhívja a figyelmet, hogy ahhoz, hogy a klímaváltozást kordában lehessen tartani 2050-re 40-70 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházgázok kibocsátását.

Emissziócsökkentés: magasra tette a lécet az EU
Megállapodásra jutottak az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról Eszerint 2030-ra 40 százalékkal csökkentik az emisszió az 1990-es szinthez képest.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo