Éveken át írtunk a Klímablogon is arról, hogy az európai kvótakereskedelemben rekordmélységeket döntöget az ÜHG-emisszió tonnánkénti ára. Jó hír azonban, hogy 2012 óta megduplázódott a karbonfizetési rendszerek volumene, állítja a Világbank jelentése.

A kormányok és tartományi önkormányzatok vagy fix emissziós adónem vagy kibocsátási kvótakereskedelem formájában húzzák le a nehézipari szereplőkről a légkörbe kihelyezett negatív externáliák árát. Ugyanakkor árulkodó tény, hogy a helyi karbonbeárazás még mindig csak a globális légszennyezés 12 százalékát fedi le. A maradék 78 százalékot ingyen bocsáthatják a levegőbe a gazdasági szereplők.

Eregetünk, eregetünk
Kép: freeimages.com

2012-ben 20 rendszer működött, számuk mára 38-ra nőtt, az EU-ban, Kaliforniában, Kínában és Dél-Koreában sem ingyenes már az ipari vállalatok légszennyezése. Várhatóan Chile és a Dél-Afrikai Köztársaság is beáll a sorba, hiszen mindkét országban karbonadó bevezetésére tettek javaslatot a törvényhozók.

A szén-dioxid-kibocsátás tonnánkénti ára persze rendkívül változó, Mexikóban csak 1 dollárba kerül, míg Svédországban 130 dollárba! Az esetek több mint 85 százalékában 10 dollár alatti – vagy annál „lényegesen alacsonyabb" – árról beszélhetünk, számolt be a tanulmányról a Reuters. A Világbank nem adott ki javaslatot arra nézve, mi lenne a megfelelő árszint.

2014-ben 73 ország 1000 vállalata csatlakozott ahhoz a koalícióhoz, melyben a szén-dioxid-kibocsátás beárazását sürgették, és kiszámítható karbonárakat szorgalmaztak, hogy hosszabb távon tudják tervezni üzleti eredményüket és tevékenységük költségoldalát.