Mi volt a lelkesedés oka? Elsősorban az, hogy ez az első olyan klímavédelmi megállapodás, amely minden országot egy közös cél érdekében egyesít. A közös cél pedig az, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedés ne érje el a +2 Celsius-fokot az ipari forradalom előtti idők átlagához képest. Ezen felül a felek megállapodtak, hogy megpróbálják az átlaghőmérséklet-emelkedést mindössze +1,5 fokon tartani. „Ez azért óriási jelentőségű, mert jelenleg egy +3-5 Celsius-fokos pályán vagyunk, s azért, mert az elmúlt néhány évtizedben már láttuk, hogy mit okoz a csupán egy fokos melegedés az Északi-sarkvidék jégsapkájában, illetve a világóceán kémiai folyamataiban” – mondja Bartholy Judit meteorológus, az MTA doktora, az ELTE Természettudományi Kar meteorológiai tanszékének vezetője.
A sorrendben huszonegyedik klímakonferencia november 30-án kezdődött a Párizs környéki Le Bourget-ben. A fejlődő országok csoportja, a G77+Kína az utolsó, december 12-én este tartott plenáris ülés előtt jelezte, hogy elégedettek a megállapodás végleges tervezetével – ez azért érdekes, mert a csoport tagja a két nagy szennyező ország, Kína és India, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő állam, Szaúd-Arábia is.
Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetországok kérése volt. E még ambiciózusabb cél bekerülését több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, és legvégül az Egyesült Államok is támogatta, de a legjelentősebb fosszilis energiatermelők, Szaúd-Arábia, Venezuela, India és Oroszország december 11-én este még nem akarták támogatni, pedig hivatalosan akkor ért volna véget a konferencia (a sikerhez vezető innovatív diplomáciai fogásokról cikkünk zárórészében olvashat).
Nem árt az óvatosság
„A párizsi megállapodás és az ahhoz kapcsoló határozat fontos eredmény, és általában is hozzájárulhat a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. Ugyanakkor tényleges jelentőségének, hatékonyságának megítélésével egyelőre legalább két okból nagyon óvatosan kell bánni”– írja az mta.hu-nak Párizsból küldött elemzésében Faragó Tibor klimatológus, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, aki a Kiotói Jegyzőkönyv létrejötténél képviselte Magyarországot. Az általa említett okok a következők:
- A megállapodás jelen tartalma alapján nem lehet felmérni, hogy általa elérhető lesz-e a mind kockázatosabbnak látszó globális éghajlatváltozási folyamat megfékezése;
- A megállapodás és a határozat nagyon sok, egymással szorosan összefüggő témakörre vonatkozó, de többnyire nem kellően tisztázott rendelkezést tartalmaz. Ezek megfelelő értelmezéséhez, a végrehajtásukhoz elengedhetetlen feltételek, részletek meghatározásához további – több évet igénybe vevő – tárgyalásokra lesz szükség.
Jelenleg már több nemzetközi jogi eszköz foglalkozik a klímavédelem és az üvegházhatású gázok kibocsátásának témakörével: az 1992-es ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény, az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyv és a 2012-es Dohai Módosítása, végül pedig a 2015-ös Párizsi Megállapodás (ez utóbbi három mindegyike az 1992-es egyezmény hatálya alatt áll). Az 1992-es egyezménynek minden ENSZ-tagállam a részese, a Kiotói Jegyzőkönyvnek is – kivéve az USA-t. A jegyzőkönyv Dohai Módosítása még nem hatályos, és nem tudni, hogy mikor fog hatályba lépni. A most elfogadott Párizsi Megállapodással kapcsolatban pedig az az elképzelés, hogy 2020-ig hatályba léphet: ennek az a feltétele, hogy 55, a globális üvegházgáz-kibocsátás 55%-áért felelős ország ratifikálja a dokumentumot.
Mi a különbség az 1992-es, az 1997-es, a 2012-es és az idei egyezségek között? 1992-ben a fejlett országok azt vállalták, hogy egy korábbi referenciaévhez képest majd 2000-ben nem fognak több üvegházgázt a légkörbe engedni. A Kiotói Jegyzőkönyv szerint szintén a fejlett országok vállaltak átlagosan 5%-os csökkentést, de előbb az USA, majd később Kanada is felhagyott e vállalással. A jelenleg nem hatályos Dohai Módosítás alapján ugyanezen országok – Japán, Kanada, Oroszország, Új-Zéland, USA kivételével – 2020-ig vállalták kibocsátásaik csökkentését (így például az EU-tagállamok együttesen 20%-ot).
A korábbi nemzetközi jogi eszközökhöz képest nagy különbség, hogy a Párizsi Megállapodás egyetemes, azaz minden ország számára általánosságban előír klímapolitikai feladatokat. „Az új megállapodás számos kulcsfontosságú területre meghatározza az általános célkitűzést, a konkrétabb célok és feladatok »körvonalait«, de ahhoz, hogy a megállapodás valóban működőképes legyen, a következő évek során minden egyes területre ki kell dolgozni és el kell fogadni a részletes tartalmat, szabályrendszert. Ezek nélkül még az is kétséges, hogy az egyes országok megkezdik-e a csatlakozást a megállapodáshoz” – írja Faragó Tibor.
Nem lesz könnyű elérni az alapvető célkitűzést
A Párizsi Megállapodás rögzíti, hogy jóval +2 fok alatt kell tartani a globális felmelegedést. „Ugyanakkor a szövegből kikerült mindenféle – határidőkhöz kötött – számszerű, közös kibocsátás-csökkentési cél. Csupán az szerepel benne, hogy az üvegházhatású gázok alacsony szintű kibocsátásával együtt járó fejlődésre van szükség; továbbá mielőbb el kellene érni, hogy a globális kibocsátások már ne növekedjenek, és a 21. század második felében gyorsan csökkenjenek” – áll a szakértő elemzésében.
Hogyan érhetők el ezek a célok? Minden országnak nyilatkoznia kell arról, hogy milyen kibocsátás-szabályozási célokat tűz ki maga elé: a fejlettek esetében abszolút kibocsátás-csökkentési célt kell megadni, a fejlődők esetében egyelőre elégséges csak a kibocsátás-szabályozás erőfeszítéseik megerősítésének jelzése, pontosítása. A nyilatkozatot legkésőbb akkor kell nyilvánosságra hozni, amikor az adott ország csatlakozik a Párizsi Megállapodáshoz. Ezután minden országnak ötévente kell benyújtania a növekvő szintű vállalást tartalmazó terveket.
„Mindez együtt azt eredményezi, hogy az innentől számított több éven keresztül csak a most rendelkezésre álló szándéknyilatkozatok alapján lehet feltételes becslést adni a globális kibocsátás-csökkentés mértékére. Márpedig a határozat is idézi azt a becslést, amely szerint 2030-ban 55 milliárd tonnás üvegházgáz-kibocsátásra lehet számítani, ez pedig nagymértékben elmarad a +2 fokos küszöbérték átlépésének elkerüléséhez szükséges csupán 40 milliárd tonnától” – áll az elemzésben.
„A kibocsátás-csökkentési vállalások betartását szigorú ellenőrzési rend szabályozza majd, ugyanakkor a Párizsi Megállapodás nem említi, hogyan szankcionálnák a vállalások be nem betartását. A kibocsátás mérséklése, csökkentése a fejlődő országokat tekintve csak úgy képzelhető el, hogy jelentős mértékű támogatást kapnak a fejlett országoktól közvetlen pénzügyi támogatás, technológiai együttműködés, illetve kapacitásépítés formájában. Relatíve nagy összegekről lehet majd szó, a tervek szerint 2020-ra a szétosztandó keret eléri majd az évi 100 milliárd dolláros szintet” – magyarázza Bartholy Judit.
Mélyreható átalakulás
Ezen kívül a gazdasági élet szempontjából is mérföldkő a megállapodás Ürge-Vorsatz Diána szerint. „Az a tény, hogy a világ gyakorlatilag összes államfője aláírja, hogy az évszázad második felére egyensúlyban kell lennie az üvegházgáz-kibocsátásoknak és az üvegházgáz-elnyelésnek, azt jelenti, hogy hamarosan gyakorlatilag teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyagokat a világgazdaságból. Ez roppant fontos jel, amire a gazdasági szereplők vártak, sőt kis túlzással könyörögtek.
Ezután még az esetben is kockázatosabb befektetéssé válik egy-egy szénerőmű vagy más, hosszú távra szóló, olajjal vagy szénnel kapcsolatos befektetés, ha a kormányok hezitálva és nem tökéletes módon hajtják végre a Párizsi Megállapodást. Ezek a tényezők fel fogják gyorsítani a befektetői piac lassú átalakulását a fenntarthatóbb energiahordozók, és – reméljük – az energiahatékonyság irányába. Ezután már csak a nagyon nagy kockázatot vállaló, üzleti modelljüket a fosszilis tüzelőanyagokra építő cégek nem fogják elkezdeni a fokozatos váltást új gazdasági tevékenységekre. Viszont aki korán kel, aranyat lel – az új energiamodellben valószínűleg a legkorábban mozduló, legötletesebb cégek fognak a legnagyobb szerepet játszani, hiszen ezzel az egyezménnyel megpecsételődik az energiaszektor gyökeres átalakulása” – értékeli a megállapodást Ürge-Vorsatz Diána.
Bartholy Judit így összegzi a párizsi klímacsúcs tanulságait: „A +2 fokos cél elérésének részletei még nem tisztázottak, de fontos látni, hogy az időfaktor nagyon lényeges: gyors és radikális lépések megtételére van szükség. Az energiagazdálkodás terén minden országnak lépnie kell, nulla felé közelíteni a fosszilisenergia-felhasználást, és nagy erőkkel támogatni a megújuló energiahasznosítást.”
