Alapkamat cikkek


Termelők! Januártól kedvezményes hitelkonstrukció

Termelők! Januártól kedvezményes hitelkonstrukció 

A Magyar Agrárkamara felhívja a termelők figyelmét, hogy 2013. január 1-jétől az eddiginél kedvezőbb feltételek mellett, 50 százalékos kamatkedvezménnyel igényelhető agrár forgóeszköz hitel a Magyar Fejlesztési Bank programja keretében.
Csúnya lett a tegnapi nap vége Pesten

Csúnya lett a tegnapi nap vége Pesten 

A kezdeti emelkedésből újabb komolyabb csökkenés alakult ki, s egy gyenge támasz szintet át is ütött a BUX index, akár csak a Richter, amely nagyon közel került a 35.000 Ft-os erősebb támaszhoz.
Hat százalék az alapkamat

Hat százalék az alapkamat 

Ismét csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa (MT): a ráta a 25 bázispontos vágást követően november 28-ától 6 százalék, annyi mint egy éve a forint év eleji meredek gyengülése előtt.
Lassult az infláció, de még száguldanak az árak

Lassult az infláció, de még száguldanak az árak 

Erőteljesen fékezett az infláció októberben: a fogyasztói árak éves összevetésben 6, az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőttek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. A közölt adat mérsékelten alacsonyabb az elemzők által várt 6,2-6,3 százalékos értéknél, mindezzel együtt még így is duplája a Magyar Nemzeti Bank középtávú céljánál, ám – ahogy a megelőző hónapokban, úgy - a piaci szereplők most sem számítanak arra, hogy ez a mérték kamatpolitikáját érdemben befolyásolná: újabb vágásokat áraz a piac. Az alapkamat az év végére 6 százalék alá is süllyedhet a jelenlegi 6,25 százalékos szintről.
Csökkentek a vállalati hitelkamatok szeptemberben

Csökkentek a vállalati hitelkamatok szeptemberben 

Csökkentek a vállalati hitelkamatok szeptemberben, miután a jegybank monetáris tanácsa augusztus végén először csökkentette idén az alapkamatot, 0,25 százalékponttal - mutatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt legfrissebb adatai.
Óvatosan a jövő évi béremelésekkel

Óvatosan a jövő évi béremelésekkel 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris tanácsa újabb 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A ráta október 31-től 6,25 százalék. Az ülést követő sajtótájékoztatón elhangzottak szerint szűk többséggel meghozott döntés megfelel az előzetes piaci várakozásoknak. A testület az ülést követően kiadott közleményében óvatosságra intett a jövő évi béremelésekkel összefüggésben.
Tovább csökkenhet a magyar alapkamat

Tovább csökkenhet a magyar alapkamat 

Tovább gyorsulhatott, de valószínűleg tetőzött is az infláció szeptemberben Magyarországon - vélekedtek a csütörtöki adatismertetetés előtt összeállított első prognózisaikban a felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni elemzők. Álláspontjuk szerint ettől függetlenül a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa újabb kamatvágásról dönthet.
Ismét vágott a jegybank! Meddig tarthat a kamatcsökkentés?

Ismét vágott a jegybank! Meddig tarthat a kamatcsökkentés? 

Ismét az alapkamat 25 bázispontos csökkentése mellett döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa (MT): az irányadó ráta szeptember 26-ától 6,5 százalék. A jövőbeni kamatpálya egyelőre kérdéses. Az MT kamatdöntés után kiadott állásfoglalása szerint a jelenleginél lazább monetáris kondíciók indokoltak, ám további kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha a kedvező pénzügyi piaci folyamatok tartósak és a középtávú inflációs kockázatok mérsékeltek maradnak.
Magyarországon nem jött be a papírforma

Magyarországon nem jött be a papírforma 

A várt kis eséséből kis emelkedés lett tegnap, legalábbis Budapesten. A külföldi piacokon bejött a papírforma. Ma idehaza a jegybank kamatdöntésére figyel a piac, az elemzői vélemények megosztottak abban a kérdésben, hogy az MNB csökkenti-e az alapkamatot.
Gyorsul az infláció - Mi lesz az alapkamattal?

Gyorsul az infláció - Mi lesz az alapkamattal? 

Május óta megállíthatatlanul gyorsul az infláció: augusztusban éves összevetésben 6 százalékkal emelkedtek az árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint a júliusi 5,8 százalék után. Ilyen tempót utoljára 2008-ban mértek. Elemzők, az élelmiszerárak várható alakulásával összefüggésben ősszel további gyorsulásra számítanak. Ennek ellenére piaci vélemények szerint idén még lehet újabb alapkamat csökkentés.

Az alapkamat nem varázspálca 

A vállalkozói szervezetek tapsolnak, a piacok erősen aggódnak, amiatt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) két év után először az alapkamat mérsékléséről döntött. Az irányadó ráta a negyed százalékpontos vágás után augusztus 29-től 6,75 százalék.

Vágott a jegybank, gyengült a forint 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az elemzők többsége tartást várt, ám - figyelembe véve a testület megosztottságát - benne volt a levegőben egy kisebb vágás lehetősége is. Arról, hogy a mostani lépés után megkezdődhet-e a vállalkozói hitelek kamatának mérséklődése is, egyelőre korai lenne bármit mondani, ahhoz ugyanis a trend folytatására lenne szükség.

Hetedszer is tartottak a hetek 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa júliusi ülésén is változatlanul hagyta a 7 százalékos jegybanki alapkamatot. A döntés megfelel a várakozásoknak, bár a tanácstagok korábbi nyilatkozatai alapján felmerült a lehetősége annak, hogy a 3 belső és 4 külső tagból álló testület már ezen az ülésen kamatvágásról határoz. A jegybanki alapkamat tavaly december 21. óta nem változott.

Érdekes nap elé nézünk 

Tegnap nagyot estek az indexek világszerte. Ugyanakkor fontos támaszokhoz érkezett a számunkra izgalmas DAX és a BUX index is, a Moody's odacsapott egyet a német államkötvénypiacnak, ma kezdődnek a Brüsszel és Athén közti tárgyalások és kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank is.

EKB: a válságkezelés a politikusok feladata 

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem csökkentette az euró kamatát. Ezt várták a piacok. Az azonban már csalódást keltett, hogy egyéb lépést az EKB nem jelentett be. Az unió jegybankjának elnöke a döntést követő sajtótájékoztatón közölte: a piacokon nincs akkora feszültség, mint egy éve, a válságkezelés pedig a politikusok és nem a központi bank feladata. Az euró a bejelentést követően átmenetileg gyengült, a forint viszonylag jól állta a sarat.

Öt hónapja a hetes a nyerő szám 

A várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a 7 százalékos alapkamaton a május 29-i ülésen. Ez volt sorrendben az ötödik ülés, amelyen a testület a tartás mellett döntött.

Széll Kálmán 2.0: inflációt gerjeszt 

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke úgy véli, számottevően magasabb lesz az infláció jövőre, mint azt az MNB szakértői a Széll Kálmán Terv 2.0 előtt várták, a GDP pedig alacsonyabb. A tranzakciós adó szerinte torzító hatású. Növeli az amúgy is kiugróan magas hazai készpénz forgalmat.

Nincs meglepetés: maradt az alapkamat 

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamat szintjét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden. Tavaly december 21-e óta nem változott az alapkamat.

Vegyes prognózisok Magyarországról 

Az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új finanszírozási csomagról, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre. 

Mindenkit meglepett a jegybank: nem változott az alapkamat 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2012. január 24-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat. Minden elemzőt meglepetésként ért a döntés.

Orbán szerint újra meg fogják támadni az országot 

Orbán Viktor úgy készül, hogy december közepe táján újabb spekulációs támadás lesz az ország ellen. Az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta azt is, hogy szükség van egy nemzeti növekedési tervre, mert annak megalkotása és végrehajtása nélkül recesszióba esne a magyar gazdaság.

Nem enyhül a nyomás 

Az IMF tárgyalások megkezdésétől sem csökken a nyomás forinton, állítja a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank kötvénypiaci stratégája. Guillaume Tresca szerint a jelentős egyensúlytalanságok, a hazai gazdaság rendkívüli kitettsége a gyengélkedő eurózóna gazdaságának és a lanyha belső kereslet befolyásolják a magyar fizetőeszköz értékét.

Kamatemelés: jöhet még több is 

Ötven bázisponttal -  a várakozásoknak megfelelő mértékben - emelte a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. Amennyiben az inflációs kilátások és a kockázati megítélés tartósan kedvezőtlen maradnak, a következő hónapokban további kamatemelésekre kerülhet sor, közölte a kamatdöntő ülés után kiadott közleményében az Magyar Nemzeti Bank. A monetáris tanács megítélése szerint a következő két évben csak visszafogott ütemben folytatódhat a gazdaság növekedése

Egy darabig még nem csökken a kamat 

Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén hétfői ülésén. Az elemzői konszenzus szerint 2011 végén is 6,00 százalék lehet az alapkamat, a jövő év végére 5,5 százalékos jegybanki alapkamatot várnak az elemzők.

Az emelkedő infláció újabb kamatemelést hozhat 

A jelenlegi magyarországi inflációs folyamatok mellett nagyobb a valószínűsége az MNB-kamatemelésnek, mint a kamatcsökkentésnek - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők az áprilisi inflációs adatok szerdai ismertetése után.

A fenyegető rém 

A világ kénytelen szembenézni az alapanyagárak emelkedéséből eredő inflációval és az ebből fakadó gazdasági és társadalmi problémákkal. Az élelmiszer-alapanyagok árának trendszerű emelkedése mögött alapvetően a feltörekvő országok gazdagodása miatti élénk keresletbővülés és a kínálat lassabb növekedése áll.

A pozitív nemzetközi megítélés segítette az alapkamatot 

"A mai MNB kamatdöntés elsősorban nem az alapkamat változtatása szempontjából volt figyelemre méltó, hiszen már a döntés előtt elég egyértelmű volt a szakemberek számára, hogy maradhat a január óta érvényben lévő 6%-os szint. Sokkal inkább érdekes az a pozitív nemzetközi befektetői hangulat, amely az elmúlt hetekben az országgal szemben érzékelhető volt, és amely a jegybank mai döntésében is szerepet játszhatott" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Mit döntenek a "galambok"? Holnap ül össze az új MT 

A hat százalékos alapkamat változatlanul hagyását várják az MNB monetáris tanácsának hétfői ülésétől az MTI által kérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők. Legtöbbjük az év végéig sem valószínűsít kamatmódosítást, bár vannak, akik a kedvező kockázati árazások fennmaradása esetén nem zárják ki teljesen az idei pénzügypolitikai enyhítés lehetőségét.

Két új tag az MT-ben: a kormány válasza?  

Lefele vették az irányt az amerikai részvénypiacok pénteken, az újabb olajár csúcs nyomán - Új csúcsra emelkedett az olaj árfolyama, az arany is drágult - Mínuszok Ázsiában a magas olajár és a japán politikai változások nyomán - A forint és a dollár is oldalazott pénteken - OTP: A gyorsjelentés utáni konferenciahívás összefoglalója - Az Állami Nyomda cégelemzésünk összefoglalója - Ma árfolyamesésre számítunk.

Nőhet az infláció, de nem lehet még kamatemelésre számítani 

"A nyersanyagárak és élelmiszerárak elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős emelkedése uniós szinten is egyre komolyabb problémát jelent, mivel jelentősen növeli a gazdasági növekedés hatására már amúgy is gyorsuló inflációt. Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésén azonban ennek ellenére még nem lehet kamatemelésre számítani. Ennek oka, hogy az eurózóna több tagállama továbbra is komoly gazdasági nehézségekkel küzd, amit az alapkamat emelése tovább súlyosbítana, de a jelenlegi feszült tőkepiaci hangulatnak sem tenne jót egy kamatemelés" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Dilemma: a kormányra kacsintanának-e az új MT-tagok? 

Van esélye az MNB-kamatcsökkentésnek a parlament által kinevezendő új monetáris tanácsi tagok belépésével, bár a magyar jegybank álláspontja szerint az MNB mandátuma mindenkire kötelező erejű - írták budapesti látogatásukat összegző szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Valószínűleg változatlan marad az alapkamat 

Ugyan a januári adatok az infláció rövid távú emelkedő trendjének megtörését vetítenék előre, egyetlen hónap adataiból még talán korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Az élelmiszer- és üzemanyagárak további inflációgerjesztő hatása a kedvezőbb januári adatok ellenére továbbra sem zárható ki.

Nagyon nem tetszik Matolcsyéknak a kamatemelés 

Szakmailag semmi sem indokolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatemelését. A kormány szerint a 2010-es 4,9 százalékos helyett 2011-ben 3-3,5 százalékos infláció várható, tehát a pénzromlás csökkenő trendpályán mozog. - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Infláció ellen küzd a jegybank 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 6 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn, ami egybecseng az elemzők többségének várakozásával. A forint a kamatemelésre átmenetileg erősödni kezdett, majd korrigált.

Kamatemelés: inkább egy rovó a kormánynak? 

A magyar jegybank és a kormány közötti, máris jelentős feszültség további éleződését eredményezheti az MNB hétfői újabb kamatemelése - vélekedtek a negyed százalékpontos szigorítás bejelentése után londoni felzárkózó piaci elemzők.

Hát nem a magyar forintot ajánlják vételre... 

Az elmúlt időszakban a forint teljesített a legjobban a felzárkózó európai térségben a piac által várt kamatfolyamatok miatt, ám a piaci szereplők a jelek szerint nem veszik figyelembe a magyar jegybank monetáris tanácsi tagjainak kinevezésében várható változásokat - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a lengyel zloty a legvonzóbb deviza a térségben.

Ismét megemelték az alapkamatot 

A monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. Az elemzők megosztottak voltak a kamatdöntő ülés előtt, fele-fele arányban számítottak emelésre, illetve tartásra.

A magyarországi helyzet "egyre aggasztóbbnak" tűnik 

A kormány felé leadott "figyelmeztető lövésként" értékelték és az általuk "egyre kiszámíthatatlanabbnak" nevezett magyar gazdaságpolitikával magyarázták londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar jegybank (MNB) negyed százalékpontos hétfői kamatemelését, amely egyébként nem érte teljesen váratlanul a City elemzői közösségét.

5,5 százalék lett az alapkamat 

A monetáris tanács 25 bázisponttal, 5,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az 5,25 százalékos alapkamat 2010. április 27. óta volt érvényben, az alapkamat 5,50 százalékon 2010. március 30. és április 27. között állt. A budapesti elemzők döntő többsége változatlan kamatszintet várt, a londoni Cityben viszont egyre szélesebb körű volt az az elemzői vélemény, hogy nem kizárt a kamatemelés.

Könnyű döntés: maradt az alapkamat 

A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékos szintjén hétfőn. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A jelenlegi alapkamat május óta van érvényben.

Ugyanazt gondolják Budapesten és Londonban 

Mind Budapesten, mind Londonban arra számítanak az elemzők, hogy változatlan marad a jelenlegi 5,25 százalékos alapkamat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői kamatdöntő ülésén, és az év végéig sem mozdul el erről a szintről az alapkamat.

A magyar kamatdilemma: emelni vagy nem emelni 

Emelni vagy nem emelni - ez a két lehetőség maradt az MNB kamatdöntő testülete számára a londoni City elemzői közösségének legfrissebb helyzetértékelései szerint, miután a jelenlegi külső kockázatvállalási környezet, és hazai hatások közül mindenekelőtt az IMF-tárgyalások jövőjével kapcsolatos piaci bizonytalanság nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést,  a gyenge belső kereslet és az elenyészőben lévő inflációs nyomás ellenére sem.

Újra aggódhatnak a devizahitelesek? 

A nemzetközi piaci környezet romlása gyengítette a hazai kilátásokkal külön is megterhelt forintot: az eurót kedden délután fél ötkor 284,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután háromnegyed négykor tartott 282,04 forintos jegyzést követően. Keddre virradóra a jegyzés 282 forint környékén állt a nemzetközi kereskedelemben, majd nap közben 286 közelébe emelkedett.  A nemzetközi piacokon kockázatkerülő magatartás volt jellemző az amerikai gazdasági fellendülés ütemével szemben a hét eleje óta táplált aggodalmak fokozódása miatt.

A jegybank vette át a kormány szerepkörét 

Korábban a kormány, vagy ahhoz közelálló felelős, vagy annak tűnő politikusok borzolták a kedélyeket pesszimista nyilatkozataikkal időről időre. Úgy tűnik, hogy most a jegybank vette át ezt a szerepkört. Bár hozzá kell tenni, hogy a pesszimista megnyilatkozásnak valós alapja van.

Nyakunkon a kamatemelés? 

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékos mértékén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn; a jegybank úgy látja, amennyiben az inflációs kockázatok fennmaradnak, vagy tartósan romlik az ország kockázati megítélése, szükségessé válhat az alapkamat emelése.

Nincs meglepetés: maradt az alapkamat 

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékos mértékén a monetáris tanács. Nagy az esélye, hogy az idei évet a jelenlegi kamatszinttel búcsúztatjuk, legfeljebb egy minimális, 25 bázispontos kamatcsökkentés képzelhető el.

Kommunikációs bakik után a kamatcsökkentésnek vége... 

Magyarország problémái nem újak, ám az elmúlt napok kormányzati nyilatkozatai nyomán e problémák ismét a piac figyelmének középpontjába kerültek, ami tartósan magasabb kockázati felárakat és a magyarországi jegybanki kamatcsökkentési ciklus leállását okozhatja - áll vezető londoni befektetési és elemző házak hétfői értékeléseiben. - áll vezető londoni befektetési és elemző házak hétfői értékeléseiben.

Nincs meglepetés: megállt a kamatcsökkentés 

A várakozásoknak megfelelően 5,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács hétfői kamatdöntő ülésén. A forint árfolyamát nem befolyásolta a hír.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.

Gazdaság

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak 

Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo