Nőhet az infláció, de nem lehet még kamatemelésre számítani

"A nyersanyagárak és élelmiszerárak elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős emelkedése uniós szinten is egyre komolyabb problémát jelent, mivel jelentősen növeli a gazdasági növekedés hatására már amúgy is gyorsuló inflációt. Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésén azonban ennek ellenére még nem lehet kamatemelésre számítani. Ennek oka, hogy az eurózóna több tagállama továbbra is komoly gazdasági nehézségekkel küzd, amit az alapkamat emelése tovább súlyosbítana, de a jelenlegi feszült tőkepiaci hangulatnak sem tenne jót egy kamatemelés" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A nyersanyagok, ezen belül is legfőképpen a kőolaj, valamint az élelmiszerek nagymértékű drágulása veszélybe sodorhatja az EKB által kitűzött 2%-os inflációs célt, hiszen a februári adatok alapján már most 2,4%-ra gyorsult az eurózóna inflációja, és a folytatásban is további  növekedésre lehet számítani. Eközben mind uniós szinten, mind az eurózónában javultak az idei gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások, ami elvileg lehetővé tenné az euró alapkamat emelését. Ez azonban előre láthatólag még néhány hónapig várat magára, hiszen az észak-afrikai politikai helyzet miatt kialakult feszült gazdasági hangulat, illetve az eurózóna egyes tagállamainak gazdasági instabilitása miatt a piacok egyelőre nem fogadnák jól a kamatemelést. Így most még nem, de néhány hónapon belül, már számolni kell a kamatemeléssel" - mondta el a befektetési szakember.


forrás: K&H Alapkezelő

„Az EKB hamarosan várható alapkamat emelése, a deviza befektetések hozamát is befolyásolni fogja, hiszen akik főként euróban tartják befektetéseiket, és eddig az alacsony kamatszint miatt kénytelenek voltak beérni kisebb hozammal, a hamarosan növekvő kamat hatására a hozamok növekedésére számíthatnak" - tette hozzá Horváth István.

 

forrás: K&H Alapkezelő

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo