Alapkamat cikkek


Nem úgy fest, hogy emelkedni fog az olajár

Nem úgy fest, hogy emelkedni fog az olajár 

Ma OPEC találkozó lesz a nem OPEC tagállamok képviselőivel Bécsben. Arról fognak beszélgetni, hogyan stabilizálják a kőolaj árfolyamát. Azt már most megmondták az OPEC vezetők, hogy nem vevők semmilyen olyan javaslatra, amely a kitermelésük csökkentését kérné.
Ennél alacsonyabb már nemigen lesz a kamat

Ennél alacsonyabb már nemigen lesz a kamat 

Az Equilor Befektetési Zrt. szakértői szerint az idén a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százalékkal, jövőre szerényebb mértékben, 2,7 százalékkal bővülhet, miközben ebben az évben az infláció 0,1 százalék, jövőre várhatóan 1,5 százalék lesz.
Meglepő erőt mutat a forint

Meglepő erőt mutat a forint 

Hatalmas zuhanások tegnap, ma pedig – ha minden igaz – egy beültető nap jön, emelkedéssel. Persze soha nem lehet tudni, hogy ez csak beültetés vagy egy tényleges fordulat. A forint pedig meglepő erőt mutat a mai kamatdöntés előtt.
Idén még marad a bóvli

Idén még marad a bóvli 

A magyar gazdaság a tavalyi, átmenetileg kiugróan gyors, 3,6%-os és az I. negyedévi 3,5%-os bővülés után idén lassul, 2,7% körüli ütem valószínű a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint. Ennek fő oka a beruházások stagnálása. A fogyasztás növekedése azonban gyorsul. Az I. félévi 0,4%-os árcsökkenést a II. félévben 0,5% körüli emelkedés követi. A külső és belső egyensúly kedvezően alakul. Magyarország hitelbesorolása várhatóan javul, a bóvliból való kikerülés azonban 2016-ra csúszhat.
Matolcsy odaküldte a kamatot, ahol az még sosem járt

Matolcsy odaküldte a kamatot, ahol az még sosem járt 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
Sosem volt ilyen olcsó a Diákhitel

Sosem volt ilyen olcsó a Diákhitel 

Történelmi mélypontra csökken a Diákhitel kamata. A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatmértéke 4,90%-on, a Diákhitel2-é 6,15%-on került megállapításra a 2015. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is fix 2%, a különbözetet az állam kamattámogatás formájában átvállalja.
19-re lapot kért a jegybank

19-re lapot kért a jegybank 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően, 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,65 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
Ahol magyar alapkamat még sosem járt

Ahol magyar alapkamat még sosem járt 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően, 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,80 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
Benne van a pakliban a forintgyengülés

Benne van a pakliban a forintgyengülés 

1,5% körüli kamatmélypontra, tartósan alacsony kamatkörnyezetre és a mainál gyengébb forintárfolyamra számítanak a CIB Bank elemzői a következő másfél évben. Úgy vélik: a magyar gazdaság a korábbiaknál felkészültebben várhatja az év második felére tehető amerikai monetáris szigorítását.
Két százalék alá vágta Matolcsy az alapkamatot

Két százalék alá vágta Matolcsy az alapkamatot 

Tizenöt bázisponttal 1,95 százalékra, újabb történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden.

Hamarosan jöhet az újabb kamatcsökkentés 

Az árak csökkenését jelző inflációs adatok miatt a jegybanki alapkamat mérséklésére számítanak az elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa már márciusban dönthet az alacsonyabb alapkamatról.

Egész jók a kilátásaink 

Alapvetően optimisták az idei kilátásokat illetően a hazai intézményi befektetők, a fejlett és a feltörekvő piacokon egyaránt emelkedésre számítanak, az év második felében fel is minősíthetnek minket.

Az üzemanyagárak esése a mélybe lökte az inflációt is 

A rezsicsökkentés mellett az üzemanyagárak esése is lefelé húzta az inflációt novemberben, amely a vártnál is alacsonyabb volt, de nem fenyeget deflációs veszély, továbbra is alacsony maradhat az alapkamat, fennmaradhat a laza monetáris környezet.

Rég volt ilyen jó évünk, kérdés meddig marad így 

Növekedési szempontból az idei esztendő az elmúlt évekhez képest kiugróan jó lesz. Ezt főként a választási gazdaságpolitika és az EU-támogatások beömlése következtében átmenetileg jelentősen emelkedő belföldi kereslet magyarázza.

Egyelőre ötletel a szankciókon az EU 

Továbbra is lassan őrölnek az EU malmai, mindössze arról sikerült tegnap dönteniük, hogy jövő héten ismét találkoznak, ahol szankciókat foganatosíthatnak Oroszország ellen. Az ötletek szintjén egyelőre úgy tűnik, hogy egész keményen sújtanák Oroszországot

Dupla meglepetést okozott Matolcsy 

Kétszeresen meglepte a jegybank az elemzőket: senki sem várt 20 bázispontos csökkenést, ezenkívül azt is bejelentették, hogy véget ért a kamatcsökkentési ciklus. A bejelentés hírére a forint szinte azonnal erősödésnek indult.

Most még kényelmes helyzetben van a jegybank 

A fejlett világban jelenleg csak Japánt és Európát fenyegeti deflációs veszély . Bár Magyarországon is negatívba fordult a fogyasztói árindex, egyelőre nyoma sincs valódi deflációs veszélynek, így a jegybank viszonylag kényelmes helyzetben van.

Ettől az adattól Kádár is boldog lenne! 

Továbbra is a vártnál alacsonyabb az infláció Magyarországon, elemzők szerint év végére kerülhet 2 százalék közelébe vagy fölé, de akkor is a 3 százalékos cél alatt marad a fogyasztói árindex.

Nem Ukrajna miatt gyenge a forint 

Rövid távon a piaci mozgásokat elsősorban az Ukrajnából érkező hírek alakíthatják, azonban természetesen az áprilisi országgyűlési választások is befolyásolhatják a magyar befektetési eszközök megítélését. Nagyobb elbizonytalanodást a választás valószínűleg nem okoz majd, mivel a piaci szereplők többsége nem számít kormányváltásra a CIB Bank elemzői szerint.

Kamatvágás: hamarosan eljöhet a vége 

Elemzők további monetáris enyhítést várnak az MNB-től, és arra számítanak, hogy a kamatvágási ciklusnak a külpiaci hangulat romlása vagy a forint hirtelen és tartós gyengülése vethet véget; a kamatcsökkentés 2,5 százalékos alapkamatnál állhat meg.

Hiába az optimizmus, csak látszólagos a fellendülés? 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint, noha a magyar gazdaság szereplői körében egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el, a gazdasági folyamatok javulása jellemzően viszonylagos, átmeneti és látszólagos. A választási gazdaságpolitika rövidtávon élénkítő hatású, a tőkevonzó képesség helyreállítása híján azonban nem teremti meg a növekedés tartós alapjait.

Hatalmasat zuhant a forint és Matolcsy csak rontott a helyzeten 

Nagyot esett tegnap a forint árfolyama a túl alacsony kamatszint, egy alaptalan pletyka és Matolcsy György szerencsétlen nyilatkozata miatt. Ma reggel sem látszik javulás az árfolyamban.

Bőven lenne pénz a cégeknek 

Minden eddiginél bőségesebb hitelforrás áll idén a cégek rendelkezésére. A vállalati hitelpiacot így lényegében az fogja meghatározni, hogy a belső és a külső piacok élénkülése milyen mértékű kapacitásbővítést igényel, és ez mekkora hiteligényt fog generálni a vállalatok részéről.

Davosra figyel a világ 

Megkezdődött világgazdasági fórum Davosban. Egy gyors felmérés szerint a résztvevő milliárdos üzletemberek a részvénypiacok emelkedését várják az idén.

Ez már nem is drágulás 

Tovább esett az infláció mértéke decemberben, és még nincs vége. Elemzők szerint januárban még mérséklődhet a pénzromlás üteme, és éves szinten is 3 százalék alatt maradhat.

Ezek lehetnek 2014 nagy meglepetései! 

Mi a hasonlóság Brazília VB-győzelme és a 2 százalékos jegybanki alapkamat között? Ugyan csak kis eséllyel, de idén mindkettő megtörténhet! A K&H Alapkezelő összegyűjtötte azokat a nemzetközi és hazai eseményeket, amelyek 2014-ben nagy meglepetéseket okozhatnak a befektetők számára.

A jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben 

Rég látott optimizmussal tekintenek a jövőbe a magyarországi vállalkozások, jó hírek jönnek a gazdasági elemzőktől, és bizakodóbb lett a lakosság is. Visszafogott adóváltozások, kedvezőnek tűnő gazdasági környezet – a jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben.

Jövőre nagyobb sebességbe kapcsolhatunk 

Tovább gyorsulhat jövőre a 2013-ban fellendülő gazdasági növekedés. A gazdaság teljesítménye már idén is kiegyensúlyozott lehet, tekintve, hogy a növekedést továbbra is támogató külkereskedelmi többlet mellett a belső felhasználás is pozitív hozzájárulással bír.

Három százalékon az alapkamat - és jövőre mehet tovább 

Keddi kamatdöntő ülésén 20 bázisponttal 3,0 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa. Elemzői vélemények szerint a jegybank jövőre folytatja a kamatcsökkentést.

Erősebb lehet a forint, de a válságnak még nincs vége! 

2013-ban világgazdasági szinten folytatódott a lassú kilábalás és a magyar gazdaság is növekedési pályára állt a 2012-es visszaesés után. Ugyanakkor a válságról még nem beszélhetünk múlt időben.

Nem okozott nagy meglepetést a kamatdöntés 

A piaci és elemzői várakozásoknak megfelelően mérsékelte ma a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Az előző hónaphoz képest novemberben sem a globális, sem a hazai folyamatokban nem történt jelentősebb változás, így az MNB 20 bázispontos vágása nem okozott meglepetést.

Tovább csökkent az alapkamat 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a piaci várakozásokkal megegyező mértékben, 20 bázisponttal 3,40 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.

Tovább csökkent az alapkamat 

Ismét 20 bázisponttal, 3,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden. Elemzői vélemény szerint azonban a kamatcsökkentő pálya nem tartható fenn sokáig.

Hatalmas veszély leselkedik a magyar gazdaságra 

Magyarországon ugyan véget ért idén a recesszió, de a kormány gazdaságpolitikája – elsősorban a devizahitelesek megmentése és a rezsicsökkentés – óriási veszélyeket hordoz magában.

Nagyobbat vágott a vártnál a jegybank 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben, 20 bázisponttal 3,8 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Elemzők 10 bázispontos kamatcsökkentésre számítottak.

Hogy válasszunk vállalati hitelt? 

A hitelezés helyzete az elmúlt hónapokban érdemben változott, s a közeljövő e trend folytatódását ígéri. Jól érzékelteti ezt a kereskedelmi bankok vállalkozóknak szóló kínálatának alakulása: nemcsak a kínált termékek száma nőtt, hanem azok sajátosságai is jobban igazodnak a vállalkozók igényeihez, egyszerűbb, jobban áttekinthető módozatok jelentek meg, csökkent az elbíráláshoz kapcsolódó adminisztráció.

Nem áll le, csak lassít az MNB 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa újabb 25 bázisponttal az alapkamatot. A testület ezzel zsinórban tizenkettedszer vágta a rátát, amely eredményeként az elmúlt egy évben 7 százalékról 4 százalékra süllyedt a mutató. A piacok hetek óta találgatták meddig tarthat az enyhítés, Matolcsy György jegybankelnök a kamatdöntő ülést követő tájékoztatón adott erről iránymutatást.

Lomha még az infláció - meddig? 

Mérsékelten emelkedtek a fogyasztói árak júniusban: a háztartási energiaárak erőteljes csökkentése továbbra is erős nyomást alatt tartja az inflációt. Az éves árváltozás üteme megfelel az elemzői várakozásoknak, a jövőt illetően vannak ugyanakkor kérdőjelek.

Újra csökkent az alapkamat 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.

Ilyen is van: a kevesebb pénz is elég volt májusban 

A vártnál mérsékeltebben emelkedett az infláció májusban éves összehasonlításban. Az előző hónaphoz képest átlagosan csökkentek a fogyasztói árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Visszatértek a '70-es évek 

Közel 40 éve (1974 óta) nem mértek olyan ütemű inflációt Magyarországon, mint áprilisban. A fékezést a rezsicsökkentéssel érintett területek, illetve az üzemanyagárak esése támogatta, az élelmiszerárak azonban az átlagnál jóval nagyobb mértékben drágultak. Elemzők szerint az esztendő egészében a jegybanki inflációs cél alatt maradhat a mutató, amely teret ad az alapkamat további csökkentésének.

Tartja ígéretét Matolcsy: óvatos lépésekben süllyed az alapkamat 

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az alapráta ezzel újabb történelmi csúcsot ütve 4,75 százalékra süllyed április 25-étől.

Hiányoztak a vevők - lassítottak az árak 

Drasztikusan csökkent az infláció márciusban: a drágulás üteme éves összevetésben 2,2 százalék volt, amely jóval mérsékeltebb dinamikát jelent az előzetesen vártnál. Az adat alapvetően kedvező, hiszen a jegybank inflációs célja hosszú idő után már második hónapja teljesül, az alapkamat tovább csökkenhet. Az a tény ugyanakkor, hogy a belső kereslet gyengesége miatt bárminemű költségnövekedés csak korlátozottan érvényesíthető, a vállalkozások szempontjából kevés okot ad a derűlátásra.

Történelmet írt a jegybank 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris manácsa 25 bázisponttal 5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak, mindazonáltal nagy érdeklődéssel várják a befektetők a délután nyilvánosságra kerülő indoklást.

Az infláció fékezett, a forint gyengült 

Hét éves mélypontra süllyedt februárban az infláció: az előző hónaphoz képest 0,1, éves összevetésben 2,8 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. A statisztikusok elsősorban a 10 százalékos rezsicsökkentéssel magyarázták a fogyasztói árak mérséklődését. Elemzők a következő hónapokban az infláció további lassulását várják, ami alapot teremthetne az újabb kamatvágásra, ha a forint gyengülése gátat nem szab annak. A forint azonban egész nap szakadt: a legtöbb devizával szemben 9 hónapja nem látott szintig gyengült.

Történelmi mélyponton az alapkamat 

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal vágta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az irányadó ráta ezzel 5,25 százalékra süllyedt. A forint a döntést követően gyengült majd korrigált.

Olcsóbban kapnak hitelt a vállalatok 

A tavaly augusztusban megindult monetáris enyhítési ciklus nyomán érzékelhetően csökkentek a vállalati hitelkamatok - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból.

Nyugtatgatjuk a piacokat, erősödhet a forint 

Tegnap bejött a papírforma, a jegybank csökkentette az alapkamatot. Sőt, a monetáris tanács azt is kijelentette, hogy nincsen szükség további nem konvencionális eszközök alkalmazására. Ez azért fontos, mert a kormány üzeneteként is fel lehet fogni, legalábbis a tanácsban uralkodó erőviszonyok alapján.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
 Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni

Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni 

Gyurcsik Attilával, a Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán több dobogós helyezést elért Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával beszélgettünk.
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo